2025.06.21. 15:03
Iskolája is gyászolja a 11 éves kisfiút, aki agyevő amőba fertőzésben hunyt el
Az érintett oktatási intézmény pszichológusokat hívott segítségül, hogy támogassa a gyerekeket és a pedagógusokat a tragédia feldolgozásában - számolt be az Új Szó.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy hete került a pozsonyi gyermekkorházba egy 11 éves erdőházi kisfiú, miután egy ritka, halálos parazitával, agyevő amőba betegséggel fertőződött meg. A gyermek az Új szó szlovákiai lap információi szerint a párkányi Vadas fürdőben járt, és napokkal ezután jelentkeztek nála a tünetetek. Azt viszont még mindig vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita. A fiú a megbetegedés után néhány nappal életét vesztette.

Forrás: VN-archív
Az Új Szó arról írt, a haláleset után a malackai (Malacky) alapiskola, ahová a kisfiú járt, azonnali pszichológiai támogatást kért: a mentális betegségek kezelésére szakosodott lélekgyógyászok segítséget nyújtanak a diákoknak és a tanároknak a történtek feldolgozásában.
Kutatóorvosok szerint egyes paraziták – úgymint a toxoplazma vagy más protozoonok – képesek végzetes betegségeket előidézni, amelyek többek között a légző-, illetve a szív- és idegrendszert érintő szövődményeket okozhatnak. A toxoplazmózist kiváltó élősködő például számos szlovákiai polgár szervezetében megtalálható, a fertőzöttek állapota viszont csak kivételes esetekben fordul súlyosra.
Az agyevő amőba fertőzés, ritka, de halálos
Az agyevő amőba fertőzés ezzel szemben bár ritka, szinte mindig halálos kimenetelű. Általában ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás: ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham.