2025.06.11. 17:37
Vasi települések csatája – ezek a legkedveltebb helyek a vármegyében
A vasi települések rajongói most igazán színre léptek: több mint ezer olvasónk válaszolt arra a kérdésünkre, melyik a legkedvesebb hely számukra a vármegyében. Az eredményekből pedig izgalmas verseny bontakozott ki városok és falvak között egyaránt. Vajon melyik település szerezte meg a legtöbb rajongót? Mutatjuk!
Talán még soha nem mozgatta meg ennyire a vasiakat (és a Vas megye-rajongókat) egyetlen kérdés sem, mint az: „Melyik számodra a legkedvesebb település a megyében?” A válaszok pedig özönlöttek – több mint 1100 komment érkezett! Mi pedig nekifeszülve a lehetetlennek, összeszámoltuk, melyik település kapta a legtöbb szeretet-szavazatot.

Fotó: Archív VN/UT
Vasi települések toplistája
Mindenhol jó, de Vasban a legjobb?
Voltak, akik nem is tudtak egyetlen helyet kiemelni. „Ez a legszebb megye, minden faluját szeretem!” – írták többen is. Mások konkrét emlékeket idéztek fel, például a ’80-as évek vásáros-búcsús hangulatát, zenés-táncos esteket, amik ma is élénken élnek bennük:
„Talán Vasszilvágy, Meszlen vagy Acsád! A 80-as években a búcsúk mindig jók voltak. A mai fiatalok csak szeretnének olyan élőzenés bulikat!”
Aztán voltak egészen földrajzilag kalandozó válaszok is, például Veszprém vagy Balatongyörök, de mivel ezek kissé kicsúsznak Vas vármegye határain túlra, a toplistán sajnos nem indulhattak.
Városok harca: tarolt Kőszeg
Mivel érkeztek szavazatok a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig, külön kezeltük a városokat és a községeket, hiszen értelemszerűen a városokban többen élnek – így több szavazat is érkezhetett rájuk.

Fotó: Archív VN/UT
A városok versenyében azonban toronymagas győztes lett Kőszeg – nemcsak a legtöbb voksot kapta, de rajongótábora is különösen aktív volt. A második helyet Sárvár szerezte meg, majd Celldömölk következik. A dobogóról éppen csak leszorult, de így is előkelő helyet szerzett Szombathely, őt pedig Körmend követi.
Top 5 város – a voksok alapján:
- Kőszeg
- Sárvár
- Celldömölk
- Szombathely
- Körmend
Az eredmények fényében Básthy Béla, Kőszeg polgármestere így kommentálta a győzelmet: "Nagyon örülök, hogy Kőszeget ennyire kedvelik vármegye-határon innen és túl és köszönöm mindenkinek a szavazatot. Kőszeg évszázadok harmóniájának örököse, egy emberi léptékű város. Nem csak szép és jó hely, hanem a szépre, jóra inspiráló hely. Talán ezért áll ennyire közel sokak szívéhez."
Falvak, községek viadala: Velem kiemelkedik

A kisebb települések, falvak és községek versenye szintén izgalmas fordulatokat hozott, de egyértelmű győztest is: Velem szinte megduplázta a második helyezett szavazatszámát, így toronymagasan lett a legkedveltebb falu Vas megyében.
A második helyen Táplánszentkereszt, őt követi a szintén számos szavazatot kapott kis falu, Pápoc, majd Szalafő. Az ötödik helyen holtverseny alakult ki: Bucsu, Sajtoskál és Felsőjánosfa azonos számú voksot kapott.
Top 7 község/falu – a voksok alapján:
- Velem
- Táplánszentkereszt
- Pápoc
- Szalafő
- Bucsu
- Sajtoskál
- Felsőjánosfa
Velem polgármesterét, Szabó Zoltán már sikerült elérnünk, aki örömét fejezte ki az előkelő helyezés kapcsán:
Szívből örülünk, hogy a megyei felmérés szerint Velem községe nyerte el a vármegye legkedveltebb települése címet. Ez a megtiszteltetés megerősíti, hogy falunk különleges helyet foglal el az emberek szívében, amit közösségünk odaadó munkája és vendégszeretete tesz lehetővé. A település kis költségvetésből, helyi lakosok elkötelezett munkájával fejlődik - fogalmazott.
Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a hétvégi nagy forgalom kihívások elé állítja a városvezetést. Mint mondta, szívesen látják a természetkedvelőket Velemben, de arra kérik a vendégeket, hogy tartsák be a közlekedési és környezetvédelmi szabályokat – különösen a parkolásra, sebességkorlátozásra és a tisztaságra ügyelve.
A falu folyamatosan szépül: új fák, padok, információs táblák, felújított pihenőhelyek és buszvárók várják a kirándulókat - tette hozzá.
Hálásan köszönjük minden látogatónknak a szeretetet és támogatást, amellyel Velem iránt viseltetnek. Reménykedve tekintünk a jövőbe, hogy összefogással megőrizzük községünk varázsát és nyugalmát - zárta gondolatait.