Riport

2025.06.11. 07:01

Józsi bácsival csoda történt a Körtésben

A most 81 éves Józsi bácsi pár hete iratait és pénzét is elveszítette, korábban pedig a lakókocsija égett ki teljesen. A Körtés neki mégis a menedéket jelenti, helyszíni riport Szombathely kiskertjéből.

Nagyon sok szombathelyi számára a Körtés menedék, menedék a város zajától, a rohanó világtól és úgy egyáltalán a rossztól. Kovács József is így van vele, annak ellenére is, hogy három éve júliusban, éppen az ő lakókocsija égett itt porig, mikor zárlatos lett a hűtője, a tűzben két gázpalack is felrobbant. A lakókocsi mellett odalett a vadkörtefája és kis híja volt csak, hogy neki magának nem esett baja. Életét annak köszönheti, hogy a katasztrófa idején éppen a pár méterre lévő sörasztalnál falatozott. Itt beszélgetünk most is. Az egykor hatalmas kártyapartik helyszíneként szolgáló asztalon most csak egy Vas Népe hever, rajta piros napelemes rádió áll, hogy az újságot el ne vigye a szél. 

Kovács József, a szerencsésen megkerült övtáska és a Pánikszoba. A Körtésbeli kiskertek mindegyikének külön története van
Kovács József, a szerencsésen megkerült övtáska és a Pánikszoba. A Körtésbeli kiskertek mindegyikének külön története van Fotó: Szendi Péter

Józsi bácsinak egy-két hete elveszett az övtáskája, kiesett az elektromos kerékpárja kosarából. Mivel boltba igyekezett, hamar feltűnt neki a hiánya, ezért ugyanazon az útvonalon visszament és alaposan átkutatott minden fűcsomót, de az övtáskát mintha a föld nyelte volna el. Benne volt mindene, az összes irata és tizenvalahány ezer forint. Másnap nyugtalan volt, úgy döntött elindul, hogy odakint aludjon a kertben, attól talán kicsit megnyugszik.

Sokszor éri itt a reggel, volt olyan év, hogy százötvenszer is a Körtés madarai ébresztették. 

Jó itt ébredni és nemcsak a madarak miatt, hanem mert reggel hatkor még lehet öntözni, és a kapáláshoz sincsen még annyira meleg. Ő és felesége jól bevált módszerrel gondozzák az apró, 150 négyzetméteres kis veteményt. Egyik nap öntöznek, a másik nap kapálnak, így aztán a gyomoknak esélyük sincs. A krumpli, a paprika, a paradicsom a borsó, az uborka, a karalábé, a bab, de még az eper is katonás sorokban fut a gazmentes földön. A palántákat maguk állítják elő, de még a földbe szúrt karó is saját nevelés, a cseresznye és fügefa mellett, van ugyanis egy bambuszfájuk is. A termésből nem jut annyi, hogy el is adjanak belőle, de a családi konyhát szépen kiegészíti, különösen, hogy nem permeteznek semmit, itt minden bio. Áram ugyan nincs, de aggregátor, meg akkumulátorról működő szivattyú az van, így aztán a telken lévő kútból, tudnak öntözni, de soha nem közvetlenül onnan, muszáj a víznek állnia legalább egy napot, a növények azt úgy szeretik. Zöldell is szépen minden, egyedül a kikerics levelei sárgák, de annak ez a természete, jelzi, hogy megérkezett a nyár, majd ősszel mutatja meg magát teljes pompájában. Nekik a kis kert, a vetemény a mindenük, főleg mióta megváltak a sitkei szőlejüktől, amire Józsi bácsi ma napig könnyes szemmel gondol, de mikor kirepültek a gyerekek, egyedül már nem bírt vele, helyette van most ez az önkormányzattól bérelt kis kert, éppen elég gondozni ezt is.

  • A belvárostól nagyjából negyedóra idáig az út, Józsi bácsi mikor elindult, hogy itt töltse az éjszakát, már nem kutatta szemével a földet, igazából nem bízott benne, hogy valaha is meglesz még az övtáska, de azért a hivatalba sem igyekezett annyira, hogy új igazolványokat kérjen. Hátha mégiscsak előbukkan a táska valahonnan. Elő is bukkant, a Körtésre vezető útra ráfordulva egyszeriben megpillantotta egy faágon, de olyan magasan, hogy alig érte el botjának a kampós végével. Benne volt minden, az igazolványok és a tizenvalahány ezer forint mind egy szálig. Rögvest meg is szövegezett egy levelet a becsületes megtalálónak, amit a közelben kifüggesztett, de aztán úgy gondolta, ha már több mint hatvan éve előfizetője a Vas Népének, csak odaszól az újságnak, hogy nem írnák-e meg, hogy bizony vannak még jó emberek és nem is kell őket messze keresni. Úgy hisszük, a becsületes megtaláló mellett közéjük tartozik Józsi bácsi is, aki idén márciusban töltötte be a 81-et és aki – mióta két szeretett kutyája, Molli és Pindúr már nincs vele – feleségével kettesben őrzi, vigyázza a történetesen szintén 81-es számot viselő Körtésben meglelt paradicsomot és az elmúlt húsz évben itt megszerzett barátságokat.
  • Józsi bácsi csuklóján Gondosórát visel, mikor rákérdeztünk elárulta, nemrégiben rosszul lett, leesett a cukra, és fiának kellett érte jönnie, mivel nem tudott bejutni a Pánikszobába (az egyik lakókocsiját hívja így viccesen, a másik neve Lomtár). Akkor igényeltek egyet. A Vas Népe és a piros napelemes rádió aztán lassan bekerült a lakókocsiba, mert érkezett felesége az ebéddel. Ő estére hazamegy majd, Józsi bácsi viszont még nem döntött. Lehetséges, hogy kint alszik ma is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában