a hívek segítenek, ha kell

2018.06.23. 11:30

Korszerűsítik az elektromos hálózatot, kamerák is lesznek Jánosházán

Szépül a Keresztelő Szent János-templom: most a teljes belső felújítást végzik. A szentmiséket addig a katolikus iskola tornacsarnokában tartják, a hívek pedig rendszeres látogatói a megújítás alatt álló templomnak, ha kell, segítenek a munkában.

Bakos Ágnes

Bodorkós Imre plébános a felújítás alatt álló templomban, háttérben a Jézust keresztelő Szent Jánost ábrázoló főoltárkép Fotó: UT/ VN

 

Bodorkós Imre plébános a felújítás alatt álló templomban, háttérben a Jézust keresztelő Szent Jánost ábrázoló főoltárkép Fotó: UT/ VN

A város éke a Keresztelő Szent János-templom, amely néhány éve újulhatott meg kívülről. A belső rekonstrukció pedig most zajlik: 2016 decemberében kapott több mint 40 millió forint címzett kormányzati támogatást az önkormányzat az épület rekonstrukciójára. Előtte az 1960-as, 1970-es évek fordulóján volt kisebb „tatarozás”, az előtt pedig az 1930-as években újították meg a 18. század végére elkészült templomot – emlékeztetett Bodorkós Imre plébános. A mostani felújítás komplex, amire nem jut pénz a támogatásból, azt adományokból fedezik, így például az elektromos hálózat korszerűsítését, a belső kamerarendszer kiépítését. A rekonstrukció várhatóan ősszel zárul, november végén kell elszámolni a támogatással.

A hívek ha kell, törmeléket pakolnak, takarítanak

Addig,hétköznapokon a település központjában a fogadalmi kápolnában találkoznak a katolikus gyülekezet tagjai, vasárnaponként a Szent Imre iskola tornatermében ünnepelnek. A hívek alkalmazkodtak és kíváncsian követik, hogyan áll a munka a templomban – mondta el a plébános. – Arra mindenkit fi gyelmeztetünk, hogy legyen óvatos, hiszen építési terület, és arra is, hogy minden poros, ne ünneplőruhában jöjjenek – számolt be. Azt is kiemelte, hogy számíthatnak a hívek segítségére a gyakorlatban is: ha kell, törmeléket pakolnak, takarítanak. A templomfelújítás kezdetén írtak egy név- és telefonszámlistát, sokan vállalták, hogy segítenek. – Bízunk abban, hogy a megújult templomba még nagyobb buzgósággal jönnek majd a hívek – mondta Bodorkós Imre. Megünneplik majd a felújítást, egy, a környéket megszólító nagyszabású rendezvényre készülnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában