2025.06.22. 16:50
Rönök összetart, a falu együtt köszöntötte a nyarat
Közösség, jókedv, szórakozás, és persze finom falatok és pár hűsítő korty is, a meleg nyári napra tekintettel. Rönök falunapján jártunk, képeket is hoztunk!
Már délután három óra körül sokan eljöttek, egy-két órával később pedig teljesen meg is telt a rendezvénysátor. Rönök falunapja idén is sokaknak nyújtott kikapcsolódást, találkozásokat és baráti beszélgetéseket. Az ennivalót pedig – jóféle babgulyás formájában – a szintén helyi Székelytanya szolgáltatta: az óriási fazék étel mindenki megelégedettségére remekül sikerült.

Fotó: Szendi Péter
Együtt Rönök közössége
„Nálunk hagyomány már, hogy ezen a napon köszöntjük a községünkbe betelepülőket” – osztotta meg velünk a részleteket Pékó Tamás, Rönök polgármestere. Ez egy jelképes ajándék: egy oklevél, mert úgy gondoljuk, hogy ha valaki megtiszteli településünket azzal, hogy nálunk házat vásárol, vagy ide költözik és egy idő után beilleszkedve hozzátesz településünk mindennapi életéhez, működéséhez, fejlődéséhez, akkor mi is szeretnénk őket befogadni a faluközösségünkbe. Hasonló módon a legfiatalabb helyieket, azaz az újszülötteket is köszöntik: a jelképes ajándék egy takaró: Rönök meleg ölelését szimbolizálja.
Kiosztottak elismerő, tevékenységekért járó okleveleket is: idén a „Rönök Községért” címet Dr. Kelemen Marcell jegyző kapta, az ifjúsági „Rönök Községért” címet pedig Szilágyi Lara tanuló. A „Közoktatásért” járó elismerés gazdája Seres Csaba tanár-közgazdász lett, míg „Rönök község sportjáért” oklevelet Tallósi Csaba pályagondnok vehette át.
Falunap - Rönök
Fotók: Szendi PéterKöszöntőjében Pékó Tamás az összetartozásra, a közösség erejére, az egymás iránti odafigyelésre hívta a megjelenteket. És ahogy kiemelte:
Itt még működik a régi jó szokás, hogy a kertből áthozott maréknyi cseresznye vagy egy tál frissen sütött pogácsa több, mint étel: ez egy üzenet, hogy fontos vagy nekem!
Négytől Gyémánt Valentin szórakoztatta műsorával a jelenlévőket, majd a Rozmaring Tánccsoport, a Bokréta színjátszók, az R-Stone lépett fel. A legkisebbeknek közös színezés és csúszda, légvár és népi fajátékok, valamint bábszínház hozott örömet, este nyolctól pedig a nagyobbaknak a közkedvelt Mohácsi Brigi nyújtott kellemes élményt, kikapcsolódást.
Ezeket olvasta már?