Kisállat

2025.06.19. 22:10

Szörnyű dolgot tettek ezzel a kismacskával a gyerekek

Nyolc-tízéves gyerekek kötöttek villanykábellel a biciklijük után egy néhány hetes kismacskát, majd végighúzták a földön. A kisállat éppen hogy túlélte a kínzást, amit a helyiek állítottak le. A rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.

A FEMA Állatmentőkhöz került egy öthetes kismacska, aki szörnyű kínzásnak volt kitéve Ercsiben. A kis jószágot egy villanykábellel kötötték a biciklijük után a gyerekek, majd elindultak a bringával a kavicsos úton. Az állat szinte összes foga kitört, a szája tele lett porral, szinte fuldoklott. Az állatkínzásnak a helyiek vetettek véget, akik észlelve a történteket, rászóltak a gyerekekre, akik erre fogták, és elhajították a kismacskát. 

Kormi, az állatkínzás túlélője
Kormi, az állatkínzás túlélője
Forrás: feol.hu

Az állatkínzást túlélte a kis Kormi

Ha nem történt volna közbelépés, az állat minden bizonnyal nem élte volna túl a megpróbáltatást, sőt, két másik kölyökmacskára is ez a sors várt volna, amelyeket a gyerekek – a felszólítás után – bedobtak a fűbe - számolt be az esetről a feol.hu.

A kismacska későbbi sorsáról a feol.hu oldalán olvashat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában