Fontos fejlesztés indult útjára

2018.06.21. 19:34

Jobb feltételek dolgozónak és befektetőnek: fejlődő ipari park Szentgotthárdon

Fontos fejlesztés indult útjára csütörtökön a városban: „A Szentgotthárdi Ipari Park alap-infrastruktúrájának fejlesztése” program keretében lényegesen javul a park II. ütemének megközelíthetősége, illetve kiépül a III. ütem infrastruktúrája is.

Tersztyánszky Krisztina

V. Németh Zsolt, Huszár Gábor és Majthényi László a hamarosan induló beruházás helyszínén Fotó: Szendi Péter/ VN

A város még 2016-ban pályázott a Tudományos és Technológiai Park címmel is rendelkező Szentgotthárdi Ipari Park infrastrukturális fejlesztésére. A program uniós és hazai költségvetési előirányzatból 478 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelynek felhasználásáról csütörtökön tájékoztatták a sajtó képviselőit. Stílusosan, azon a ponton, ahol a Felsőliget út csatlakozik a Füzesi úthoz. Ott, ahol naponta több száz ember kanyarodik be, hogy az ipari parkban lévő munkahelyét megközelítse, vagy onnan hazatérjen.

936 folyóméter kerékpárút létesül

A projekt első részeként a II. ütem elnevezésű területen, a már meglévő bekötőúton a Füzesi úton való átvezetéssel 936 folyóméter kerékpárút létesül, ezenkívül buszöblöket és buszfordulót alakítanak ki. Ez a feltétele ugyanis, hogy a helyi járatos busz egészen a cégekig tudjon közlekedni. A kivitelezés során konzultálnak majd a tömegközlekedési szolgáltató szakembereivel is. Ha ezek az utak elkészülnek, mind a helyi, a városból kijáró, mind a vasúton vagy távolsági busszal érkező dolgozók két kilométeres gyaloglást takarítanak meg. A kivitelezés a közbeszerzési eljárás időtartamától függően augusztus végén, szeptember elején kezdődhet meg.

V. Németh Zsolt, Huszár Gábor és Majthényi László a hamarosan induló beruházás helyszínén
Fotó: Szendi Péter/ VN

A projekt második, tetemesebb részeként az ár apasztó vápa északi oldalán építenek bekötőutat, valamint elkészítik a víz-, csatorna-, áramés közvilágítási hálózatot. Itt lesz az ipari park III. ütemnek nevezett területe, amelyre remélhetőleg rövidesen szükség lesz, hiszen az ipari telephely iránt nagy a kereslet a térségben. A befektetők számára azért is különösen vonzó lehet majd ez a terület, hiszen ennek már közvetlen csatlakozása lesz a létesülő 8-as gyorsforgalmi út nyomvonalához.

Először létesült határon átnyúló ipari park

A csütörtöki tájékoztatón Kocsis Zsolt projektmenedzser köszöntötte a vendégeket, majd Huszár Gábor polgármester idézte fel a jelenlegi fejlesztéshez vezető utat. Emlékeztetett: Szentgotthárdon a kilencvenes években Európában és Magyarországon először létesült határon átnyúló ipari park. Időközben az osztrák fél törzstőke-növelése folytán a terület jó része külföldi tulajdonba került, ám ezt a városnak több mint 200 millió forintért sikerült visszavásárolnia. A kerékpáros és autóbuszos megközelítés feltételeinek javítása az itt működő három cégnek már régi igénye volt. Kérdésre válaszolva elmondta: már készülnek a tervei egy gyalogos átjárónak, ami a Haris vasútállomástól rövidítené le a dolgozók útját a II. ütem üzemeihez – ennek kivitelezésébe az ígéret szerint az érintett munkáltatók is beszállnak majd. V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy az egyeztetések Szentgotthárd javára alakultak, elmondta: ebbe a városba érdemes fejlesztést hozni, mert itt nem az események után kullognak, hanem előrelátóan felkészülnek a jövő kihívásaira. Teszik ezt a korszerű szakképzéssel, a magasan kvalifikált munkaerő megteremtésével, és ezt a célt szolgálja a közlekedési kapcsolatok fejlesztése is. Hozzátette: a szentgotthárdi fejlesztés jóval túlmutat a járás érdekein, hiszen az itteni üzemek távolabbról érkező munkavállalók számára is megélhetést biztosítanak.

Tudományos és Technológiai Park

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a területfejlesztésnek nem csak a kiegyenlítést kell szolgálnia, ugyanúgy támogatásra érdemesek a dinamikusan fejlődő, sok ember foglalkoztatását szolgáló régiók is. Utalt arra, hogy a gotthárdi a Tudományos és Technológiai Park címet is viseli, amit országosan mindössze 13 ipari park érdemelt ki. A megye 1,8 milliárdot költhet ipari parkok fejlesztésére: ebből területkiegyenlítési szándékkal eddig a megye déli területei, Körmend, Vasvár, Bük részesültek. Szentgotthárdnak, ahol a meglévő potenciál kiegészítése volt a cél, a megteremtett lehetőségek mielőbbi hasznosulását, sok új cég betelepülését kívánta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában