Elismerés

2025.07.04. 13:00

Kitüntetéseket osztottak a szövetkezeti nap alkalmából

Öten vehettek át elismerést a Mezőgazdasági Termelők Vasi Szövetsége által rendezett ünnepségen szerdán. Tudta, hogy világnapja is van a szövetkezeteknek?

1844-ben az angliai Rochdale nevű kisváros 28 polgára létrehozta a legelső szövetkezetet, az Érdemes Úttörők Társaságát. Enne emlékére 1992 óta július első szombatja a szövetkezetek világnapja. Régi hagyomány már, hogy a Mezőgazdasági Termelők Vasi Szövetsége ebből az alkalomból MOSZ-emlékérmet ad át azoknak, akiknek munkája példaként szolgál mások előtt.  

Öt vasi kapott elismerést a szövetkezetek világnapja alkalmából
Öt vasi kapott elismerést a szövetkezetek világnapja alkalmából
Fotó: SZP

- A világnap jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a szövetkezetek szükségességére, hogy megmutassuk: mennyivel több és jobb eredményre jutunk, ha összedolgozunk - fogalmazott köszöntőjében Talasz Csilla, a Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Országos Szövetségének alelnöke.  

Ők kaptak kitüntetést a szövetkezeti napon 

MOSZ-emlékérmet vehetett át 2025-ben Gergely Csaba, a Celli-Sághegyalja Zrt. Állattenyésztési igazgatója, Márovics László, a hetyei Berzsenyi Kft. Állattenyésztési ágazatvezetője, Németh József, az Agrár Offa Mezőgazdasági Kft. Etetőkocsis traktorosa, Szente Józsefné, az Agrár Offa Mezőgazdasági Kft. Bérszámfejtője, valamint Szigetvári Imre, a Jurisich Mezőgazdasági Zrt. lakatosa és gépszerelője.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában