mindenki élvezhette

2018.08.14. 11:30

A békét ünnepelték a város borával Vasváron, mert fontos a megegyezés

Csaknem félszázan voltak kíváncsiak a város borára. Idén Varga Zoltán 2016-os évjáratú merlot-ja került a poharakba. A száraz vörösbort mindenki dicsérte.

Pogács Mónika

Vasvár idei bora Varga Zoltáné (balról). Poharát emeli: Tóth Balázs polgármester

Fotó: Vincze Kornél

Hároméves hagyomány, hogy a bort a Békenapon a Fő téren, a Királyok kútjánál kóstolhatják meg a helyiek. A békekötés mindig jó hírt jelent. Hogy ilyen megegyezés helyszíne lehetett egykor Vasvár, az a városimázs szempontjából is fontos.

– Augusztus 10-e jelentős nap a településtörténetben.

Az 1664-es szentgotthárdi csata után a város volt a helyszíne a vasvári béke megkötésének. Erre emlékezünk a mai programokkal – köszöntötte a Fő téren megjelenteket Tóth Balázs polgármester. Azt is hangsúlyozta: az augusztusi szombat a béke jegyében szerveződik. Fontos, hogy a helyiek a város borával koccintva, békésen beszélgetve élvezzék egymás társaságát. A polgármester kiemelte: minden eszközzel, rendezvénnyel szeretnék elérni, hogy aki a vasvári szőlőhegyeken foglalkozik borkészítéssel, ennek folytatására biztassák.

– A szőlőművelés Vasvár kultúrájához szervesen hozzátartozik, ennek fenn kell maradnia.

Szerencsére vannak biztató jelek. Például a borverseny népszerűsége. Idén várakozáson felüli mennyiség, csaknem harminc tétel érkezett a versenyre – jelentette büszkén Tóth Balázs. A zsűri végül Varga Zoltán borát hirdette ki győztesnek a Bárányfesztiválon, ahol még csak szűkebb körben, a szakma előtt mutatták be a nyertes bort.

– Úgy igazságos azonban, ha a város lakói is megkóstolhatják most ezt a bort, ezért hívtuk a Fő térre a vasváriakat és a város vendégeit a Békenap apropóján

– invitálta a 2016-os évjáratú, az olaszfai hegyen termett száraz vörösbor megízlelésére a megjelenteket Tóth Balázs, miközben a Kákics zenekar bordalokat játszott.

Vasvár idei bora Varga Zoltáné (balról). Poharát emeli: Tóth Balázs polgármester
Fotó: Vincze Kornél

A Békenapra időzítették a vasvári városséták szervezői is augusztusi programjukat. A múzeum munkatársai a Békeházba várták az érdeklődőket. Az épületben kiállított vasi festmények művészettörténeti jelentőségéről Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész beszélt. A Békeház a Vas megyei Képzőművészeti Gyűjtemény otthona is egyben. Több jelentős vasi műgyűjtő adományozott már a városnak meghatározó művészettörténeti értékű műveket, festményeket, grafi kákat, plasztikákat, illetve hagyatékok is kerültek ide. Az adományozás folyamatos. Egy ilyen különlegesség, új adomány bemutatását is a békenapi programra időzítették a szervezők. Csonka Ernő festőművész ajándékozta gyűjteményéből Vasvárnak gróf Ambrózy-Migazzi István portréját, Bauer Erzsébet alkotását. A festményt Tóth Csaba mutatta be, hangsúlyozva annak művészettörténeti értékét. A városséták békeházi állomásán dr. Zágorhidi Czigány Balázs múzeumigazgató, a városbejáró programok szervezője eddig még be nem mutatott Ambrózy-relikviákkal és báró Ambrózy Béla receptje szerint készített mézborral várta az érdeklődőket. A kóstolás után filmvetítés következett. A nap a Békeház udvarán a vasvári zeneiskola koncertjével, majd a hagyományos tűzi és vízijátékkal zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában