SZOMBATHELY

2018.01.17. 18:55

És te melyik színt választanád?

Középiskolai végzősök számára nyitotta meg kapuit a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara.

Lutor Katalin

A nyílt nap egyik próbája: vérvételhez készülődik egy középiskolás diák Fotó: Lutor Katalin

 

A nyílt nap egyik próbája: vérvételhez készülődik egy középiskolás diák Fotó: Lutor Katalin

Az egyetemi nyílt napon a diákokat előadásokkal, jó tanácsokkal és interaktív foglalkozásokkal várták. Minden értelemben színes volt ez a nap, hiszen a szakirányokat színek szimbolizálták: gondoskodó kék ápolók és életmentő piros mentőtisztek várták az egészségügy leendő dolgozóit.

Az alagsorban Köcse Tamás vezető mentőtiszt és szakoktató egy baleset helyszínére invitálta még bizonytalan segítőit. A teremben súlyos biciklisbalesetet illusztráltak, ott kellett segíteni harmadéves mentőtiszteknek. A szakma egyre nagyobb népszerűségnek örvend: akik már kiskorukban is a Vészhelyzetet nézték esti mese helyett, ne habozzanak jelentkezni.

Egy szinttel feljebb, a kék jelzésnél az ápoló- és szociálismunkás-képzés kedvcsináló programját látogatták a végzősök, ahol a bátrabbak vérvétellel, valamint infúzió bekötésével is próbálkozhattak.

Akik a szülésznői, védőnői, vagy a csecsemő-, és kisgyermeknevelői hivatás iránt érdeklődtek, a zöld és sárga játékosságát követték. Az asztalon csörgők, ritmushangszerek, a kiságyakban játékbabák feküdtek. A szép beszéd fontosságáról és a születés csodájáról szólt az előadás.

A telt házas programok sok végzős tanuló választását elmélyítették: a szakma igazi kincsei így születnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában