Izgalmas taródházi múltidéző

Lassan három évtizede annak, hogy a megyei napilapban bontásra hirdették meg a taródházi kastélyt. Benczik Gyula barátommal erősen furcsálltuk a dolgot, mert ismertük azokat az adatokat, amelyek szerint az épület a XVIII. században már biztosan állt. Ugyanakkor bizonytalanok is voltunk abban, hogy két laikus tud-e valamit tenni a kastély érdekében. Először a Megyei Tanácson próbálkoztunk. Megtudtuk, az építmény nem szerepel a műemlékjegyzékben, így nincs mit tenni. Szerencsére eljutottunk Dénes Józsefhez is, aki akkor a Savaria Múzeum munkatársa volt. Az árverésre másnap már hárman mentünk el. Csak néhány perc volt hátra a kezdésig, amikor Jóska odalépett a közjegyzőhöz, bemutatkozott, majd, emlékezetem szerint a következő mondattal folytatta: „Közjegyző úr, hatósági jogkörömnél fogva le kell állíttatnom az árverezést ….” Neki köszönhető, hogy Taródháza korabarokk kastélya még ma is áll.

Taródháza, amely mindössze 15 kilométerre van Szombathelytől, közigazgatási szempontból Sorkifaludhoz tartozik. Bár viszonylag könnyen megközelíthető, mégis elnéptelenedett. A nagy múltú hely története biztos szálakon az 1600-as évek elejéig vezethető vissza. Akkor a terület tulajdonosai a Nádasdyak voltak. Azt a kastélyt, amivel ma találkozunk, ők építették. A Nádasdyakhoz kapcsolódó emlék a család címerével díszített, 1756-ban állított Mária-oszlop. A kastély XIX. században örökségként került az Inkeyek tulajdonába. A család Taródházához kötődő legnevesebb tagja Inkey Béla geológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Kutató geológusként jutott el Dél-Erdélybe, ahol megismerkedett Kendeffy Árpád földbirtokos országgyűlési képviselővel. A két család között a későbbiekben szoros kapcsolat alakult ki. Kendeffy Árpád Inkey testvérét, Gabriellát vette feleségül, akivel a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván éltek együtt. Kendeffy ott, a „Retyezát árnyékában” fekvő faluban építette föl kastélyát, amelyet az utókor a neogót építészet egyik remek épületének tart. Nem csupán értékteremtő arisztokrataként volt ismert, hanem a francia irodalom barátjaként is. Ő maga is foglalkozott műfordítással, könyvtárában a francia irodalom valamennyi remekműve megtalálható volt. 1881-ben, 43 évesen halt meg. Gyermekei közül Róza lánya 1904-ben, 24 évesen hunyt el. Őraljaboldogfalván haltak meg, a sors azonban úgy hozta, hogy végső nyughelyük mégis a taródházi temető lett. Róza síremlékén François de Malherbe francia költő Du Perrier úr vigasztalása című költeményének negyedik strófája olvasható. A vers magyarul, Szabó Lőrinc fordításában így hangzik: „de hát föld szülte, és itt épp, ami a legszebb, / hal meg leghamarább; / mint rózsa, élte, mit a rózsák sorsa rendelt, / a napnak hajnalát.” A interneten találkozhatunk olyan feltételezéssel is, hogy a síremlék Stróbl Alajos szobrász műve. Ez valószínűleg tévedés. A talapzaton készítőként a Frank-féle aradi kőfaragóműhely neve szerepel. A Sorok-menti ligetben nyugszik Inkey Béla geológus is. Ő gyermektelen volt, amikor 1921-ben meghalt, a kastélyt és a birtokot testvérének (Kendeffy Árpádné Inkey Gabriella) leszármazottai örökölték. Voltak évtizedek, amikor Taródháza és Őraljaboldogfalva között rendszeres volt a jövés-menés. A rokonok, ahogy illik, látogatták egymást. A malomvízi nemesi előnevet viselő Kendeffyek Hunyad megyét tekintették őshazájuknak. Lehet, hogy az ő őstiszteletük is hozzájárult annak a helyi legendának a kialakulásához, hogy Taródházán maga Hunyadi János is megfordult. A taródházi kastélyban 1967-ig tanítás folyt. Most nagy a csend, de az épület – a bevezetőben ismertetett veszélyek ellenére – szerencsére még mindig áll. Parkját kerítés veszi körbe, így közel menni hozzá nem szabad. Késő ősszel, amikor lehullottak a falevelek, könnyebb olyan pozíciót találni, ahonnan az egész épület látható.