2025.06.16. 11:15
Országos első lett a Premontrei Gimnázium a Honvéd Kadét Kupán
A szombathelyi Premontei Gimnázium nyerte a Honvéd Kadét Kupa 2024/25-ös tanévi versenysorozatát 154 intézmény közül. Egyéni lány kategóriában Enger Nóra, a Premontrei Gimnázium tanulója ezüstérmes lett.

A dobogó második fokán jobbról Enger Nóra, aki hivatásos katonatiszt szeretne lenni
Fotó: Farkas Attila
A tanév végén a Honvédelmi Sportszövetség és a Honvédelmi Minisztérium mindig díjazza az évközben elért eredmények alapján a Kadét Programban résztvevő intézményeket. Ebben lett első a szombathelyi Premontrei Gimnázium 154 intézmény közül, és egyéni lány kategóriában Enger Nóra ezüstérmet vehetett át.

- A kimagasló siker a felkészülten, motiváltan versenyző tanulóinknak köszönhető – mondta el érdeklődésünkre Farkas Attila kadétinstruktor a Premontei Gimnáziumban.

Amint megtudtuk, az egész évi honvédelmi nevelés csúcsosodik ki egy országos kupán, amely egy versenysorozat.
- A Vas Vármegyei Haditorna Versenyen 2024. október 4-én Vépen két csapattal vettek részt.
- Ott voltak Budapesten a Ludovika Arénában 2025. március 5-én megrendezett Kinizsi Közelharc Kupán, ami a Honvéd Kadét Kupa versenysorozatnak egyik jelentős állomása.
- Az éves katonai versenyek sorai közül nem hiányozhatott a lövészverseny; a házi versenyek 2024 októberétől decemberig tartottak, a regionális selejtező versenyek, 2025. január 20. és február 28. között, innen lehetett az országos döntőre bejutni. A 2025. március 14-én a Nemzeti Lőtéren megtartott országos döntőben ötödik helyezést szereztek.
- A III. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra április 15-én került sor, ahol lány kategóriában, első helyen a Premontrei Gimnázium csapata végzett. A fiú csapatok között nagy versenyben ezüstérmet nyertek. A helyezések összesítése alapján a verseny legjobbja a Premontrei Gimnázium lett, így a vándorkupa egy évig hozzájuk került.
- Sátoraljaújhelyen, a Kossuth Lajos Technikumban 2025. május 8-án Kadét egészségügyi versenyt rendeztek, itt az ötödik helyezést szerezték meg az országos versenyen.
- A Honvédelmi Sportszövetség, Magyar Sakk Szövetség és a Testnevelési Egyetem Sportegyesülete két fordulóban 2025. április 29-én és május 9-én, harmadik alkalommal Országos Honvéd Kadét Sakkbajnokságot szervezett. Ezen intézményi értékelésben a bronzérmet szerezték meg.
- A Honvédelmi Sportszövetség együttműködve a Magyarországi Akadályfutó Szövetséggel Honvéd Kadét Akadályfutó Versenyt szervezett 2025. május 30-án a Nógrád vármegyei Bánkon. A Premontrei gimnáziumot képviselő diákok a következő eredményeket érték el: Enger Nóra I. korosztály lány (2009-2010) kategória bajnoka, Fűzy Marcell II. korosztály fiú (2007-2008) kategória ezüstérmese, valamint a Spint versenyszám bajnoka, Tömpe-Bíró Áron II. korosztály fiú (2007-2008) kategória bronzérmese. Intézményi csapatversenyben a lány (Csontos Boglárka Sára, Enger Nóra, Spanyó Panni) és a fiú (Fűzy Marcell, Németh Bence János, Tömpe-Bíró Áron) csapatunk is országos bajnok lett. Intézményi vegyes csapat kategóriában ezüstérmet szerzett az Enger Nóra, Fűzy Marcell, Németh Bence János, Tömpe-Bíró Áron kvartett.
Farkas Attila kadétinstruktor azt is elmondta:
A továbbtanulást tekintve a végzős 13 fős kadétcsapatból ketten középszinten, hárman emelt szinten tettek sikeres érettségi vizsgát honvédelmi alapismeretek tantárgyból, A tanulók elhívatottságát tükrözi, hogy részt vesznek/vettek kadét mentorként a honvédelmi táborokban és többen területvédelmi tartalékosként a katonai hivatást választották.

Hancz G. Tamás OPraem, a premontrei GImnázium megbízott igazgatója a Honvéd Kadét Kupán elért országos első helyezés kapcsán úgy nyilatkozott:
Nagy öröm a Premontrei Gimnáziumnak, hogy első helyezést értünk el az idei Honvéd Kadét Kupán intézményi összesítésben. Különösen azért, mert jelenleg nincs külön honvédelmi tagozat iskolánkban, hanem „csupán” részt veszünk a Honvéd Kadét Programban. Igyekszünk minél több diákunkat bevonni, meghívni e programban való részvételre, illetve segíteni a honvédség mint lehetséges életpálya népszerűsítését. Katolikus egyházi intézményként is fontosnak látjuk a honvédelmi nevelést, hiszen erősítheti a hazaszeretetre és a sport szeretetére való fogékonyságot is.
Megkérdeztük a Honvéd Kadét Kupán ezüstéremmel kitüntetett Enger Nórát arról, hogy milyen munka áll az elért eredmény hátterében.
- Heti három edzésem szokott lenni, lovagolok és futok apukámmal, a kutyámmal az erdőben, otthon szoktam edzéseket csinálni, súllyal. Az akadályfutó verseny tetszett legjobban, kicsit nehezebb volt, mint a spartan. Még patakot is kellett átugrani, illetve abban menni hosszában. Volt rönkhordás, dombra kellett felfutni, erősen pára volt, alig kaptunk levegőt, lefelé meg ilyen jó meredek volt. Három és fél kilométer volt összesen.

Premontrei Gimnázium: hivatásos katonai pályára készül a most 10. osztályban végzett lány
Enger Nóra azt is megosztotta velünk, hogy mindez számára nagy kaland, szereti az ilyen kihívásokat. Budapesten szeretne továbbtanulni az egyetemi tisztikaron. Hivatásos katona szeretne lenni.