Beteg unokájukat is neveli az idős kőszegi házaspár

Örökbe fogadott lányuk rájuk hagyta két fiát

A szép nevű nagymama alig észrevehetően töri a magyart, Lengyelországból származik. Egy ottani üdülőben ismerte meg Horváth Istvánt, két évig leveleztek, aztán ideköltözött. 1967-ben összeházasodtak. Kaziméra otthagyta a szüleit, a testvéreit – soha nem bánta meg, jó férjet talált -, utazgattak egymáshoz látogatóba, mióta mobilok vannak, napi a kapcsolat a lengyel rokonokkal. Vér szerinti gyerekük nem lett egy nőgyógyászati műtét miatt, elhatározták, hogy örökbe fogadnak egyet. Amíg az egykori kőszegi református gyermekotthonban várakoztak, hogy hozzák a gyermeket, odajött egy másik lányka, és ölbe kérte magát. Kaziméra felvette, és mondta, ha odaadják, elviszik őt, ne is hozzák a másikat. Felnevelték, és most az ő itthagyott gyerekeiről is gondoskodik az idős házaspár. Az egyik fiú magatehetetlen.

Miután örökbe fogadták a kislányt, gondolták, jó lenne neki egy pajtás, hogy „ne legyen önző”, ezért elhoztak egy fiúcskát is. Ő hármas ikrek egyik tagja volt, két lánytestvére más családhoz került. Horváth Istvánék nevelt lánya felnőve házasságot kötött, két gyermeke született. Miután a férje meghalt leukémiában, nem talált nyugalmat, elment, itt hagyta a gyerekeket Kőszegen a mamánál, papánál, ahol laktak.

A nevelt fiú is megnősült, Bécsbe jár dolgozni a feleségével, reggel mennek, este jönnek, gyerekük még nincs, itt laknak hátul az udvarban.

Tíz éve gondoskodnak a fiúkról

Kaziméra néni az örökbe fogadott lányukról mesél, akinek gyerekei rájuk maradtak, tíz éve gondoskodnak róluk a férjével, a gyámjaik lettek, az anyuka nem is érdeklődik irántuk. Az idős asszony trombózist kapott, amikor a lánya elment, azóta csak fél szemmel lát. Marci húszéves, asztalosnak tanul, ez már a második szakmája. Elsőként szőlészetet és borászatot tanult, de elégedetlen volt, nagyobb esélyt lát több végzettséggel jobban fizetett munkához jutni. Az a vágya, hogy majd Szombathelyen dolgozzon jövőre, ha befejezi az iskolát. Marcinak a tetőtérben van egy szobája. A nagyszülőké mellett van Márk ágya, aki 18 éves, de tíznek sem látszik. Csak fekszik, nem tud csinálni semmit, nem kommunikál. Etetni kell, pelenkázni, fürdetni, sétálni vinni, 24 órás szolgálat. Éjjel felkelnek hozzá többször, hogy megfordítsák az ágyban, nehogy kisebesedjen a teste. Segítség kell, hogy beültessék az elektromos kocsijába. Marci segít, ha otthon van, sőt a fürdetéshez még a randijáról is hazajön.

Mióta nagyinál van, nem voltak epilepsziás görcsei

- Márk oxigénhiányos állapotba került születéskor. Epilepsziás is, de amióta velem van, nem voltak görcsei. Pontosan beadom a gyógyszereit. Márk mozdulatából, pillantásából megértem, mi van vele. Szereti a zenét, ha valami nem tetszik neki, összeszorítja magát. Van két játékszintetizátor, azt nyomkodom, ha melléülök, tetszik neki. Nem akarok előregondolni. Amíg erőben vagyok, Márk velünk marad.

A hangszerrel néha a papa és Marci is odaül az ágyhoz, ők máshogy nem tudnak vele kapcsolatot teremteni. Ha Kaziméra néni főz, odaülteti a közelébe a kocsijában, bekapcsolja a tévét, nézzen meséket. Ha nem tetszik neki a film, lehajtja a fejét. Ha az asszony odateszi az arcát az arcához, a fiú is nyomja az övét. Megfogja az ujját, ha kéri, mutassa meg, hogy szereti. Örül, ha sétálnak, de Kaziméra néni már nem tud messzire menni.

A fiúk anyja ismét szül, a baba nem maradhat vele

Egyszer arról értesítették, hogy nevelt lánya, Marci és Márk anyja ismét szült, de nincs hová mennie, megkérdezték, befogadják-e a gyerekkel együtt.

- Nem vállaltuk. Idehozhatna nekem tíz gyereket is, mind szeretném, de tönkremennénk bele – mondja az idős asszony.

A családfő, István is mozgássérült, bottal jár. Azt mondja, sokat köszönhet dr. Nedeczky Veronika háziorvosnak és dr. Kiss Gabriella gyerekorvosnak, akik egy szóra kijönnek. Átad egy kockás papírt, amire leírta a legfontosabb gondolatait. Az áll benne, szóba sem jöhet, hogy Márkot intézetbe adják. „Amíg erőnk és Isten engedi, tovább csináljuk, amit vállaltunk. Hiszek benne, hogy a munkánkat valahol jóváírják.”

Fillérezés szeretetben

Kaziméra néni a Markusovszky kórházról beszél, ahol vele és a beteg Márkkal mindenki nagyon kedves és segítőkész. Azt kérdezem, mi lenne, ha lehetne három kívánsága. Az elsőt gyorsan mondja: egészséget mindenkinek. A másodikon már gondolkodni kell, de végül kiderül, hol a hiány: havi plusz ötvenezer forint már megszüntetné a fillérezést a családban. Szeretnének adni egy kis zsebpénzt Marcinak, mert most az a helyzet, hogy inkább ő ad a nagyszülőknek az árvaellátásából, mert a két nyugdíj kevés a négy ember eltartásához, különösen úgy, hogy a beteg fiú ellátása sokba kerül. A harmadik kívánságnál az asszony végképp elakad. István közbeszól, hogy „ha nem megy, segítek”. Aztán Kaziméra kimondja: – Sok erőm legyen a gyerekekhez. István hozzáfűzi, négy unokát szeretnének: kettőt Marcinál, kettőt a fiuknál, Sándornál.

Kikísérnek a kapuhoz.

- Látja, mennyire szeretjük a gyerekeket? Sajátunk nem lehetett, de imádjuk őket. Nem visz egy kis hóvirágot? Rengeteg van a kertben...