2025.06.07. 11:30
Árverés: elolvadtak az árak a nyári melegben!
Az évi nettó átlagkeresetből egy pecöli árverésen már házat vehetünk. Jákon két házat is árvereznek, az egyik duplaannyiba kerül, mint a másik.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elektronikus ingatlanárverési hirdetményei között jelenleg nyolc olyan élő árverés található, amelyeken tehermentes, akár azonnal beköltözhető ingatlanhoz lehet jutni és amelyekről korábbi összeállításainkban még nem írtunk.

Bükön a piaci árnál jóval olcsóbban szerezhetünk meg egy 54 négyzetméter alapterületű közművesített társasházi lakást (1+2 félszoba, konyha, ebédlő, fürdőszoba, előszoba). Az árverés június 1-én indult 23,8 millióról és egészen július végéig lehet is licitálni rá. A városban kisebb lakásokat is jóval drágábban hirdetnek, találtunk 51 m2-es lakást 29,9 millióért, és 33 m2-est 33 millióért, vagyis itt kereken 1 millió forint egy m2.

Egy nagy, több mint 1000 m2-es telken álló váti kádárkockáért 24,5 millió forintról indult a licit még májusban, de egészen július 15-ig versenybe lehet érte szállni. Egy szintén 1000 négyzetmétert meghaladó telken elterülő házat Jákon ennél már jóval olcsóbban, mindössze 14 millióért kínálnak. A június 2-án kezdődött árverés, egészen augusztus 2-ig tart. Mindez azonban még semmi, mivel ugyancsak Jákon licitre bocsátottak feleennyiért is egy házat (7,5 millió forint), igaz itt a telek mérete alig több mint 300 m2. Ebben az esetben az online árverés tervezett vége június 26-án lesz. Tudjuk még fokozni, ugyanis Pecölön egy július 7-én záruló árveréssel közös udvarban ugyan, de egy lakóház és a hozzá tartozó gazdasági épület lehet a miénk 5,5 millió forintért. Ennyi pénzt az egy év alatt félretett nettó átlagkeresetekből is össze lehet szedni.

Az említett árveréseknek ráadásul kihívó nélkül lehet nekivágni, mivel egyelőre nem tett ajánlatot sehol senki.
Sárváron egy több mint 1500 m2-es telek lehet a miénk 20 millióért és ajándékba kapunk hozzá egy házat, meg az egyetlen feltöltött kép tanúsága szerint rengeteg limlomot is, licitálni július 21-ig lehet. Celldömölkön feleekkora udvarral, fele ennyiért (10 millió forint) is kapunk házat, az árverés július 14-én zárul.
Rábapatyon még ennél is olcsóbban lehet egy csaknem 100 m2-es ingatlanunk (9,7 millió forint), igaz itt a leírásban kiemelik, hogy az árverés tárgya egy félkész, kizárólag a közös udvarról megközelíthető hátsó lakás, ami erősen felújításra szorul. A licit július 7-én zárul és erre az ingatlanra már érkezett is ajánlat.