Vádemelés

2025.06.23. 08:17

Durva baleset: két fiatalt ütött el a figyelmetlen vasi sofőr

Ahogyan arról korábban portálunk is beszámolt, bizonyítási kísérlet miatt lezárták Szombathelyen a Jókai utcát. A rendőrség, ügyész, igazságügyi szakértő, ügyvédek, sértettek és az autó vezetőjének jelenlétében egy 2024. januárjában történt baleset körülményeit vizsgálták, amikor esős időben a gyalogátkelőhelyen sodort el két diáklányt egy Mercedes személyautó.

A Vas Vármegyei Főügyészség hivatalos közleményében arról tájékoztatott, hogy közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 januárjában, Szombathelyen személygépkocsijával úgy közelítette meg a Jókai Mór utcában lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyet, hogy nem észlelte az azon áthaladó két fiatalt, akiket elütött.

A baleset következtében az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló - maradandó fogyatékosságot eredményező - súlyos sérüléseket, míg a másik sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz a járművel nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a gyalogos részére.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában