2025.06.19. 10:00
Jön a XI. Pinka-völgyi Halas Nap Vaskeresztesen – itt a részletes program
Egy nap, amikor a horgászat, a gasztronómia és a közösségi programok találkoznak. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Pinka-völgyi Halas Napot. A rendezvénynek idén is Vaskeresztes, az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ ad otthont – ezúttal 2025. július 12-én, szombaton.

Fotó: © Cseh Gábor
A Halas Napi programsorozat 6:45 órakorkor a barátságos horgászverseny regisztrációjával startol, majd kezdetét veszi a halételkészítő verseny is, ahol lelkes csapatok mérik össze főzőtudásukat. A déli órákban a zsűri értékeli a fogásokat, majd 13:00 órától indul a kóstoló: a vendégek frissen készült halászlevekből, sült és füstölt halakból, valamint más különleges fogásokból válogathatnak – a készlet erejéig.

Fotó: © Cseh Gábor
Egy adag halétel 1500 forintos támogatói jegyért vásárolható meg, azonban aki egyszerre három jegyet vált, az mindössze 3000 forintért kap három adagot – így a harmadik halétel gyakorlatilag ajándék. A támogatói jegyekkel nemcsak a gasztronómiai kínálatot élvezhetjük, de a rendezvény sikeres megvalósítását és a halételek népszerűsítését is támogatjuk. A délutáni programok a Vaskeresztesi Hagyományőrzők bemutatójával folytatódnak, majd ünnepélyes köszöntések és eredményhirdetések következnek.
Halas Nap Vaskeresztesen: gyermekprogramokkal is készülnek
A délután folyamán színpadra lép a MIRA Orient Art, majd Nagy Jonathan bűvész – országosan ismert illuzionista – varázsolja el a közönséget egy különleges produkcióval. Az Aranykapu Zenekar színes koncertje a kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes élményt ígér, a nap zárásaként pedig a Die Lausbuben zenekar gondoskodik a fergeteges hangulatról.
A gyerekek sem fognak unatkozni:
többek között arcfestéssel, csillámtetoválással, ugrálóvárral, csúszdás légvárral, póni hintózással és halas ügyességi játékokkal várják a legkisebbeket - tájékoztatott a szervező Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége.