Elismerések, továbbképzés és egy kis meglepetés

2025.06.11. 14:00

Szombathelyi az év vasi védőnője, ők kaptak életműdíjat a VI. Vasi Védőnők Napján - fotók

A Védőnői Szolgálat megalakulásának 110. évfordulója alkalmából a Vasi Védőnőkért Alapítvány, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház és a Vas Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály szerdán tartotta a VI. Vasi Védőnők Napja ünnepi rendezvényét. A SOE ERTI Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában a köszöntők, díjátadók után meglepetéssel és szakmai programmal is készültek a szervezők a védőnőknek.

Vámos Zoltán főispán, a Vas Vármegyei Kormányhivatal és a kisgyermekes édesapák nevében is köszönetet mondott a védőnők szolgálatáért, ami – mint mondta – a vasi családoknak a nyugalmat és a biztonságot jelenti. Altmajer Beáta ápolási igazgató dr. Lippai Norbert főigazgató köszönő szavait tolmácsolta a rendezvényen. Majd a védőnők munkáltatója, a kórház képviseletében kiemelt fontosságúnak és felbecsülhetetlen értékűnek mondta a védőnői szolgálatot. 

védőnők
Bodorkósné Kiss Mária, Kulcsár Istvánné Marika, Tompáné Németh Éva és Vikmon Lászlóné Olgi az életműdíjas védőnők. Jobbról Bodorkós Gerda, az Év vasi védőnője.
Fotó: Szendi Péter

A VI. Vasi Védőnők Napja

– A védőnői pálya hivatás, amelyre születni kell. A védőnők fáradhatatlanul jelen vannak a várandósság kezdetétől a családok életében. Több területen látják el feladataikat a nővédelemtől a krízishelyzeten keresztül a területen, a családoknál, a kórházban, iskolákban, a csecsemő- és gyermekgondozásban. Értünk, a gyermekeinkért, a lakosságért dolgoznak. Legyünk büszkék erre az Európában is egyedülálló hungarikumra – fogalmazott. 

Ünnepi köszöntőjében Kiss Zsoltné vármegyei vezető védőnő az idén 110 éves Védőnői Szolgálat kerek évfordulóján felidézte a kezdeteket, a szolgálat történetét, feladataik változását, beszélt a szakmához szükséges fő személyiségvonásokról, a segítésről és az empátiáról, emellett a magas szakmai képzés és tudás fontosságáról. Ma négyéves a védőnői képzés, Szombathelyen a PTE Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Központjának múlt héten volt a 35 éves évfordulója – ez is a szakma fejlődését, előrehaladását mutatja. Ma a védőnők a középfokú oktatási intézmény végéig gondozzák a gyermekeket, rendszeres szűrővizsgálatokat és egészségfejlesztést végeznek, védőoltásokat szerveznek – sorolta. S hogy miért jó védőnőnek lenni? Végigkísérünk várandósokat, látunk sok gyermeket egészségben felnőni, majd elballagni az iskolából éretten. A pálya szépségét az adja, hogy az egészséget szolgáljuk, megőrizzük, és ezt a tudást adjuk tovább a gondozottainknak – jegyezte meg. 

A Vas Vármegyei Védőnői Életműdíjat a Vasi Védőnőkért Alapítvány hozta létre 2020-ban. Az elismerés minden évben legfeljebb négy, a vármegyében dolgozott, már nyugdíjas védőnőnek adható, akik több évtizedes tevékenységükkel a családok testi-lelki egészségének, szociális jólétének megőrzésében végeztek lelkiismeretes munkát. Elsőként Bodorkósné Kiss Máriának gratulált Dériné Tóth Andrea, Horváth Hajnalka, Kiss Zsoltné, a Vasi Védőnőkért Alapítvány kuratóriumának tagjai és Molnár Katalin városi kollegiális védőnő mentor. Másodikként Kulcsár Istvánné Marika pályáját ismertették. Harmadikként Tompáné Németh Éva kapta meg a díjat. Életműdíjas lett Vikmon Lászlóné Olgi is. 

Az Év Vasi Védőnője Díj a védőnői hivatásban kifejtett kimagasló tevékenységért adományozható. Az idén Bodorkós Gerda kapta az elismerést.

A kreatív védőnők alkotásait is elismerték az ünnepségen: a vármegye legszebben díszített tanácsadóját keresték az idén is. A „Szép tanácsadó” pályázat díjazottjai idén a Nárai és a Sárvári Védőnői Tanácsadó. 

Kiss Zsoltné, az alapítvány kuratórium elnöke meglepetés-műsorszámot jelentett be. Tíz éve, a 100 éves ünnepségen két fiatal kolléganő – Staritzbüchler Kitti és Kovács-Tamási Tímea – beszélt a védőnői pályához kötődő élményeikről. Most újra ők álltak a közönség elő, és beszéltek tapasztalataikról rímekbe szedve. Rajtuk kívül Nagyné Bödő Rita vett részt a humoros előadás összeállításában. 

A nap továbbképzéssel folytatódott a védőnőknek. Témája: „A valós kommunikáció a tettekben rejlik, az őszinte kommunikáció csak egyenlő felek között folyhat” – avagy az empatikus, hatékony kommunikáció szerepe az egészségügyi ellátásban.

A díjazottak méltatásai:

Vas Vármegyei Védőnői Életműdíj

Bodorkósné Kiss Mária
Bodorkósné Kiss Mária 1981-ben végzett a budapesti Egészségügyi Főiskola védőnő szakán. Első munkahelye Gersekaráton volt, ahol területi védőnőként kezdte meg pályafutását. Ezután Szombathelyen, eleinte iskolavédőnőként, majd több mint 30 évig a Fogaras utcai Gyermekrendelőben dolgozott egészen 2021-ig, nyugdíjba vonulásáig. 

Hosszú évekig szolgálati kerékpárján járta be Szombathely egyik legnagyobb külső körzetét. Nagy körültekintéssel, empátiával gondozta a családokat. Problémamegoldó képessége megmutatkozott a nehéz helyzetekben. Munkáját magas szakmai színvonal, elhivatottság, segítő szándék jellemezte.

1997-ben megszerezte a Családgondozó szakvédőnő másoddiplomát is. Szakmai tudását, ismereteit folyamatosan bővítette. Munkája mellett a korai csecsemőhalál megelőzését biztosító légzésfigyelő készülék használatáról szóló előadásokon a gyermeket váró párok felkészítését végezte, ide a város bármely pontjáról érkezhettek érdeklődők. A lakosság széles rétegét érintő települési egészségnapok, prevenciós programok aktív résztvevője volt. A Gyermekek Házában szervezett Baba-Mama Klub munkájában a megalakulástól megszűnéséig részt vállalt. Oktató védőnőként segítette a hallgatók szakmai tudásának elmélyítését. Tagja a Vöröskeresztnek, a Magyar Védőnők Egyesületének, valamint a Szombathelyiek Egészségéért Egyesületnek. 

Minden évben, karácsony előtt „cipősdoboz” akciót szervezett a körzetben a rászoruló családok számára. Pályakezdő védőnő kolléganőinek nagy segítséget, szakmai iránymutatást adott. Mindig lehetett hozzá fordulni kérdésekkel, problémákkal.

Kulcsár Istvánné Marika

Kulcsár Istvánné Marika 1973-ban a vasvári Béri Balogh Ádám Gimnáziumban érettségizett, majd a védőnői hivatást választotta. 50 évvel ezelőtt, 1975-ben a Budapesti Állami Védőnőképző Intézetben egészségügyi védőnői képesítést szerzett. 1996-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. Szakmai tevékenységét 1975 augusztusában kezdte Bérbaltaváron. 1980-ban került Sárvárra, először rövid ideig iskolavédőnőként, majd körzeti védőnőként dolgozott. 1996-tól területe mellett a csoportvezetői teendőket is ellátta. Sárvár Város Önkormányzata két alkalommal is Szegedi Kőrös Gáspár érdeméremmel ismerte el kiváló munkáját.

Meglévő tudását önképzéssel, továbbképzésekkel folyamatosan bővítette. Többek között elvégezte a Családvédelmi Szolgálat feladataira felkészítő tanfolyamot, a CsVSz-ben helyettesítést is ellátott. Szülésre felkészítő tanfolyam vezetésére és Babamasszázs oktatására jogosító képzéseken is részt vett. Számos klubot, tanfolyamot, kiscsoportos foglalkozást vezetett, anyatejes napot szervezett a napi védőnői munka mellett. Csoportvezetőként sokat tett a munkavégzés feltételeinek biztosítása, valamint a munkakörülmények javítása érdekében. Munkáját magas szakmai hozzáértés, lelkiismeretesség és igényesség jellemezte. Megtalálta a hangot minden társadalmi réteghez tartozó családdal, és a különböző generációkkal. 

Oktató védőnőként a védőnői hivatás gyakorlati részével ismertette meg a hallgatókat, megmutatva nekik a munka szépségét. A pályakezdő védőnőkkel szívesen foglalkozott, szerette a fiatalokat, segítette átlendülni őket a kezdeti nehézségeken. 

Tompáné Németh Éva

Éva 1981-ben érettségizett Kőszegen a Jurisich Miklós Gimnáziumban, majd 1984-ben szerezte meg az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Kar Védőnőképző Szakán diplomáját. 

1984. szeptember 1-én kezdte meg munkáját a mai Szent Márton utcai körzeti rendelőben, majd 1994-től a Szűrcsapó utcai rendelőben folytatta. Szombathely városában 40 éven át dolgozott védőnőként. Munkáját magas szakmai színvonalon, lelkiismeretesen, empatikusan, hivatástudattal végezte. Pontos, önzetlen, mindig segítőkész, fáradhatatlan kolléganő. Jó közösségi ember, kollégái is nagyon szeretik. Szakmai ismereteit állandóan bővítette, rendszeresen részt vett továbbképzéseken, konferenciákon. A megszerzett ismereteket a gondozottak ellátásában hasznosította. Részt vett a védőnő hallgatók gyakorlati oktatásában is. Babamasszázs tanfolyamot végzett így rendszeresen tartott foglalkozásokat a rendelő vonzáskörzetében élő családok számára. A Humán Civil Házban szervezett baba-mama klub munkájában hosszú éveken át részt vett. A lakosság széles rétegét érintő települési egészségnapok, prevenciós programok aktív résztvevője volt. 2013-ban a „Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért -díj II. fokozatát vehette át.

A Várva Várt Alapítvány oszlopos tagjaként aktívan segíti a kritikus anyagi, családi vagy más körülmények miatt nehéz helyzetbe került anyákat, családokat. Mindennapjait a HIT, a REMÉNY és a SZERETET vezérelte. Számára a védőnői hivatáshoz a legszükségesebb volt a szeretet, és kolléganői is ezt a mintát szeretnék tovább vinni a jövőben a hivatásuk gyakorlása során.
Vikmon Lászlóné Olgi

Vikmon Lászlóné Olgi Pápán töltött gimnáziumi éveit követően került a Budapesti Állami Védőnőképzőbe, ahol képesítését megszerezte. Pályakezdőként Mezőlak-Mihályháza-Békás településein helyezkedett el, majd két évet az alsósági védőnői körzetben dolgozott. Ezt követően került a Nagysimonyi védőnői körzetbe, ahol 3 települést (Nagysimonyi, Tokorcs, Kemenesmihályfa) látott el. Az itt töltött évtizedeit követően 2007-ben vonult nyugdíjba.

Pályafutása alatt aktívan tevékenykedett, gondozta a családokat, szívesen munkálkodott a hozzá tartozó két óvodában és két iskolában is. Rendszeresen tartott baba-mama klubot, egészségnevelési foglalkozásokat, szervezett Mikulás ünnepélyeket a körzet gyermekeinek. Karitatív tevékenységet folytatott, családsegítői feladatokat látott el. Több védőnőt indított el a pályán. Szakmai munkásságát Miniszteri Elismeréssel is díjazták. 2004-ben Vas Megye Szolgálatáért Gyermek és Ifjúságvédelmi tagozata díjban részesült. Mindemellett lakóhelyén, Kemenesmihályfán a képviselő-testület tagja volt, többek közt alpolgármesterré is választották, továbbá civil szervezetek aktív tagja még ma is. Nyugdíjazását követően is tevékeny maradt, nyugdíjasklubot alapított.

Olgi nénire mai napig jó szívvel emlékeznek a családok. Kiegyensúlyozott, nyugodt természete, szakmai elhivatottsága nyomott hagyott az emberekben. Elkövetkezendő évtizedeire minden jót, elsősorban jó egészséget kívánunk!

Az Év Vasi Védőnője

Bodorkós Gerda
Bodorkós Gerda a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségügyi Gondozás és prevenció szak védőnői szakirányán szerezte meg védőnői végzettségét. Tanulmányai befejezése után 2011-ben kezdett területi védőnőként dolgozni. 14 éve gondozza a körzetében élő családokat, segítve őket a harmonikus családi légkör megteremtésében. Munkáját nagy körültekintéssel, magas színvonalon végzi, elhivatottság, segítő szándék jellemzi. Kolléganőivel segítőkész és kiegyensúlyozott a kapcsolata. Nagyon jól alkalmazkodik, nyitott a védőnői hivatás új kihívásaira. Oktató védőnőként a hallgatók szakmai tudásának elmélyítését is segíti. 

Megszerezte az Okleveles Nemzetközi Csecsemőmasszázs Oktatói végzettséget. Évekig tartott babamasszázs tanfolyamot a Fogaras utcai védőnői tanácsadóban, jelenleg a szülők otthonukban sajátíthatják el a csecsemőmasszázs lépéseit. Szakmai tudását, ismereteit folyamatosan bővíti továbbképzéseken. A Vöröskereszt által szervezett csecsemőgondozási verseny lebonyolításában is részt vállal. Az eszközök adta lehetőségekhez mérten a mai napig szűri a 6 éves gyermekek körében a lisztérzékenységet. 

A lakosság széles rétegét érintő települési egészségnapok, prevenciós programok aktív résztvevője. Tagja a Magyar Vöröskeresztnek, valamint a Szombathelyiek Egészségéért Egyesületnek, ahol elnökségi tag is. Jelenleg a Magyar Védőnők Egyesülete szombathelyi szakosztályának vezetője. Gerda általános iskolás kora óta énekel kórusban. Jelenleg a Jáki Szent Cecília Kórusnak a tagja.

Vidám személyiségű védőnő, mindennek megtalálja a humoros oldalát, sokat nevet, úgy érezhetjük, körülötte mindig süt a nap. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában