kenyérrel vagy krumplival

2018.06.21. 07:00

A kovászos uborka titkát kerestük a vásárcsarnokban

Nem volt nagy forgalom a szombathelyi piacon szerda reggel, viszont szereztünk két kitűnő kovászosuborka-készítési receptet, miközben alapanyagokra vadásztunk.

Merklin Tímea

Halász Eleonóra is elárulta az ízletes kovászos uborka elkészítésének módját Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

 

Szép a cseresznye, a sárgabarack, előbbi kilogrammját 599, utóbbiét 799 forintért adják. De ha gyümölcsöt akarunk, inkább körtét válasszunk, az most csak 300, a dinnye 299 forint. Lecsópaprika is kellene, 399 forint az ára. A nagy uborkából 399, a kicsiből 299 forint egy kilogramm. A kész kovászos uborkának ezer forint kilogrammja. Megéri elkészíteni otthon.

Károlyné Wágner Elvira savanyúságot árul Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Az egyik árustól, Halász Eleonórától két receptet hallunk. Az egyik úgy szól, hogy ötliteres üvegbe tesszük a megmosott, bevagdosott uborkákat, egy fej fokhagymával, egy csokor kaporral. Langyos vízben feloldunk egy marék sót és egy kanál ecetet, ráöntjük. egy szelet – lehetőleg toronyi – kenyérrel lefedjük, majd tányérkát teszünk a tetejére, és napos helyre tesszük, ablakba vagy konyhapultra, ahol éri a fény. Három nap múlva már fogyasztható. Akkor leszűrjük, és hűtőben tartjuk, így sokáig friss marad. Másik megoldás, hogy az üveg aljára és az uborka tetejére krumpliszeleteket helyezünk. Ugyanaz a sós lé, a fokhagyma, a kapor, csak mivel ebben nincs kenyér, nem zavarosodik meg a víz, és ízében sem változik.

Halász Eleonóra is elárulta az ízletes kovászos uborka elkészítésének
módját Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Megnézzük a többi zöldségest is: kis tök 298 forintért, vajbab 798 forint, a dinnye szeletben 248 forint, a meggy ből 598 forint egy kilogramm. A méhész Szakács László mézújdonságokkal szolgál, gyümölcsvelővel gazdagított repcemézet kóstolunk, epreset, áfonyásat, sárgadinnyéset és mentolosat. Látunk vöröshagymát 249 forintért, dióbelet 1490 forintért, az egrest fél, illetve negyed kilogrammos kiszerelésben árulják 600 és 300 forintért. A sárgaborsó 600, a fekete csótánybab 2200, a lencse 1000, a cseresznyebab 1100, a dió 4000 forint/kilogramm. Károlyné Wágner Elvira elmondja, hogy amióta savanyúságot árul, nem készít otthon, de nagyon szereti az egész család, két-három uborkát is megesznek egy szelet rántott húshoz. A kovászos uborka most nagy sztár, nagyon viszik – ahogy meséli: „vágynak rá az emberek”–, legalább egy vödörnyi fogy el egy nap, körülbelül 8–12 kilogramm. Május vége óta készül, folyamatosan augusztusig, utána jön a sós uborka. Nagyon egészséges, teszi hozzá, mert nincs benne cukor, se ecet, se tartósítószerek, az élesztőgombák pedig jót tesznek az emésztőrendszernek, már aki szereti.

Isteni kovászos uborka recepteket találhat ITT.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában