Márton-tűzpróba Forrófalván- Marosfalvi Antal műhelyében

Amikor bebocsátást nyerünk Marosfalvi Antal apró restaurátorműhelyébe, már csak az utolsó simítások hiányoznak a festőállványon várakozó különleges, messziről jött Szent Márton-ábrázolásról. Kimondható, hogy ez a „legkeletibb” Márton-kép Európában.

Az újjászületett festmény hamarosan visszakerül oda, ahol hajdan egy szintén apró Szent Márton-templom dísze volt – és régi teljes pompájában az lesz megint. De ahhoz előbb mintegy ezer kilométert kell utaznia: Romániában, Moldovában, a Szeret partján, az alig négyezer lelkes csángó-magyar Forrófalván van az a kicsi templom, Európa legkeletibb Szent Márton-temploma – vagy inkább temetői fakápolnája -, ahova a Márton-kép készült, és ahova most visszakerül.

A szombathelyi Szent Márton-kultuszt nem kell magyarázni: a 2005-ben megalapított Szent Márton Európai Kulturális Útvonal kezdőpontja itt van a városban, Európa máig egyik legnépszerűbb szentjének szülőhelyén. Az útvonal létrehozására voltaképpen egyszerre jelezte szándékát Magyarország (Szombathely) és Franciaország (Tours). Márton szülőhelyét és püspökségének színterét azóta szimbolikusan és valóságosan több szálon összeköti Márton öröksége. Mert a Szent Márton 1700. születésnapját ünneplő emlékév véget ért ugyan, de a kultusz folytatódik. Sőt: a mindennapok (mártoni) jótetteinél talán nincs is fontosabb.

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi tanácsának elnöke, a szombathelyi Szent Márton Látogatóközpont munkatársa, Orbán Róbert tizenkét éve készíti, bővíti folyamatosan azt az adatbázist, amely a világon föllelhető Szent Márton-ábrázolásokat gyűjti egybe. A vállalkozás volumenét jelzi, hogy az első Szent Márton-prospektus európai kitekintésben háromezer, Márton tiszteletére fölszentelt templomot tartott számon, mára ez a szám a hétezerhez közelít. Ez az a munka, ami soha nem ér véget: mert bár a templomok száma nem végtelen, mindig épülnek újak; Márton népszerűsége pedig nem csökken. (A jubileum szintén ráirányította a figyelmet.) De a legizgalmasabbak mégis a felfedezések. Közéjük tartozik a nagy valószínűséggel a 16. században épült forrófalvi katolikus Márton-kápolna felfedezése is. Kellett hozzá szerencse, véletlen, de mindenekelőtt mégis az a rengeteg fölhalmozott információ, amelynek rengetegében egyik adat előbb-utóbb elvezet a másikhoz. Orbán Róbertnek már volt tudomása a forrófalvi Márton-tiszteletről, amikor a személyes kapcsolat létrejött. Kutatásai közben került a szeme elé olyan kép, amely a temetői Márton-kápolnát ábrázolja; sőt: ismerte a benne lévő Márton-képet is – képről. Aztán tavaly, a Márton nevét viselő, a Márton-tisztelethez kötődő települések Kunszentmártonban megrendezett találkozóján ismerkedett meg személyesen a Forrófalván működő hagyományőrző egyesület képviselőivel: ők voltak a legtávolabbról érkezett vendégek; ráadásul szombathelyi közvetítéssel kaptak meghívást a találkozóra. Ezek után Orbán Róbert és Feiszt György levéltáros – nem mellesleg a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi tanácsának elnökségi tagja – személyes látogatást tett Forrófalván: Európa legkeletibb csücskében, ahol tisztelete van Szent Mártonnak. Ott ismerték meg mások mellett Mariut Felix plébánost (az egyedüli plébánost azon a vidéken, aki magyarul is misézik). Ő hozta a messziről jött vendégek tudomására, hogy a forrófalvi Márton-kápolnában látható Márton-ábrázolás csak másolat: megvan az eredeti is – erősen megrongált, sérült állapotban.

Márton segítő áldása nyilván mindvégig rajta volt ezen a történeten, de ezután vált igazán érzékelhetővé. A szombathelyi Rumi-Rajki István Műpártoló Kör vállalta a forrófalvi Márton-kép restaurálásának költségeit, a nagy szakértelmet, tapasztalatot, tárgyi tudást és szerzetesi alázatot kívánó munka elvégzésére pedig ki mást kérhettek volna föl, ha nem Marosfalvi Antal festőművész-restaurátort. (Az ő nevéhez fűződik sok más mellett a szőllősi templom szentélyében látható, Pannónia szentjeit és vértanúit huszonkét képen bemutató ikonosztáz megfestése; mindehhez több mint húsz évig dolgozott a Szombathelyi Képtár restaurátoraként.)

Marosfalvi Antal azt mondja, hogy a feladat számára megtiszteltetés és ajándék. Hozzávetőleg hetven munkaórát vett igénybe a forrófalvi Márton-ábrázolás restaurálása a barátságos, meleg hangulatot árasztó, egyúttal a szerzetesi cellák pedáns alázatát és puritánságát megidéző műhelyben. A kép megtisztítása, „kigittelése”, vakkeretre feszítése után következett a retusálás; a munkafolyamat minden fázisát fotóval igazolt naplóbejegyzések őrzik. Közben „ki kellett szabadítani fogságából a libát”; vagy éppen megfesteni az évszázadok és az átfestések során valahogy elveszett negyedik lólábat. A festmény foltozva is volt már: a szakszerűtlen beavatkozások nyomait szintén el kellett (a lehetőségekhez képest tökéletesen) tüntetni. A forrófalvi Márton-ábrázolás valószínűleg a 18. században készült, hogy kinek a kézjegyét hordozza, bajos volna minden kétséget kizáróan megállapítani. Talán még az is elképzelhető, hogy a kép különböző figurái nem azonos időben kerültek a vászonra (a „ráfestésekkel” változhatott a festmény jelentéstartalma).

Akárhogy is: nem csak azért különleges ez a Márton-ábrázolás, mert Európa keleti csücskéből való. Hanem például azért is, mert három – ismert és kevésbé ismert – Márton-attribútumot mutat föl egyszerre, magyarázza Marosfalvi Antal. A liba és a köpeny olyan Márton-motívum, amely szinte kötelezően kíséri Európa egyik legnépszerűbb szentjét. (Emlékeztetve a püspöki tisztség elől való menekülésre – de hiába: a libagágogás elárulta búvóhelyét -, illetve a köpenymegosztás múlhatatlan, aktuális gesztusára.) A forrófalvi Márton-festményen azonban van még valami, amely szintén fontos eleme a Márton-legendáriumnak, de ritkán jelenik meg a képzőművészetben. Ez pedig a zöld lombú fa, amellyel Marosfalvi Antal festményen most találkozott először. A történet szerint Márton életében a fa tűzpróbaként működött: „Ha rád dől a fa, nincs igazad; ha az ellenkező irányba, nálad az igazság.” Mindezeken túl is okoz némi fejtörést a hozzáértőknek a forrófalvi festmény: meglepő például, hogy Márton zöld köves gyűrűt visel, kezében ott van a püspöki bot. De ha ezek a szokatlanságok nem tűnnének föl, akkor sem szabadulunk a figura különösen kifejező, nemes rajzolatú arcától, mélyreható tekintetétől.

Ha szeretnénk a szemébe nézni, el kell látogatnunk Moldovába, a Szeret partjára: a festmény a novemberi Márton-ünnepre visszakerül eredeti helyére, mélyítve és megpecsételve a kapcsolatot Forrófalva és Szombathely között.