2025.06.18. 16:15
Határtalanul a Felvidéken – Őriszentpéterről
Kulturális örökségek, gyönyörű tájak, közösségépítés. És sok-sok élmény az őriszentpéteri diákok számára, akik határtalanul barangolhattak, kirándulhattak.
Az Őriszentpéteri Általános Iskola 7. osztályos tanulói négynapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a Határtalanul! program keretében, mely során a Felvidék nevezetességeit és történelmi emlékhelyeit látogatták meg. A program célja, hogy a diákok testközelből ismerhessék meg a külhoni magyarság életét, közös történelmünk kiemelkedő helyszíneit és a régió kulturális értékeit.

Fotó: Németh Ibolya
Őriszentpéterről a Felvidékre
Az első állomás Pelsőc volt, ahol a Dénes György Alapiskolában vendégeskedtek, találkoztak az ottani diákokkal, és bepillantást nyertek a helyi iskola életébe. Megtudhatták, hogy az ottani diákok kilenc évfolyamon tanulnak az alapiskolában, a legjobb jegyük az egyes osztályzat. Innen Betlérre utaztak, ahol a gyönyörű vadászkastélyban tettek látogatást, mely az Andrássyak tulajdonában volt.
Második napon Lőcsén folytatódott a program, ahol megtekintették a Városházát és a Szent Jakab-templomot, valamint gyönyörű szárnyas oltárokat csodálhattak meg. További állomás volt a környék gejzírje, majd a szepesi vár, amely Közép-Európa egyik legnagyobb vára. A nap zárásaként Kassán jártak, itt a Szent Erzsébet-dómban megtekintették II. Rákóczi Ferenc sírhelyét, ahol közösen elénekelték a Himnuszt. Ezt követően ellátogattak a Rodostói házba is, ahol a nagyságos Rákóczi fejedelem eredeti bútorait, használati tárgyait nézték meg.

Fotó: Németh Ibolya
A harmadik napon Késmárkon jártak az őrségiek. Itt megtekintették a híres evangélikus fatemplomot, és megkoszorúzták Thököly Imre síremlékét. Ezt követően Szepesszombaton tettek rövid megemlékező sétát, majd a Magas-Tátra egyik legismertebb pontjához, a Csorba-tóhoz kirándultak. A természeti környezet, a Magas-Tátra és a tó látványa fantasztikus élményt nyújtott. A nap végén Jelenecre értek, ahol elszállásolták a diákokat. A negyedik napon pedig Besztercebányára és Selmecbányára látogattak el, itt történelmi városnézésen vettek részt, és megismerték a bányavárosok múltját, jelentőségét.
A kirándulás során a tanulók sok élménnyel, új ismeretekkel gazdagodtak. A közös utazás lehetőséget adott arra is, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, és személyes tapasztalatokon keresztül éljék meg a határon túli magyarság kulturális örökségét. A program nemcsak tartalmas, hanem maradandó élményt is nyújtott mindannyiuk számára.

Fotó: Németh Ibolya
Ezeket olvasta már?