Szakmai bemutatókat láthattak

2018.06.18. 12:00

A csillagok útján jártak az iskolások Kőszegen

A csillagokkal és az egyenruhások életével is ismerkedtek az alsósok a nyári szünet előtti iskolanapon a Béri Balogh-iskolában.

Civil/Balog iskola alsós munkaközössége

Zenére vonatoztak az osztályok, a hangulatra nem lehetett panaszuk Fotó: Béri Balog iskola

Ismét szenzációs iskolanapunk volt a Béri Balogh Ádám Általános Iskolában. Június 11-én az Utazó Planetárium előadásában a csillagos ég rejtelmeivel ismerkedtünk meg. Ehhez kapcsolódóan alkotói pályázatot hirdettünk Határ a csillagos ég címmel. Az ötletes művekből kiállítást rendeztünk – számtalan díjjal jutalmaztuk a jobbnál jobb alkotásokat. A másnap reggeli zenés-táncos koncert megalapozta az aznapi vidám hangulatot. A gyerekek a csillagok útján járhattak végig egy csillagtúrát. Készíthettek napórát, űrmanót, holdfázis-mutatót, csillag-totót és „űrhajós-kiképzésben” is részt vehettek. Hívó szavunkra örömmel jöttek hozzánk az egyenruhás alakulatok, becsempészve életünkbe saját világukat.

Zenére vonatoztak az osztályok, a hangulatra nem lehetett panaszuk
Fotó: Béri Balog iskola

Izgalmas őrző-védő bemutatót tartott az egyik rendezvénybiztosítással, személyvédelemmel foglalkozó cég. Az önvédelmi fogások, amelyeket a markáns férfi ak közreműködésével láttunk, leginkább a fi úk fantáziáját mozgatták meg. Nagy élmény volt, hogy még a speciális autójukba is beülhettünk. A katonaság bevetette terepgyakorlatait, a siker a kígyózó sor láttán nem volt kétséges. A rendőrség kerékpáros akadálypályája igazi próbatételt jelentett a gyerekeknek, kiderült, hogy nem is olyan egyszerű biciklivel közlekedni. Persze, rendőri segítséggel mindez akkor sokkal könnyebb volt. A mentők szakmai bemutatója szerencsére nem élesben zajlott. Az önkéntesek boldogan vállalták, hogy nyakmerevítőt vesznek kipróbálják a hordágyat. A tűzoltók is a vidám énjüket mutatták meg: a vízágyúkkal jó kis móka volt célozni. Iskolánk gondnoka amatőr csillagászként büszkén mutatta meg, hogyan használható a csillagvizsgáló távcsöve. Fontos még megemlíteni, hogy biztos szülői hátteret tudhatunk magunk mögött. Ők azok, akik mind anyagilag, mind tettekben maximálisan mellettünk álltak. Köszönet érte!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában