Járdát építenek, utat javítanak

2018.05.22. 13:00

Vasváron több szakaszon csapadékvíz-elvezetésen is dolgoznak a burkolatcsere mellett

Épülnek, javulnak a város útjai, járdái. Több mint száz millió forintból valósulhat meg a település egészét érintő komplex építési folyamat.

Pogács Mónika

Fotó: Pogács Mónika

- Jelentős forrás jut út- és járdafelújításra. A folyamat már tavaly elkezdődött a tervezéssel, néhány út és járda javításával. Idén intenzíven folytatódik a munka – tájékoztatott Tóth Balázs polgármester. Új járda sok éves szünet után idén újra készült a városban: a Semmelweis utca kapott a gyalogosok számára fontos beruházást. A térköves járda lerakását nehezítették a domborzati viszonyok, hiszen az utca egy domboldalra épült. Alig fejeződött be ez az építkezés, a munkagépek már a Petőfi utca régi aszfaltjárdáját törték fel. Ott egy rövid részt korábban felújítottak, most ennek folytatása is térkő-burkolatot kapott. Érdekesség, hogy az utca bal oldalán a járdára nem térkő, hanem új aszfaltburkolat került. – Ennek oka, hogy a bal oldalon korábban rendbe hozott szakaszok aszfaltosak. Ennek a koncepciónak a jegyében készült a járda további része is aszfaltburkolattal – magyarázta Tóth Balázs.

Fotó: Pogács Mónika

Szintén munkagépek érkeztek a Fő tér és a Szentmihályfalvi utca közötti szakaszra és a buszpályaudvar felé leágazó utcarészre mindezekkel egy időben. – A buszpályaudvar felé szintén járdafelújítást végeztünk – számolt be erről is Tóth Balázs. Van még egy új járdaépítése a városnak, ott a napokban is dolgoznak még a szakemberek: Vasvár középiskolájától a várost határoló vendéglőig tartó szakasz kap térköves burkolatú járdát. Ott eddig egyáltalán nem volt gyalogosok számára kialakított út.

Közben a belvárosban a Szentmihályfalvi utcában más okból is intenzív útburkolat-javító munka folyt még néhány hete. Ám ez már egy másik projekt, a csapadékvíz-elvezetési program részeként. – Több kivitelezés is elindult párhuzamosan a városban. A csapadékvíz-elvezetés ügyében is sokat léptünk előre – mondta a polgármester. Egyik ilyen helyszín az előbb is említett Szentmihályfalvi utca volt, ahol a beszakadt lefolyókat és a régi gerincvezetéket is kicserélték. A szakemberek a csatorna bekötéseket is elvégezték áprilisban, május elején. A járda ebben az utcában is felújításra szorul, erre a jövőben keres forrást az önkormányzat. – A csapadékvíz elvezetése egyébként visszatérő és megoldandó probléma az önkormányzat számára a város domborzati viszonyai miatt. Lépésről lépésre kell haladnunk. Az avult vezetékeket ki kell cserélni, ezeket felújítani – hangsúlyozta Tóth Balázs. Ilyen csapadékvíz-elvezetési probléma van a piac melletti szakaszon, a középiskola és a parkoló közt szintén kicserélték a gerincvezetéket a szakemberek. Ezzel az építkezéssel és az ugyanott folyó járdaépítéssel valamint egy nyertes európai uniós pályázat segítségével ott épülő termelői piacnak köszönhetően kiterjedt építési terület fogadja, néha közlekedési korlátozásokkal is a Szombathelyről Vasvárra érkezőket. A Hármashegyen, a József Attila és a Csokonai utcákban szintén volt útjavítás illetve a csapadékvíz-elvezetést megoldó építés.

- Több helyen előjönnek az építkezések során földtulajdoni kérdések, amelyek nehezítik a munkát, de minde-nütt születnek a kompromisszumok, amit itt is megköszönök az együttműködő ingatlantulajdonosoknak – emelte ki a polgármester. De ha még nem lenne elég a felszíni építkezésekből, a munkagép-arzenálból: a vízügyi szakemberek mederjavítási munkákat végeztek a Csipkés pataknál, az Áchim András utca közelében. Erre is nagy szükség volt, mert a patak az utakat veszélyeztette.

Folytatódik a járdaépítés Vasvár területén: jelenleg a középiskolától a város határáig vezető útszakaszon készül út a gyalogosoknak

A járda- és útépítések tovább folytatódnak idén, például a Bartók Béla utca javításával, felújításával. – Az Újlaki és Mártírok utca állapota is indokolná a beavatkozást, ezekre azonban nincs egyelőre szerződés. A közeljövőben ezek felújítására is meg kell találni a forrást – jelentette ki a városvezető. Hozzátette: pénzekről beszélni egyes utcákra lebontva azért nehéz, mert éves szinten kell átgondolnia, megrendelnie a városnak a beruházásokat a törvényi szabályozás szerint. – Az biztos, hogy a város út- és járdaépítési programja száz millió forintos nagyságrendű, mindezt zömében állami forrásból finanszírozhatjuk V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő hathatós közreműködésének, segítségének köszönhetően – hangsúlyozta Tóth Balázs.

- Látni kell, hogy egy ilyen projekt ideje a tervezéstől a kivitelezésig két év, ezalatt az árak jócskán változnak az építőiparban. Az önkormányzatnak több millió forintot kell mindehhez hozzátenni, ami szerencsére nem probléma a stabil költségvetésnek, az önkormányzat átgondolt gazdálkodásának köszönhetően – zárta építkezésekről szóló összefoglalóját Tóth Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában