2025.06.24. 14:00
Nők fókuszban - A POPcorn betalált - Rónaszéki Linda elnyerte a vármegye díját
Rónaszéki Linda sokoldalú képzőművész, olyan tanár, akihez szeretettel és bizalommal fordulnak a gyerekek. A Magyar Alkotók Országos Egyesületének Vas vármegyei koordinátora, rendszeresen tart tehetséggondozó műhelyt, egy művésztársával összművészeti napokat szervez, párjával megalkották egy új Összetartozás-emlékmű tervét. Rónaszéki Linda a Szombathelyi Képtár Ress című kiállításán a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal díját kapta nemrégiben.

Fotó: Unger Tamás
A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat alakított ki a volt Gyermekek Háza épületében (Jászai Mari utca) egy közösségi teret, ahol a különféle programok között Rónaszéki Linda is tart foglalkozásokat péntekenként.

- Ez annyiban más, mint egy sima szakkör, hogy nem „csak úgy” festünk, hanem a 22 év tanítási gyakorlatom alatt szerzett tapasztalataimra épül. Voltak olyan feladatok, amik nekem kedvesebbek voltak, vagy több visszaigazolást adtak, nagyobb volt a kölcsönhatás rajtuk keresztül a gyerekekkel, azokból válogattam. Tematikusan, etapokban haladok előre, és akkor grafikai, -festészeti technikákkal, különböző stílusokban, felfogásokban, különböző módszerekkel próbálom a gyerekeket vezetgetni, irányítgatni, célirányos a fejlesztés. Ez egyrészt csoportos, folyamatosan mindenkinek nagyjából ugyanazok a feladatok, de közben meg egyénre szabott is. Mindig fotózok a foglalkozások alatt, nem csak segítem a gyerekeket. A fotókat elküldöm a szülőknek, mindig leírom, miben volt részünk. Ez nekik is jó, mert egy kicsit így betekintést nyernek az egészbe, kicsit olyan, mintha ők is ott lettek volna, meg egy visszaigazolás is, nekem is, nekik is, hogy akkor ez így jól történt. Néha a Facebookon is meg szoktam osztani innen képeket, mert minden pénteken tényleg van valami flow. Mindig van egy olyan munka, amire ránézek, és így tudom, hogy aznap az nagyon betalált, egyedi pillanat volt.
Rónaszéki Linda nagyobbacska festményekkel érkezett a találkozóra, amelyek a korábbi köldökgombokhoz, festett, színes kavicsokhoz képest óriásiak. Hogy nyílt ki a tér?
Tágult a tér, egyre közelebb került hozzám az építészet, meg a szobrászat is, és egyre nagyobb bátorságom lett nagyobb méretben festeni, most meg már úgy van, hogy szinte a 100x70-es méret is olyan kicsi. Pici lakásban lakom, úgyhogy ennél nagyobb képeket nem tudok otthon varázsolni. Ahogy ilyen nagyobb méretben dolgozom, úgy meg is változott minden. A „nyomhagyás” megmaradt, esetleges felületeket hozok létre – tudatossággal -, de van egy absztrakció az elején, egy felületjáték. Utána alakítom tovább, és nem feltétlen hagyományos eszközökkel, tehát ecsettel is belenyúlok, meg szénnel, meg ismert eszközökkel, de hengerelek is, zacskókat is használok, meg különböző anyagokat, amikkel különböző nyomokat, szép felületeket hozok létre. Ezek rendszerint puha, kicsit lírai felületek, de az összes finom színt egybefogja egy feszes, mértanias kompozíció. Ebben is egymásra találtunk egyébként Roland-dal
– utal Linda a párjára, Lieb Roland Ferenc szobrászművészre, építész tervezőművészre.
Rolandnak nagyon szép gondolkodó szobrai vannak, mindig nagyon fontos a tematika, a koncepció mögötte, tehát sosem állunk úgy neki dolgozni, hogy nem tudjuk, hogy az hova vezet. Aktuális problémák érdekelnek bennünket, minden létközérzet-játék. A címekből időnként így felsejlik: „Odaát”, „Exit”, „Megkerülhetetlen”, „Tüntetés” – ez az embernek a saját belső életében lévő tüntetés is. Többértelmű. Szívesen veszünk részt tematikus pályázatokon.
Rónaszéki Linda és Lieb Roland közös munkája, a Szélrózsa című pályamű
nyerte az 1. díjat az országos nyílt művészeti tervpályázaton 2021-ben. A civil szervezetek tagjaiból alakult Nemzeti Összetartozás Szombathelyi Emlékbizottsága hirdette meg az Ezredévi parkban felállítandó Nemzeti Összetartozás Emlékhely pályázatát. Ez nem más, mint egy új Összetartozás-emlékmű, ennek megvalósulásáról érdeklődünk.

- Jó kezdeményezés volt, nagyon örültünk, ez megint egy nagyon jó közös munka volt Rolanddal, és nagy szerencsének köszönhető, hogy megnyertük. A szervezők nem álltak el attól a szándéktól, hogy ez megvalósulhasson, de az inflációnak köszönhetően az akkor kalkulált költségek most már jóval magasabbak. Célirányos támogatást nem kaptunk, ezért a Nemzeti Összetartozás Szombathelyi Emlékbizottsága által gyűjtött felajánlásokból, támogatásokból próbál megvalósulni.
- A terv politikai semlegessége tudatos,
- valóban a világban szétszóródott magyar emberek összegyűjtéséről, összeölelkezéséről szól mindenkihez.
- Szombathely egyik találkozó pontja lehetne, ugyanúgy, ahogy a meglévő Emlékmű.
Rónaszéki Linda kevés szabadidejében művészi ihletésű ajándéktárgyakat is készít, működik a Mesebolt. Alkotott 7-8 kártyajátékot, memóriakártyákat, ajándéktárgyakat ünnepekre, hűtőmágneseket, kitűzőket, fest illusztrációkat, meséket ír. Fia, Ádám, aki jelenleg 13 éves, ebben a meserendszerben nőtt fel, kisebb korában sokat festett ő is az édesanyjával. Most leköti az iskola, a nyelvek érdeklik nagyon, az informatika, a történelem, a számítógépes játékok. Ő maga megtanult különböző vágási módszereket, letölt alkalmazásokat, programokat, és játékokat készít, filmeket vág. Ezen kívül szépen szaval, imádja a sportot.
Nagy Tamás kollégájával Rónaszéki Linda évente összművészeti napokat szervez a Kanizsai Dorottya Gimnáziummal a háttérben. Vas vármegye összes középiskolájának művészetérzékeny diákjait megszólítják, és az érdeklődőknek egy egész napos foglalkozásban van részük. A Szombathelyi Képtárban nemrégiben ért véget a Ress tárlat, aminek a címe friss, ropogós dolgot jelent.
Erre készítettem egy óriásméretű POPcornt, ami lebegő drótlábakon állt, és messziről úgy nézett ki, mintha éppen kipattant volna. Ez azért volt nagyon jó próbálkozás, mert a Textilművészeti Triennálékra szoktam készíteni miniatűr textilszobrokat, akár kövekből, drótokból, fából is. Nagyon szeretem, ami térbeli. Ez egy gegnek indult, játéknak, sokat tanultam a purhabból. Mindenesetre az ötlet betalált, mert az megkaptam a megye díját. A POPcorn Ádámnak is nagyon tetszik, ha visszakapjuk a Képtárból, akkor szeretné fellógatni a szobájában.
Nők Fókuszban 2025
- Nők fókuszban: Király Annamária - A tanítás szépsége a gyerekekben rejlik
- Nők fókuszban – Rózsa Hajnalka nulla-24 órában Vép fejlődésére koncentrál
- Nők fókuszban - Kovács Tilda hasznosan és élvezetesen tölti a nyugdíjas éveket
- Jólesik, ami történik: Horváth Florencia a Hiátussal tette le erős névjegyét a kortárs irodalomban
- Nők fókuszban - Geosits Judit kiállításon mutatkozott be a Víztoronyban