Katonai alapkiképzés

2025.06.13. 12:00

Megérkeztek az újoncok Vasba

Június 10-én bevonultak azok a fiatalok, akik a Magyar Honvédség Katonai Alapfelkészítési Programja (KAP–25–6) keretében kezdik meg szolgálatukra való felkészítésüket. A tízhetes alapkiképzést leendő katonáknak a Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalja hajtja végre, bentlakásos rendszerben.

Megérkeztek az újoncok Vasba

A program célja, hogy a bevonuló katonák elsajátítsák mindazokat az alapvető ismereteket és gyakorlati készségeket, amelyek elengedhetetlenek a katonai hivatás megkezdéséhez. Az első szakasz a beilleszkedést, a fizikai állapotfelmérést, valamint az alapvető elméleti és erőnléti felkészítést szolgálja. Ezt követően az újoncok fokozatosan mélyülnek el a honvédségi ismeretekben: alaki és harcászati foglalkozásokon, fegyverkezelési és lövészeti gyakorlatokon vesznek részt, miközben a közösségi értékek és a bajtársi szemlélet formálása is kiemelt szerepet kap. A záróhetek az ünnepélyes eskütételre való célirányos felkészüléssel telnek – ez méltó lezárása a kiképzésnek, és egyben új katonai pályafutásuk első lépése is.

Katonák alapkiképzése Szombathelyen
Elkezdődött a katonák alapkiképzése Szombathelyen
Fotó: Nagy Laura

Most először képeznek így ki katonákat Szombathelyen

Molnár Tamás alezredes, a Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka a bevonulás napján hangsúlyozta: – Ez a nap mérföldkő nemcsak az újoncok, hanem a zászlóalj életében is. Első alkalommal valósul meg alapkiképzés Szombathelyen, ezért különösen fontos számunkra, hogy a résztvevők a program végére megbízható, stabil alaptudással és kompetenciákkal rendelkezzenek. Arra törekszünk, hogy a katonai ismeretek mellett értékrendjük, kitartásuk és fegyelmezettségük is megerősödjön – fogalmazott.

Az alezredes hozzátette: a magas színvonalú szakmai munkát tapasztalt kiképzőállomány, jól strukturált tematika és korszerű infrastrukturális háttér támogatja. A következetes irányítás és a rendszeres visszajelzések egyaránt hozzájárulnak a sikeres végrehajtáshoz.

A Magyar Honvédség célja, hogy minden bevonuló fiatal a lehető legjobb alapokkal kezdhessen új hivatásában. A kiképzés során kiemelt figyelmet kap a biztonságos környezet, a jogszabályok és belső előírások betartása, valamint a felkészült szakemberek jelenléte. 

A megszerzett tudás és tapasztalat mellett a résztvevők megtanulják az együttműködés, a kitartás és a közösség erejének jelentőségét – olyan értékeket, amelyek nemcsak a szolgálatban, de a civil életben is irányt mutatnak.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában