Ki lopta el az építőanyagot?

2018.09.18. 20:55

Itt nem kellene tartani attól, hogy amit az utcán hagynak, az eltűnik – Olvasóink írták, utánajártunk

Olvasónk szerint nagy mennyiségű építőanyagot loptak a Festetics Palota felújításáról. Utánajártunk, igazak-e a hírek. Sok kérdés megválaszolatlan, de az biztos: valami történt.

Budai Dávid

Az épületet éjjel-nappal kamerák figyelik, mégis eltűnt valami.

Fotó: Unger Tamás

Neve elhallgatását kérő olvasónk jelezte, a felújítás alatt álló Festetics Palotában szeptember 12-én a rendőrök helyszíneltek: állítólag az elmúlt hónapokban vakoló és más zsákos anyagot, száz négyzetméternyi parkettát, nagy mennyiségű burkolóanyagot és több ezer méter villamosvezetéket loptak el.

Olvasónk szerint, aki a helyszínelést többedmagával a szemközti házak ablakaiból kísérte figyelemmel, az egész lopási ügy úgy bukott ki, hogy valaki feljelentést tett.

Mint ismert, a Chernel utcában elhelyezkedő, egykor gróf Festetics Imre, később a Chernel család tulajdonában álló, várfalig húzódó különleges épület teljesen megújul. Az épületre rá is fér a korszerűsítés, hiszen az államosítás után önkormányzati szükséglakásokat alakítottak itt ki, most viszont a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-IASK) egy többfunkciós, művészeti és kutatóközpontot hoz itt létre. A Hankiss Archívum mellett helyet kap egy modern könyvtár és több kutatószoba, a földszint pedig a „Kérdések­Háza” interaktív múzeum szá­mára biztosít majd teret. Éppen ezért az építkezésen történtekkel kapcsolatban elsőként a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetét kerestük meg. Közleményükben úgy tájékoztattak, hogy az intézet nem áll jogviszonyban a felújítási munkálatokat végző céggel. A projektet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. mint a Magyar Állam nevében eljáró szerv koordinálja és hajtja végre mint vagyonkezelő és építtető. Megkerestük őket, ahogyan a generálkivitelezőt, a rendőrséget és a biztonságért felelős céget is, hogy árulják el, mi történt valójában. Mekkora a kár, mi tűnt el pontosan, és ki vagy kik vettek részt a lopásban? Amint választ kapunk, azonnal megírjuk. Úgy tudjuk, a KRAFT-programban megújuló Festetics Palota teljes felújítási költsége mintegy 240 millió forint.

Az épületet éjjel-nappal kamerák figyelik, mégis eltűnt valami.
Fotók: Unger Tamás

Meg nem erősített információink szerint az épület október végére készülhet el teljesen. A csúszás oka állítólag az, hogy felújítás közben több nem várt nehézség is adódott, amelyek egy ilyen régi épület esetében egyáltalán nem ritkák. Kérdés pedig az is, hogy ami eltűnt, meglesz-e még egyszer valaha, illetve hogy ez a nem kívánt közjáték mennyire veti vissza a munkálatokat, de úgy tudjuk, a mostani lopásos ügy az őszi átadót nem veszélyezteti.

Tegnap mi is ellátogattunk a helyszínre, ahol valóban semmi jele nem volt annak, hogy egy héttel korábban rendőrök szállták meg az utcát, a munkálatok láthatóan teljes nyugalomban folytak. Egy arra járó szerint ráadásul egy félreértés is segítette az ügy kipattanását. Amikor a nyomozók megérkeztek az építkezésre, teljesen más okból is voltak rendőrautók a környéken villogó lámpákkal, így sok lakó a két esetet „összemosta”. Ő úgy tudja, a lopást egy, az építkezésen dolgozó munkás követte el egyedül, aki már nem dolgozik a felújításon, a rendőrség pedig nyomoz az ügyben. Hozzátette, már csak azért is elhiszi ezt a verziót, mert Kőszeg nem éppen az a város, ahol különösebben kellene tartani attól, hogy amit az utcán hagynak, az egyszer csak eltűnik. És valóban, ahogy láttuk, az építőanyag egy része most is kint volt, az utcán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában