27 millió forintból

2018.07.20. 21:15

Új utakon járhatnak a sorkikápolnaiak – Három utca burkolatát újították fel

Mintegy 27 millió forintból újítottak fel három utcát a faluban: hordógurítással és egy kiegészítő falunappal ünnepeltek péntek délután és este.

VN

Jobbról balra: Tóthné Plózer Judit, V. Németh Zsolt és a kivitelező képviseletében Németh Lajos

Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Új burkolatot kapott a Dózsa György utca, a Petőfi Sándor utca és a Keszőce Endre utca Sorkikápolnán, részben kormányzati támogatással, részben önerőből jutott a fejlesztésre – mondta el Tóthné Plózer Judit alpolgármester. A nyertes kivitelező nagyon hamar végzett a munkával, kevés kellemetlenséget okozott csak a helyieknek, akik mindannyian örülnek, hogy már „sima úton” közlekedhetnek, biztonságosabb és kényelmesebb lett a három utca – ami gyakorlatilag a falu nagyobbik felét jelenti.

– Sok munka előzte meg a mai útátadót

– emlékeztetett köszöntőjében az alpolgármester. Említette dr. Varga Krisztina jegyző munkáját a pályázatírásban, és Nárai László érdemeit is kiemelte: Sorkikápolna polgármestere májusban hunyt el, hétéves munkája kellett ahhoz, hogy most útátadót ünnepelhessen a falu.

– 1969-ben ezen a napon lépett a Holdra Neil Armstrong. Azt mondta akkor, kis lépés ez az embernek, nagy ugrás az emberiségnek

– emlékeztetett július 20. jeles évfordulójára az avatón V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. Azt mondta, ha budapesti képviselőtársának említené a három utca felújítását és ennek költségét, csak megvonná a vállát. Azonban egy ekkora vasi faluban nagy jelentősége van – fejtette ki. Mindenkinek fontos, hogy a lehető legkényelmesebben érje el a házát – ez a szubjektív nézőpont. Ha pedig nem „helyből” nézzük egy-egy ilyen felújítás jelentőségét, hanem komplexen, akkor láthatjuk: egy ország kultúráját is mutatja az útjainak minősége. Sorkikápolna nem csak elvárta a fejlesztést, az ehhez várt kormányzati támogatást, hozzátették a magukét – emelte ki V. Németh Zsolt.

Jobbról balra: Tóthné Plózer Judit, V. Németh Zsolt és a kivitelező képviseletében Németh Lajos
Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Az ünnepélyes szalagátvágást a Dózsa György utcánál tartották, és előkerült egy hordó: nem keresztben, hosszában gurították egy szakaszon az új burkolaton, jelképesen és ünnepélyesen így avatták fel az utcákat.

És bár a falunapot már június végén (sikerrel) megtartották, de az útavató is kiegészült faluünneppel: a sorkifalud-gyanógeregyei önkéntes tűzoltók tartottak bemutatót, verset mondtak helyi gyerekek, felléptek a Kápolnai Boszorkányok, a Sorokpolányi Szivárvány Asszonyclub és Varga László zenélt. Pörkölt és tarhonya volt a menü, a kultúrház mellett készült, állandó helyi szakácsuk, Németh Éva felelt a vacsoráért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában