2025.06.23. 11:00
Győzött a Harcsák csapata - véget ért az iskolai horgászvetélkedő
A két levelező forduló után 13 lelkes csapat jutott be a helyszíni döntőbe, hogy megmutassa tudását elméletben és a parton egyaránt. Immár huszadik alkalommal rendezték meg a Vasi Vizeken Általános Iskolai Horgászvetélkedő döntőjét a vaskeresztesi Horgászturisztikai Központban.
A nap vidám hangulatban, regisztrációval és egy kis édességgel indult, majd a csapatok elfoglalták helyeiket az általuk készített kreatív csapatzászlók mellett. A kis remekművek már önmagukban jelezték: a gyerekek komolyan készültek a versenyre. A köszöntőket követően kezdetét vette az elméleti forduló, amelyben a horgászati és halismereti tudásukról adhattak számot a diákok. A gyors és pontos megoldások is azt jelezték, hogy a csapatok felkészülten érkeztek. Később sorsolás után elfoglalták horgászhelyeiket, és a dudaszóval kezdetét vette az izgalmas kétórás halfogó verseny. A versenyszabályok értelmében minden csapat egységes felszerelést kapott, de azonos méretű saját botot is használhattak.

Fotó: Cseh Gábor
Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke elmondta: az iskolai horgászvetélkedő népszerűsége két évtizede töretlen. Az internet fejlődésével a levelezős fordulók egyre szorosabbá váltak, ezért jövőre újítást (egy kis nehezítést) terveznek. A feladatok között halfelismerés, horgásztilalmakkal kapcsolatos kérdések, és a különböző horgászmódszerekhez kötődő feladvány is szerepelt – sorolta. A végső eredmény pedig a három részből - levelező, helyszíni elméleti, horgászat - áll össze.
Horgász verseny
Fotók: Cseh GáborIskolai horgászvetélkedő Vaskeresztesen
A horgászversenyt a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola – Ponty-gyűjtők csapata nyerte, második helyen a Rumi Rajki István Általános Iskola – Harcsák csapata végzett, a harmadik a Rábapatyi Arany János Általános Iskola – Csalik a Horgon elnevezésű csapata lett.
Összesítésben taroltak a Harcsák: ahogy tavaly, úgy idén is a Rumi Rajki István Általános Iskola csapata állhatott a dobogó legfelső fokára. A csapatkaptány Somogyi Gábor volt, a csapat tagjai: Király Máté Ármin, Keresztes Levente, Havasi Kornél Takács Alex András). A fiatalok elmondták: nagyon szeretnek horgászni, ha tehetik, a hétvégéket a vízparton töltik. Ezúttal a testneveléstanáruk javaslatára jelentkeztek a versenyre. - A levelezős rész könnyű volt, a horgászatot némileg nehezítette a szél, de összességében nagyon elégedett az eredménnyel - jegyezte meg Keresztes Levente.
Az első három helyezett kupákat, horgászbotokat vihetett haza, továbbá minden résztvevő emléklapot és ajándékcsomagot kapott, kísérő tanáraikkal együtt.