2025.06.22. 19:30
Száz éve állítottak emléket a 11-es huszároknak - vasárnap tartották meg az ezrednapot Szombathelyen
Christo Polandekov, Bulgária rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is beszédet mondott vasárnap Szombathelyen. A 11-es huszárezred emléknapján, egyúttal a 11-es huszárok emlékműve felállításának 100. évfordulóján a város képviseletében Bokányi Adrienn tanácsnok emlékezett a Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület által megszervezett eseményen, ahol elsőként az egyesület elnöke, Drenovácz István köszöntötte az ünnepség résztvevőit.

A 11-es huszárezred volt tagjai 1925. júniusában emlékművet állítottak az elesett bajtársaknak a laktanya udvarán. Három évvel később az emlékművön elhelyezték 300 háborús hős emléktábláját. A két világháború között megemlékezéseket tartottak itt, ám a szobornak az évek során nyoma veszett. A laktanyát 1947 és 1990 között a szovjet hadsereg használta, az emlékmű kisebb sérülésekkel megúszta - olvasható az egyesület honlapján.

Fotó: Cseh Gábor
11-es huszárezred - emlékek és évfordulók
2003-ban megtörtént az emlékmű részleges felújítása. Ekkor a sztélé előtti dombon, a műkő táblákon levő elmosódott neveket archív anyagok felhasználásával rekonstruálták, új feliratokat készítettek. A szobor helyreállítása ekkor pályázati forrás hiányában elmaradt. Csupán egy gipsz változat készült el, Módy Péter szobrászművész alkotását a parancsnoki épület földszinti folyosóján egy falfülkében helyezték el.
"1915. június 18-án Balamutowkánál elesett huszárok emlékét ezredünneppé avatta a bajtársi kegyelet és a hősök iránti tisztelet. Az ezredünnepet 1945-ig minden június 18-ához eső vasárnap megtartották. Dicső elődeinkhez híven mi is folytatjuk ezt a hagyományt. A 11-es huszárezred emléknapját kibővítettük huszár leszármazottak találkozójával és kiállításokkal ahol betekinthetnek az egykori huszáréletbe" - olvasható az összefoglalóban.
A 11-es huszárok emlékműve két részből állt. Egy gúla alakú obeliszkből, rajta a világháborúban elesett huszárokra emlékező táblával és huszárt ábrázoló szoborból. Az emlékmű rekonstrukciójára 2020-ban került sor.

Fotó: Cseh Gábor
Az egykori szombathelyi huszárlaktanyában vasárnap bolgár hagyományőrzőket is fogadtak.