Gasztrofesztivál

2019.02.14. 07:00

Állítják a sátrakat Győrváron – Szökőkútból pálinka a böllérversenyen

Lassan benépesül sátrakkal a győrvári rendezvénytér. Szombaton itt, a régi focipálya tízezer négyzetméteres területén rendezik meg a hatodik gasztrofesztivált és böllérversenyt.

Tersztyánszky Krisztina

Fotó: Szendi Péter

– Itt nagyobb a terület, mint a korábbi helyszínen volt, és a talajviszonyok is jók – magyarázza Szijártó László főszervező, megyei képviselő helyszínrajzzal a kezében. Mutatja, hol melyik csapat kap majd helyet, hol lesz a színpad, hol a fotószínház, a VIP-sátor, és hogy hol fogják reggel hatkor levágni a sertéseket. – Példaértékű a helyiek hozzáállása, szinte lesik a kívánságainkat – teszi hozzá. Ottjártunkkor épp a villamosszekrényeket szerelik, hogy minden főző csapatnak jusson áram. Mindenki a saját területén dolgozza fel a húsokat, lehet hozni mindenféle kelléket, elősátrat, sörpadot. A rendezvénytér közepe egyelőre még üres: itt állítják majd fel pavilonjaikat a szombatra érkező árusok, pincészetek.

 

Kaczor Zsolt polgármester bizakodó: már megnézte, hogy hajnalra mínusz két fokot ígérnek, ami a vágáshoz, pörzsöléshez tökéletes, délutánra viszont tíz fokig is felszökik a hőmérő higanyszála. Öt-hatezer látogatót várnak, országosan nagy az érdeklődés. Egyebek közt kétszáz kiló kolbász és ugyanannyi hurka készül, 180 liter toroskáposzta és körömpörkölt várja az éhes szájakat, nem beszélve a több száz liter forralt borról és teáról, meg a 120 liter pálinkáról, ami szökőkutakból csobog a nagy napon. A munka korán reggel kezdődik, a hivatalos megnyitó 12 órakor, az eredményhirdetés, aztán a tombola 16 órától várható. A tombolán a fődíj egy hízott sertés lesz, a bevételt Katona Olivér gyógy­kezelésére fordítják. Adománygyűjtő sátrat is felállítanak a bejárat mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában