2025.06.21. 17:30
Mosolyt csaltak az utakra – így vonultak fel a "bogarasok" Borgátán! - fotók!
A színes, jópofa kis Bogarak idén is ellepték Borgátafürdőt – és nemcsak gurultak, hanem mosolyt is osztogattak minden kanyarban. A Vasi Bogaras Randin a márkatalálkozó mellett a jótékony cél is kiemelt szerepet kapott.
Ahogy mi is írtuk, Borgátafürdő ezen a hétvégén újra megtelt színekkel, nevetéssel és a levegőben terjengő retró életérzéssel: tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Vasi Bogaras Randit, amely ezúttal is jóval többről szólt, mint autók gyűjtői találkozójáról. A Volkswagen Bogarak szerelmesei nemcsak járgányaikat, hanem a szívüket is elhozták a kis vasi faluba – hiszen idén Fliegler Sárának, a leukémiával küzdő rábapatyi kislánynak gyűjtöttek.

Fotó: Cseh Gábor
Vasi Bogaras Randi Borgátafürdőn
A hétvége leglátványosabb eseménye – ahogy azt előre sejteni lehetett – a szombati "bogaras" felvonulás volt, amely a környező településeken is végiggurult. Az úton hömpölygő színkavalkád, a kreatív jelmezek, a klasszikus és tuningolt modellek látványa mosolyt csalt minden néző arcára – nem csoda, hogy még az arra járó autósok is lelassítottak egy-egy fotó erejéig.
Bogaras randi - Borgáta
Fotók: Cseh Gábor
A programok azonban nem merültek ki ennyiben: volt pingpongbajnokság, zenés vízi torna a fürdő nagy medencéjénél, főzőshow és közös ebéd, gyerekeknek vízibombás ügyességi verseny, kreatív sarok fonaltechnikával és karkötőkészítéssel, sőt: még habparti is – a celldömölki tűzoltók jóvoltából. A hippikuckóban a ’70-es évek békés világa köszönt vissza: virágos hajpánt, bogárhátú és gondtalan lazulás – minden adott volt a nosztalgiához.
Fliegler Sárának gyűjtöttek
A hangulat estig kitartott: sörpong, táncverseny, tombolasorsolás és egy remek házibuli zárta a napot – de a legtöbben nem is a nyereményekért jöttek. A szervezők szerint ritkán volt még ilyen erős a közösség összetartása, a leukémiás kislány, Fliegler Sára története sokakat megérintett. A jótékonysági gyűjtés eredményét a rendezvény zárónapján, vasárnap hirdetik ki – de az már most látszik, hogy rengetegen álltak a család mellé.
Pető Zoltán főszervező szerint a találkozó lényege sosem csak az autókról szólt. „A cél mindig is az volt, hogy a közös hobbit valódi közösséggé formáljuk – ahol a jókedv és az egymásra figyelés kéz a kézben jár.”
És valóban: a nap végére nemcsak a frissen polírozott bogarak ragyogtak a lemenő nap fényében, hanem az egész fürdő – gyerekek játszottak, a háttérben szólt a zene, a felnőttek beszélgettek, nevettek, főztek. Három napra Borgátafürdő újra megtelt élettel – és valami olyasmivel, amiből sosem lehet elég: emberi figyelemmel.