Kiemelkedő eredmények

2025.06.18. 16:57

Jutalmazták az Országos Tanulmányi Versenyeken sikeres szombathelyi diákokat és tanáraikat - fotók

Mutatjuk a díjazottakat és tanáraikat is. Az országos tanulmányi versenyeken sikeres, szombathelyi tanulók a városházán gyűltek össze szerda délután.

Hagyományosan jutalmazta az országos tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményt elért diákokat és felkészítő tanáraikat a szombathelyi önkormányzat. A városházán megjelenteket dr. László Győző alpolgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta: - Jó, ha megállunk egy pillanatra, hiszen nyáron van az aratás ideje, és azok az eredmények, amelyekre méltán lehetünk mindannyian és lehettek mindannyian büszkék, megérdemlik, hogy megmutassuk és azoknak együtt örüljünk - fogalmazott László Győző, aki szerint az elért sikerekhez a diákok tehetsége, a tanárok felkészítő munkája és a szülői, támogató környezet egyaránt kellett. - Szombathely város közössége rendkívül büszke rátok - tette hozzá, egyben a nyárra jó pihenést, majd sok sikert kívánt. 

Fotó: Cseh Gábor

Országos tanulmányi versenyen sikeres diákokat jutalmaztak

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból elismerésben részesült:

· Pájer Levente

Neumann János Nemzetközi Programtermék Versenyen elért 1. helyezéséért, a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen elért 1. helyezéséért, a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Versenyen elért 2. helyezéséért, az Európai Junior Informatikai Olimpia (EJOI) válogatóversenyen elért 3. helyezéséért, a Nemzetközi Info(1)Cup programozási versenyen elért 3. helyezésért és az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaversenyen elért 3. helyezésért.

Felkészítő tanárai: Auer Péter, Nikházy László, Danyi Béla

· Káldy Fruzsina

Nemzetközi Kémiai Torna (IChTO), 1. helyezéséért, Országos Középiskolai tanulmányi verseny: biológia 5. helyezéséért, Nemzetközi biológiai Diákolimpia válogatóversenyen (eredménye alapján a magyar csapat tagja a nemzetközi döntőn) országos 4. helyezésért

Felkészítő tanárai: Szabó Bence Farkas, Baranyai József

· Kelemen Alex

Less Nándor földrajzversenyen elért 1. helyezésért

Felkészítő tanára: Rózsa Viktória

· Kocsis Vince György

Varga Tamás matematikaversenyen elért 3. helyezésért

Felkészítő tanára: Fekete Márta

· Rőthy-Gruber Péter

Nemzetközi Kémiai Torna (IChTO) válogatóverseny elért 1. helyezésért

Felkészítő tanára: Szabó Bence Farkas

A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Technikumból elismerésben részesült:

· Németh Attila és Szép Szilárd

az Országos Kétfordulós Fordítóverseny angol nyelvből 2. helyezéséért

Felkészítő tanáruk: Hompasz Melinda

A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Savaria Technikum és Kollégiumból elismerésben részesült:

· Kopcsándi Dominik és Frank Levente

Autós Szakmák Tanulmányi Versenye Junior kategória csapatverseny 3. helyezéséért

Felkészítő tanáruk: Haklits Tamás

A Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskolából elismerésben részesültek:

· Máhr Vi

III. Orbán György Nemzetközi Zongoraverseny 1. helyezéséért és a zsűri különdíjáért

Felkészítő tanára: Mitrovka Zsanna

· Prehoffer Emília

III. Orbán György Nemzetközi Zongoraverseny 2. helyezéséért és a XVII. Országos Zongoraversenyen elért I. helyezéséért és különdíjáért

Felkészítő tanára: Vlasitsné Kardos Éva

· Linhárt Sára és Sereg Hanna

XIII. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Versenyen elért 3. helyezéséért

Felkészítő tanáruk: Brandiszné Szép Emőke

· Bende Johanna Mira

XII. Országos Czidra László Furulyaversenyen elért 3. helyezéséért

Felkészítő tanára: Bende Gabriella

· Péhm Gellért

XII. Országos Czidra László Furulyaversenyen elért 1. helyezéséért

Felkészítő tanára: Bende Gabriella

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikumból elismerésben részesültek:

· Vecsera Dorottya

a XXXIII. Országos Rajzversenyen elért 2. helyezéséért

Felkészítő tanárai: Gombás Kata, Torjay Valter, Farkas Imre, Vörös Máté, Márfi Anna Virág

· Bognár Brigitta

a XXXIII. Országos Rajzverseny elért 3. helyezéséért

Felkészítő tanárai: Gombás Kata, Torjay Valter, Farkas Imre, Vörös Máté, Márfi Anna Virág

· Kerti Júlia Éva

a VII. Országos Gregor József Énekverseny különdíjáért „ A legkifejezőbb előadónak”

Felkészítő tanára: Czeller Krisztina

· A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázum és Technikum Kamarakórusa

a XII. Országos Énekkari Verseny kamarakórus-énekegyüttes kategória II. díjáért és „A legjobb régineze produkció” különdíjáért

Felkészítő tanáruk: Paulik Ákos, Tóth Renáta Zsanett

· Tóth Eszter Edit

a XVII. Országos Richter János Klarinétverseny 2. helyezéséért

Felkészítő tanára: Kerti Áron

· Cziklin János

XXVII. Országos Mintázásverseny,megosztott első díjáért

Felkészítő tanárai: Koller László, Veres Márton Vitéz, Sziebert-Tóth Judit, Márfi Anna Virág,

· Somlósi Mihály

a XXVII. Országos Mintázásverseny első díjáért és a XXIII. Országos Népművészeti Verseny 2. helyezéséért

Felkészítő tanárai: Koller László, Veres Márton Vitéz, Sziebert-Tóth Judit, Márfi Anna Virág, Szántó István

· Heitler Dávid

XXIII. Országos Népművészeti Verseny, 3. helyezéséért és a MÜSZA különdíjáért

Felkészítő tanára: Szántó István (felkészítő tanári különdíj)

A Kisalföldi Agrár Szakképzési Centrum Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból elismerésben részesültek:

· Willems Patrícia Marie

az Országos Tudományos Diákkonferencia 1. helyezéséért és a Csapó Dániel Emlékverseny 3. helyezéséért

Felkészítő tanára: Poncsák Péter

· Imre Laura

az Országos Tudományos Diákkonferencia 3. helyezéséért

Felkészítő tanára: Szalai Zoltán

· Horváth Dominik

a Mikoviny Sámuel Térinformatikai Emlékverseny 1. helyezéséért

Felkészítő tanára: Varga Róbert

· Horváth Olivér

a Mikoviny Sámuel Térinformatikai Emlékverseny 2. helyezéséért

Felkészítő tanára: Varga Róbert

· Varga Bálint

a Mikoviny Sámuel Térinformatikai Emlékverseny 3. helyezéséért

Felkészítő tanára: Varga Róbert

· Zakár Diána

a Szakma Kiváló Tanulója Verseny 2. helyezéséért

Felkészítő tanárai: Szalai Zoltán, Humli Tamás

A Kisalföldi Agrár Szakképzési Centrum Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból elismerésben részesültek:

· Sebestyén Jázmin Míra

az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 1.helyezéséért

Felkészítő tanárai: Katavics András, Botos Andrea

· Nagy Dávid

az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 2.helyezéséért

Felkészítő tanárai: Katavics András, Botos Andrea

· Baranyai Áron Márk

az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 1.helyezéséért

Felkészítő tanárai: Kámpel József Dezső, Dr. Bögöti Gábor

· Barcsánics Iván Benedek

az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 3. helyezéséért

Felkészítő tanárai: Kámpel József Dezső, Mesterházy József

· Varga Erik

a Szakma Kiváló Tanulója Verseny 3. helyezéséért

Felkészítő tanára: Németh Csaba, Katavics András

· Bödör Áron és Horváth Ákos

a XII. Savaria Parcum 1. helyezésért

Felkészítő tanáraik: Soós Péter, Hende Tamás, Pintér Gábor

· Asbóth Alexa

a XXXVll. Flora virágkötészeti verseny 2. és a XXXVl. Savaria Floraiade 3. helyezéséért

Felkészítő tanára: Botos Andrea

· Barasits Dávid

a XXXVll. Flora virágkötészeti verseny 1. és a XXXVl. Savaria Floraiade 1. helyezéséért

Felkészítő tanára: Botos Andrea

· Horváth Bálint

a XXXVll. Flora virágkötészeti verseny 3. és a XXXVl. Savaria Floraiade 2. helyezéséért

Felkészítő tanára: Botos Andrea és Seres Györgyi

A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégiumból elismerésben részesültek:

· Wagner Kevin

az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2. helyezéséért

Felkészítő tanára: Bősze-Lákics Krisztina

· Fóth Márk

a Szakma Kiváló Tanulója Verseny - szakképző iskola – járműfényező kategóriában elért 3. helyezéséért

Felkészítő tanárai: Andor Ferenc /duális/, Kovács Károly /oktató/

A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Hefele Menyhért Szakképző Iskolából elismerésben részesült:

· Egyed Bendegúz

a Szakma Kiváló Tanulója Verseny 3. helyezéséért

Felkészítő tanára: Mész János

A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából elismerésben részesült:

  • Dianis Szófia Lotte

a XVI. Országos Klarinétverseny 3. helyezéséért

Felkészítő tanára: Kerti Áron

A Paragvári Utcai Általános Iskolából elismerésben részesült:

· Linhárt Léna Anna

a XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan verseny országis 1. helyezéséért

Felkészítő tanára: dr. Molnárné Kalmár Katalin

A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolából elismerésben részesült:

· Gortva Laura

a XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan verseny országis 2. helyezéséért

Felkészítő tanára: Varga Andrea Stefánia

Továbbiakban elismerésben részesültek:

  • Horváth Mihály

a Robotiada Brno (Csehország) 2025.02.21. Vonalkövetési verseny középiskolai katergória 1. helyezéséért

  • Vincze Bence

World Robot Olympiad nemzetközi robotépítési és programozási verseny 1. helyezésért

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában