károk

2018.06.09. 05:30

Brutális pusztítás – jött a vihar és mindent vitt Vasban

Negyven embernek kellett elhagynia az otthonát Hegyhátszentjakabon és járhatatlanok egyes őrségi utak a csapadék miatt és van, ahol nincs áram.

Bakos Ágnes, Simon István

19.04

Majdnem minden kárt felszámoltak – De a Vadása-tó gátja még átszakadhat

Mostanra szinte minden bejelentett káreseményt sikerült felszámolniuk a tűzoltóknak – jelentette a katasztrófavédelem 19 órakor.

Vasban még van munka:

Hegyhátszentjakabon a környék 110 önkéntes tűzoltója a hivatásos tűzoltók irányítása mellett dél óta próbálja megtámasztani a gátat, miután a nagy mennyiségű csapadékvíz a két tavat elválasztó védműnél több helyen suvadást okozott.

18.39

Az egész megye segített: még Gyanógeregyéről is mentek önkéntesek a Vadásához

Igazi összefogás mutatkozott az Őrségre lecsapott zivatarok után: Alsószölnökről, Felsőszölnökről, Horvátzsidányból, Őriszentpéterről, Pankaszról, Hosszúperesztegről, Táplánszentkeresztről, Magyarlakról, Szombathelyről, Sorkifaludról, Gyanógergyéről, Bucsuból, Felsőcsatárról, Rumból és Kőszegszerdahelyről is mentek önkéntes tűzoltók, hogy segítsenek a homokzsákok pakolásában, a Vadása gátszakadása megelőzésében.

18.38

Már csak két út járhatatlan Vasban

A csákánydoroszlói bekötőút a harmadik kilométerszelvényig, valamint a Szőce és Őrimagyarósd közötti összekötő út van zárva, a második és a hatodik kilométer között – ez a legfrissebb jelentés a vihar tépázta Őrségből.

Nem mindenhol állt még helyre az áramszolgáltatás: Csákánydoroszló, Hegyhátszentmárton, valamint Ivánc településeken van áramszünet, összesen 334 fogyasztási helyen. A szolgáltató folyamatosan dolgozik a szolgáltatás visszaállításán.

14.25

Már 118 önkéntes dolgozik a Vadásánál

Fotó: Szendi Péter

Folyamatosan hordják a homokot, töltik a zsákokat a Vadása tónál‎, a megye minden részéből érkeztek önkéntesek, hogy segítsenek a mentésben: 118 önkéntes sorakozott már fel.

Fotó: Szendi Péter

Ahogy a másiknál, a magántulajdonú tónál ‎is bordás megtámasztást építenek – tájékoztatott Egyed Lászlótól, a katasztrófavédelem szóvivőjétől.

12.27

A másik tó következik – A megye több pontjáról mennek önkéntesek

Sikeres a védekezés a Vadása tónál: pontosabban a tórendszernél a hegyhátszentjakabi önkormányzati tónál – tudtuk meg Egyed Lászlótól, a vasi katasztrófavédelem szóvivőjétől.

 

Most az út másik oldalán, egy magántó mederben tartásán dolgoznak, ehhez Vas megye több önkéntes tűzoltóegysége is küld segítséget, és csaknem 5 ezer homokzsákot tesznek ki, ott is bordás megtámasztás készül – tette hozzá a szóvivő.

9.20

 

8.13

Több hullámban érték zivatarok az Alpokalját, Kőszeget is: a zivatarlánc peremfelhős szakasza pontban éjfélkor érte el a várost – jelentette Ráduly László észlelő. Átmeneti viharos szél és felhőszakadás kísérte a zivatart és ismét nagyon intenzív villámtevékenységet tapasztaltak – ezt láthatjuk az észlelő képein.

 

8.05

Félelmetes mennyiségű víz: a Vadása ház, illetve Tóth Jenő jegyző fényképei a Vadása körül készültek az elmúlt órákban.

 

8.01

Lesz, lehet csapadék-utánpótlás – Romolhat a helyzet délen

Duplán érvényes elsőfokú meteorológiai figyelmeztetés Vas megyére – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Heves zivatar lehet szombat éjfélig: kis valószínűséggel számítanak rá, károkozó szél vagy nagy méretű jég kísérheti a zivatarokat.

Felhőszakadásra is figyelmeztet az OMSZ: ez azt jelenti, hogy intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat. Ha tényleg leesik ennyi eső még a megye déli felére, akkor közelíti a 200 millimétert a júniusi csapadékmennyiség – és további alsóbbrendű utakat önthet el a víz.

7.48

Nyúlgát épül, 45-en dolgoznak, telnek a homokzsákok a Vadása-tónál

Homokzsákokkal és fóliával próbálják védeni a Vadása gátját, reggel 7 óra körül kezdődött a munka.

Vadása-tó
Fotó: Szendi Péter

Az éjszaka hirtelen lezúdult csapadék hatására soha nem látott magasságba emelkedett a tó vízszintje – veszélyben van a gát.

Fotó: Szendi Péter

Bordás megtámasztás készül, az Őrség-Goričko-Raab Mentőcsoport 45 tagja dolgozik a védekezési munkában – tudtuk meg Egyed Lászlótól, a vasi katasztrófavédelem szóvivőjétől.

7.41

Olvasói fotó a leszakadt szőcei hídról

7.26

Olvasói fotó az őrimagyarósdi patakról

7.25

A közútkezelő hét vasi korlátozásról tud

Vas megyében a heves esőzések miatt több útszakaszon is korlátozás van érvényben – tette közzé reggeli jelentésében a közútkezelő:

A Gasztonyi bekötőút egy szakaszát, a Szombathely állomáshoz vezető utat, a Nemesmedves bekötő utat, a Csákánydoroszló bekötő utat, a Szőce – Őrimagyarósd közötti út egy szakaszát, a Zala megyei Felsőbagod – Őriszentpéter közötti út egy szakaszát, valamint a Felsőmarác bekötő utat vízátfolyás miatt lezárták.

7.12

Feldőlt egy toronydaru Sárváron a viharban

Fotó: Simon István

Péntek éjjel a heves viharban egy nagy széllökés feldöntött egy több mint 30 méter magas toronydarut Sárváron, a Nádasdy utcában. A hatalmas szerkezet két lakóház közé dőlt be, mindkét házban otthon voltak a lakók, de szerencsére senki nem sérült meg.

Fotó: Simon István

A toronydaru a városi sportcsarnok területén zajló építkezésnél állt.

Fotó: Simon István

A közút forgalmát is akadályozza a daru – szintén az éjszakai vihar számlájára írható.

6.49

Kilenc út van zárva a víz miatt!

Vízátfolyás miatt járhatatlan kilenc Vas megyei útszakasz – a szombaton kevéssel 7 óra előtti állapot szerint:

7463 sz. Szőce – Őrimagyarósd

7448 sz. Őrimagyarósd – Viszák

7447 sz. Őrimagyarósd- Hegyhátszentjakab – Felsőjánosfa

7449 sz. Viszák-Pankasz

74172 Felsőmarác-Csákánydoroszló

87107 Csákánydoroszló bekötő út

87108 Nemesmedves bekötő út

74171 Gasztony bekötő út

87315 Szombathely állomáshoz vezető út

6.38

Két óra alatt 55 millimétert kapott Szombathely

Intenzív volt a Szombathelyre érkezett zivatar: péntek éjféltől egy óra alatt 22 milliméternyi, aztán a következő 60 percben 33,1 milliméternyi csapadék hullott a vasi megyeszékhelyre – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentéseiből.

6.36

„Tenger a kertünk”

Rábagyarmat összesen 48,5 milliméternyi csapadékot kapott a szombatra virradóra hullott hatalmas zivatarból – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálatnak Huszár József észlelő.

Azt írta: „Tenger a kertünk.” Az észlelő részletezte: az elektromos tevékenység nagyon erős volt a zivatarban, de jég és szélvihar nem kísérte azt Rábagyarmat térségében.

6.33

Esti vihar Rábagyarmaton

6.32

Áramszünet: figyelnek a rendőrök

Vihar miatt szünetel az áramszolgáltatás június 8-án estétől több településen Zala és Vas megyében. A közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése céljából az áramszolgáltatás visszaállításáig folyamatos a rendőri jelenlét az érintett településeken – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Információink szerint lokálisan van áramkimaradás több vasi településen: érintett Ivánc, Hegyhátszentmárton, Csákánydoroszló, Balogunyom, Sorokpolány Sorkikápolna, Nagysimonyi, Kenéz, Szemenye, Kám.

6.18

Harminchatszor vonultak a tűzoltók reggelig

Késő estétől szombat reggelig folyamatosan riasztották a vasi tűzoltóegységeket vízszivattyúzásokhoz.

Kevéssel 23 óra előtt vonultak először, szombat 6 óráig 36 alkalommal volt szükség tűzoltói beavatkozásra a Vas megyére zúdult eső miatt – összegezte Egyed László, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Vizet szivattyúztak és homokzsákokat rakodtak, ahol kellett. Kérdésünkre elmondta: elegendő szivattyú áll rendelkezésre.

A Vadása-tó gátja jelenti most a legnagyobb gondot, úgy értesültünk, hogy vízügyi szakemberek is segítenek a döntésben: mi legyen a gáttal a tó megemelkedett vízállása miatt.

5.47

Átszakadhat a Vadása-tó gátja!

Homokzsákokkal és fóliával próbálják védeni a védhetőt a Vadása-tónál: annyira megemelkedett a vízszint, hogy átszakadhat a gát.

Most, a reggeli órákban kezdik a védekezést a Vadása-tó gátjánál, átszakadhat, annyira megemelkedett a vízszint.

Fotó: Szendi Péter

Pénteken 19 óra körül kezdődött – idézte fel kérdésünkre Kránicz Ferenc, Hegyhátszentjakab polgármestere – a gátnál állt éppen, háromnegyed hatkor. Elmondta: a néhány órával korábban a házukból kimenekítettek visszamehettek otthonaikba, de nem múlt el a veszély.

Homokzsákokkal és fóliával próbálják védeni a védhetőt a gátnál, a munkát most kezdik, egyelőre ennyit tudott elmondani a polgármester.

Közben újabb útlezárásokról kaptunk hírt: a csákánydoroszlói, a nemesmedvesi és a gasztonyi bekötőutat sem lehet használni a vízátfolyások miatt.

5.39

Esti vihar Őrimagyarósdon

 

5.38

Mintegy 60 milliméternyi eső zúdult Gasztonyra, már pénteken 23 órakor elkezdték a védekezést, csaknem ötvenen – mondta el Nagy Szabolcs polgármester.

Hét házat veszélyeztetett a víz, a Petőfi utca „esett el”. Az érintett ingatlanokat homokzsákokkal védik, és most is szivattyúzzák a vizet. Szombat estig lehet további eső: készülnek újabb homokzsákokkal.

Hegyhátszentjakabon a Kossuth utca 13 házából kellett kimenekíteni az ott élőket szombatra virradóra, hajnali egy óra körül: a kultúrházba ment éjszaka negyven lakó. A Vadása tó megemelkedett vízszintje veszélyeztette a házakat.

Több út járhatatlan, vagy nagyon nehezen járható.

 

Szőce és Őrimagyarósd között leszakadt a híd miatt nem lehet közlekedni, ez a 7463-as út.

Őrimagyarósd Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

Nem használható az út Őrimagyarósd és Viszák között (ez a 7448-as út); az Őrimagyarósd – Hegyhátszentjakab – Felsőjánosfa közötti út (az a 7447-es) sem, valamint a Viszák-Pankasz és a Felsőmarác – Csákánydoroszló közötti szakasz.

Fotó: Szendi Péter

Áramszünetet is okozott a vihar: a térségben Ivánc, Hegyhátszentmárton és Csákánydoroszló érintett, Vas megye más területein Balogunyom, Sorokpolány Sorkikápolna, Nagysimonyi, Kenéz, Szemenye, Kám.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában