múltidéző

2017.11.13. 08:30

Évszázados változások a jáki templomban

A jáki apátság javadalmát Erdődy György kegyúr 1855-ben Stegmüller János vasvörösvári plébánosnak adományozta. Az új apátnak nemcsak zilált birtokviszonyokkal, de váratlan eseménnyel kellett szembenéznie.

FEISZT GYÖRGY

A jáki apátsági templom mai képe Schulek Frigyes tervei alapján alakult Fotó: Szendi Péter

 

A jáki apátsági templom mai képe Schulek Frigyes tervei alapján alakult Fotó: Szendi Péter

A környéken rablóbanda garázdálkodott, és a templom kincstárába behatolók az apátság értékes kelyhét és szentségtartóját is elvitték. Rómer Flóris a Nemzeti Múzeum régésze, a „magyar műemlékvédelem atyja” Stegmüller apát regnálása éveiben járta végig Vas megye román korból származó műemlékeit, hogy a megyében is elvégezze a korábban figyelemre alig méltatott középkori épületek felderítését. Második jáki látogatása már a millenniumi előkészületek jegyében telt, mert az ország ezeréves fennállását egyebek között a történelmi múlthoz szorosan kötődő épületek megújításával kívánták ünnepelni. Rómer 1870 októberében fejezte be az apátsági templom állapotának felmérését. Nem véletlen, hogy erre az útjára elkísérte Storno Ferenc, aki már végzett a soproni gótikus Szent Mihály- templom restaurálásával és ekkor a pannonhalmi bazilika feltárásán és megújításán dolgozott. A két szakember a jáki felújítások millenniumi programjához készített tervezetet. Rómer korábbi kutatásai már tisztázták, hogy a jáki apátsági templomot a tatárjárás után, 1256-ban Omode győri püspök a pannonhalmi főapát jelenlétében szentelte fel. Tornyait még a 17. században átépítették, és a feljegyzések szerint hagyma alakú rézsisakokkal fedték be. Ezeket az építményeket 1785-ben egy szélvihar olyan súlyosan megrongálta, hogy javításuk nem volt lehetséges. A hat évszázadot átélt épület a 19. század végén már meglehetős elhanyagoltságot mutatott. Az apátsági templom mai képe Schulek Frigyes tervei alapján alakult. A legmarkánsabb változtatás volt, hogy a barokk toronysisakok helyett a szintén a 13. században épült zsámbéki templom eredeti kőborítását másolták át. Azóta eltelt egy évszázad, és újabb tatarozások jöttek, de a jáki templomot évente felkereső több tízezer látogató a Millenniumra elkészült állapotában láthatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában