Mátyásra is emlékeznek

2018.07.21. 11:30

Ostromhétvége Kőszegen -Történelmi íjászverseny, gyerekcsetepaté a programok között

Az idei lesz a 12. Félhold és Telihold – Kőszegi Ostromnapok a városban: alig két hét múlva kezdés.

VN

Szervezők és résztevők a Kőszegi Ostromnapok sajtótájékoztatóján

Fotó: Ohr Tibor

Díszlövéssel kezdődött és azzal is végződött, két harangszó – az 1532. évi ostrom emlékére a 11 órai és a Nándorfehérvár védőire emlékeztető déli – között zajlott tegnap az idei Ostromnapok sajtótájékoztatója. A Jurisics-vár előudvarán Móricz Imre, a Kőszegi Ostromnapok Egyesület elnöke az 1456-tól 1532-ig tartó időszak történéseit idézte fel. A Mátyás-évforduló is szóba került.

Huber László, Móricz Imre és Básthy Béla koszorúznak
Fotó: Ohr Tibor

1463. július 19-én írta alá III. Frigyes császár és Mátyás király a bécsújhelyi megállapodást, amelynek értelmében 80 ezer aranyforint váltság ellenében Mátyás birtokába került a Szent Korona és Sopron városa; III. Frigyes megtarthatta a korábban elfoglalt nyugat-magyarországi városokat, köztük Kőszeget. A Mátyás-emlék is megjelenik az ostromnapok programjában, történelmi emlékülés és kiállítás témája is lesz, mondta Básthy Béla alpolgármester. Bővül a katonai táborok területe és a hagyományőrző csapatok sora, a szigetvári Zrínyi Miklós Hagyományőrző Egyesület jóvoltából Szulejmán korhű sátrát állítják fel a várárokban. Szombaton és vasárnap is láthat a közönség lovas bemutatókat. Augusztus 5-én Kőszegre látogat a Szent Sebestyén Számszeríjász Társulat – Mátyás gyalogságát mutatják be a Diáksétányon. Külföldi vendégek is érkeznek a hétvégére: katonák a horvátországi Szentgyörgyvárból.

Szervezők és résztevők a Kőszegi Ostromnapok sajtótájékoztatóján
Fotó: Ohr Tibor

Básthy Béla kiemelte: megmaradt a felvezető programok sora kiállításmegnyitókkal és a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület rendezésében kétnapos Ostrom Kupa és magyar–horvát–szlovák ifjúsági válogatott találkozóval. A pénteki ostromállapot-kihirdetés után szombaton sok más mellett a csetepaték, a Vásárütés, a délutáni felvonulás és az esti Várostrom a program. Vasárnap 14 órakor búcsúznak a katonák Kőszegtől a várudvarban a Jurisics-szobornál, ez új elem a programokban. A kulturális eseményekben jelentős szerep jut a kőszegi egyesületeknek – a BE-JÓ mellett a Kőszegi Orientális Táncklub, a fúvósok, a Kőszegi Tornyosok is fellépnek. Új programmal, ostrom kvízzel készült a Kőszegi Városi Múzeum, és új kezdeményezés a 19 órai nagy ostrom előtt 16 órakor a gyerekeknek szervezett csetepaté. Vasárnap Bástya Őrzői történelmi íjászverseny lesz a belvárosban.

Nívós nemzetközi verseny lesz a 10. Ostrom Kupa, ígérte Varsányi Áron, a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület vezetőedzője. Az ifjúsági válogatott csapattalálkozó érdekessége: idén augusztus 21–31. között Budapesten rendezik az ifjúsági vb-t, a kőszegi viadal lesz a csapat főpróbája. Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke idén is díszvendége lesz a kupának. Győrff y Gábor turisztikai menedzser az ostromnapok idejére tervezett vezetett túrákról, sétákról beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában