2025.06.14. 08:00
Bozzaiban tovább él a repce
A repce vetésterülete évről évre csökken Magyarországon, a Bozzaiban gazdálkodó Nagy-család mégsem nem adta fel. A közelmúltban repce fajtabemutatón ismertették az idei eddigi eredményeket.

Fotó: Cseh Gábor
Tovább folytatódott a repce visszaszorulása, idén a 2020-ban felmért területnek már csak alig 59 százalékán termesztik. A repcetermesztés szempontjából legjelentősebbnek számító Vas vármegyében a vetésterület nagysága egy év alatt az országos átlaggal megegyező mértékben csökkent – írja egy 2024. június 1-jén megjelenő jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. A tendencia azóta is folytatódott.

Fotó: Cseh Gábor
– Mi még nem adtuk fel a repcét, mi még próbálkozunk vele, nagy kihívásnak tekintjük, és büszkék vagyunk, hogy kisebb-nagyobb sikerekkel azért tudjuk termeszteni, habár az időjárás viszontagságai nagy kihívások elé állítanak bennünket – mondja a Bozzaiban gazdálkodó Nagy Imre. Hozzáteszi: a szerkivonások miatt nehéz a rovarkártevők elleni védekezés. A repce nagy odafigyelést igénylő növény, a rotálás mellett ősszel négyszer, tavasszal ötször rovarölőzték a mostani állományt, amit így kisebb-nagyobb sikerrel meg tudtak védeni a szakértők véleménye alapján.
A családi gazdaság mintegy 30 százalékán termesztenek repcét. Azt mondja. ekkora területet nagy bátorság volt részükről vállalni, de bíznak benne, hogy eredményesen és jó felvásárlási árral tudják majd értékesíteni. –
A repcét nagyon jó növénynek tartjuk, nagyon jó előveteménye a kalászosoknak és a kukoricának is. Ha felhagynánk a termesztésével, keresnünk kellene egy alternatív növényt, amit kellene illeszteni a vetésforgóba. Itt, a környékünkön a napraforgó és a szója jöhetne szóba, azokban azonban a vadak tudnak hatalmas gazdasági károkat okozni
– magyarázza.
Bozzaiban tovább él a repce
Fotók: Cseh GáborKöszönet a Nagy családi gazdaságnak. A repce problémás növény lett az elmúlt években: a szerkivonások miatt időigényes és költséges a védelme. Ennek ellenére azt gondolom, a repcének helye van a vetésforgóban – véli Virág Attila, a Saten Union Hungaria Kft. régióvezetője. A vetőmagkereskedelemmel, nemesítéssel foglalkozó szakember a fajtabemutatóra érkezett Bozzaiba. Azt hangsúlyozza: meg kell találni azokat a helyeket, ahol jól lehet repcét termelni.
Megtudjuk: a szakemberek azon dolgoznak, hogy ne csak a termésátlag, a termésstabilitást is javuljon. Olyan hibrideket próbálunk hozni, hogy a termőhelyi adaptációjuk minél jobb legyen, és úgy néz ki, ezekkel az új hibridekkel sikerül.
Jönnek az új repcefajták
A legújabb generáció gyakorlatilag egy tavaszi repce és egy őszi repce keresztezéséből jött létre. A vetésideje kitolható október közepére, végére. Ebben az időszakban általában stabilabban megjönnek a csapadékok, másrészt így 2-3 kezelés megspórolható ősszel.
Ez más termesztéstechnológiát igényel majd a termelőktől. – Azt reméljük, ezzel új fejezetet nyitunk a repcetermesztésben, és hát talán ez is segít majd abban, hogy a termelők nem hagyják abba a növény termesztését, nem csökkentik tovább a vetésterületet – magyarázza.
Dr. Pusztavámi Márton, a NAK vasi elnöke a fajták és a genetika fontosságát hangsúlyozta. Szólt arról is, a 2022-es évszázad aszályánál kevesebb csapadék hullott idén mostanáig a vármegye egyes körzeteiben. - Komoly problémák elé nézünk, és az igazi baj az, hogy az előrejelzések szerint az úgynevezett Omega-2, továbbra is távol tartja majd hazánktól, a Kárpát-medencétől a csapadékzónákat. Most kellene a búza és repceszemeknek telítődniük. A tő- és a magszám rendben van, most a súly az, ami szenvedni fog, és ez rányomja a bélyegét a termésátlagokra – magyarázza.