A szabadság témakörét járja körbe

2018.09.22. 07:00

Erdélyi János filmjét vetítették Répcelakon

A szabadság témakörét dolgozta fel Erdélyi János alkotása. A rendezővel a vetítés előtt és után is lehetett beszélgetni.

Budai Dávid

Fotó: Varga Ákos

A Répcelaki Szabadegyetem sorozat részeként Ily korban szabadon címmel tartottak filmbemutatót és beszélgetést Erdélyi János, Balázs Béla-díjas filmrendezővel szerdán 17 órakor a művelődési házban. A filmvetítés előtti beszélgetésből kiderült, a rendező a Szombathelyi Tanárképző Főiskola népművelés–történelem szakos hallgatója volt, egy évig Kőszegen dolgozott népművelőként. A főiskolai évek alatt rádiózni kezdett, a filmezésbe kollégiumi szobatársa – későbbi rendezőtársa – Zsigmond Dezső hatására kezdett el. A több mint három tucat filmet jegyző rendező mesélt a kezdeti nehézségekről és arról, hogy 1989 után mennyire felértékelődött az, hogy első filmjeit betiltották. A most bemutatott alkotásban a rendező a szabadság témakörét járja körül, ami mint az a vetítés utáni beszélgetésből kiderült, a rendezőnek nem adatott meg. A film a rendező önvallomásával kezdődik, hogy aztán ő járja végig szabadságkereső társait. A filmben Erdélyi János szűkebb környezetében élő emberek beszélnek arról, hogyan tudták megteremteni a szabadságukat, hogyan tudtak együtt élni a természettel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában