2025.06.17. 19:51
Fürdőzés közben támadhat a halálos parazita - Vasi gyermekorvost kérdeztünk az agyevő amőba veszélyeiről
A párkányi Vadas fürdőből fertőződhetett meg egy 11 éves fiú, aki kedden délelőtt elhunyt a pozsonyi gyermekkórházban. Az agyevő amőba-fertőzés ritka, de szinte mindig halálos kimenetelű és főként meleg édesvizekben fordul elő.

Forrás: VN/archív
Egy 11 éves fiút kezeltek súlyos agyfertőzéssel egy pozsonyi kórházban, miután a szlovákiai Párkányban található Vadas fürdőben vett részt egy úszótanfolyamon. A gyanú szerint a gyermek szervezetét agyevő amőba támadta meg. A gyermek kedden a délelőtti órákban elhunyt. Az agyevő amőba, hivatalos nevén Naegleria fowleri, ritka, de rendkívül agresszív kórokozó. Orron keresztül jut a szervezetbe, majd a szaglóidegen át az agyba, ahol súlyos gyulladást okoz. A fertőzés az esetek túlnyomó többségében néhány napon belül halálhoz vezet. Gyermekorvos szakembert kérdeztünk arról, hogyan ismerhetjük meg a tüneteket és hogyan is fertőz az amőba.

Ez az egysejtű szervezet jellemzően meleg, álló vagy lassan áramló édesvizekben él – például tavakban, folyókban, hőforrásokban, elhanyagolt medencékben.
Bár agyevő amőba Magyarországon még nem fertőzött, de akár nálunk is előfordulhat
– figyelmeztet dr. Wächter Walter sárvári gyermekorvos.
Agyevő amőba fertőzés tünetei: nyári fürdőzés után is jelentkezhetnek
Mint az a gyerekorvos elmondta, a fertőzés akkor következhet be, ha a víz az orrba kerül, például víz alá merülés vagy vízbe ugrás során. Lenyelés esetén nem fertőz, és emberről emberre sem terjed. A tünetek – például fejfájás, láz, hányinger, nyakmerevség – jellemzően 1–12 nappal a vízzel való érintkezés után jelentkeznek, és gyorsan súlyosbodnak. Az agyevő amőba természetes környezetében baktériumokkal táplálkozik, az embert véletlenszerűen fertőzi meg. Ám ha egyszer bejut az orron keresztül, a következményei gyorsak és tragikusak lehetnek. A legnagyobb kockázatnak a 14 év alatti fiúk és a fiatal férfiak vannak kitéve, feltehetően aktív vízi tevékenységeik miatt. A fertőzések nyár végén a leggyakoribbak, amikor a víz hőmérséklete huzamosabb ideje magas.
A megelőzés érdekében érdemes csak kijelölt, tisztán tartott fürdőhelyeket látogatni, kerülni a víz alá bukást ismeretlen tavakban, és használni orrvédőt, ha a víz az orrba juthat - hívja fel a figyelmet a szakember.