2025.07.03. 17:00
Hogyan éljük túl ezt a hőséget? - A vasi háziorvos fontos tanácsokat adott
A hetek óta tartó kánikula mindenkit próbára tesz. A hőség nemcsak kellemetlen, de komoly megterhelést is jelent a szervezet számára. Megkérdeztük Dr. Simon Annamária háziorvost, mit tehetünk annak érdekében, hogy jobban viseljük a forró napokat.
Az elmúlt hetekben egyszerűen nem akar enyhülni a kánikula. Június végén harmadfokú, hétfőtől pedig másodfokú hőségriasztás van érvényben az az országos tisztifőorvos elrendelése szerint. Ez az időjárás nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő az emberi szervezetnek: romlik a koncentráció, nő a reakcióidő, kevesebb a türelem, amely a közlekedésben is komoly kockázatot jelent. Megkérdeztük Dr. Simon Annamária rumi háziorvost, mit javasol, hogyan tudunk könnyebben túllendülni a hőség okozta kellemetlenségeken.

Forrás: Facebook
Hőség? Ez a filléres fűszer megmentheti az életed
– Minden idősnek és embernek elmondom: kalap nélkül ne menjenek ki az utcára, sőt, ha lehet, ne is menjenek ki – hangsúlyozza Dr. Simon Annamária. A háziorvos szerint a legjobb, ha csak akkor hagyjuk el az otthonunkat, ha feltétlenül szükséges. Orvoshoz is csak akkor menjünk, ha tényleg baj van, és elengedhetetlen a személyes vizsgálat.
A kánikulában kiemelten fontos a megfelelő folyadék- és sóbevitel. A háziorvos szerint naponta legalább másfél liter vizet igyunk meg, de aki izzadósabb, annak még többre van szüksége. Emellett a sóbevitelről sem szabad megfeledkezni.
Mindig azt halljuk, hogy kerüljük a sót, de ilyen melegben ez veszélyes lehet. Az izzadással nemcsak a folyadékot, hanem a nátriumot is elveszítjük, márpedig ha a vér nátriumszintje túl alacsonyra csökken, az súlyos következményekkel járhat. Akár koponyaűri nyomásfokozódás is kialakulhat
– figyelmeztet a doktornő. – Ilyenkor nyugodtan jobban meg lehet sózni az ételt!
A legfontosabb: kerüljük a napsütést
A legmelegebb órákban – 11 és 16 óra között – lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban. Ha a kertben szeretnénk dolgozni, azt hajnalban vagy este, 20 óra után tegyük. Árnyékos helyen pihenjünk, húzzuk le a redőnyt, és ha lehet, a földszinten tartózkodjunk, ott hűvösebb van. A lakás szellőztetését a háziorvos szerint érdemes csak késő este, este 10 utánra időzíteni.
Otthon legyünk mezítláb, így a talpunk is hűl, de ne nyissunk ablakot napközben, mert csak beengedjük a meleget!
Gyerekekre és idősek vannak a legnagyobb veszélyben
- A gyerekek hajlamosak elfelejteni inni, rájuk rá kell szólni, sőt, néha „parancsolni”, hogy igyanak – mondja dr. Simon Annamária. – Az idősek szervezete pedig nehezebben alkalmazkodik a hőmérséklet-változáshoz, így rájuk is fokozottan kell ügyelni. De igazából már ez a bődületes meleg egyetlen korosztálynak sem tesz jót.
A ruházatunkkal is sokat tehetünk a komfortérzetünk javításáért. A doktornő szerint érdemes pamutból készült, lenge, szellős ruhát viselni – akár ujjatlan felsőket –, és a jéghideg zuhany is segíthet pár fokkal lehűteni a testet.
Ha nagyon melege van valakinek, tegye hideg víz alá a csuklóját – ott, ahol a pulzust szoktuk tapintani. Ugyanezt meg lehet csinálni a lábbal is: a bokánál is vannak nagy vénák, amelyek a szív felé viszik a vért. Ha ezek lehűlnek, az egész test hőmérséklete csökkenni fog
– magyarázza.
Napszúrás: nem veszélytelen, de felismerhető
A napszúrás kellemetlen, de nem mindig súlyos állapot. Fejfájással, hányingerrel, hányással járhat. Ha valaki napszúrást kap, vonuljon hűvös, sötét helyiségbe, és tegyen hideg vizes borogatást a fejére, homlokára.
– Ilyenkor egy háziorvos nem tud sokat tenni, de ha az állapot nem javul, irány a sürgősségi – mondja dr. Simon Annamária. – Ott hűtött infúzióval, laborvizsgálattal azonnal segíteni tudnak, és megnézik, hogy nem borult-e fel az ionháztartás. Ebben is kulcsszerepe van a nátriumnak, tehát csak hangsúlyozni tudom: a nyári melegben fokozott só- és vízbevitelre van szükség! - zárja gondolatait.