2025.06.15. 17:14
Az egész ország ezt a tündéri szőke ikerpárt keresi
Kétségbeesetten fordult a nyilvánossághoz két hatéves kislány anyukája. Az eltűnt ikerpár a nagymamájánál lehet, aki ismeretlen helyre vitte a két kislányt. Most az egész ország a szőke angyalkákat keresi.
Több eltűnt gyerekek megtalálása érdekében létrehozott Facebook-csoportban is feltűnt egy bejegyzés, amelyben egy anyuka kétségbeesetten keresi két kislányát: kétpetéjű ikerpárról van szó. Mint írja, június 12-én, délután 4 óra körül Budapesten, a Bikás parknál tűnt el két hatéves óvodás kislánya. Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit az édesanyjuk elmondása szerint a volt élettársának édesanyja vitte el fagyizni – engedély nélkül. A gyerekeket azóta nem látták, a nő minden elérhetőségen letiltotta az édesanyát.

Forrás: Facebook
Eltűnt ikerpár: napok óta nem tudni róluk semmit
Mint a bejegyzésben írják, a kétpetéjű ikrek szőkésbarna hajúak, kék szeműek. Az édesanya elmondása szerint korábban az apa bántalmazta a gyerekeket, ezért már nem élnek együtt, a gyermekelhelyezési per jelenleg is folyamatban van. Az ügyben rendőrségi feljelentés történt, a hatóságok vizsgálják a körülményeket. A rendőrség hivatalos oldalán található eltűnt személyek listáján azonban egyelőre még nem szerepelnek. A család kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a kislányok hollétéről, az haladéktalanul jelezze – akár privát üzenetben is.