Egyetemi tér, ipari tájakkal

A képgrafika szakirány másodéves hallgatói ezúttal az ipari táj lelkét – vagy lelketlenségét – kutatták: a tárlat a bizonyíték, hogy az itt zajló műhelymunka eredményes.

Az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszéke nevezte ki Zero Galériának az egyetemi főépület (Károlyi Gáspár tér 4.) első emeleti folyosórészletét. Ez a kis „ficak” azóta fontos kiállítóhely: mindenekelőtt a tanszék hallgatóinak – és időről időre oktatóinak – ad lehetőséget a bemutatkozásra. A Zero Galéria eseményei természetesen nyilvánosak. Az Ipari táj és más terek című kiállításon a képgrafika szakirány másodéves hallgatói adnak számot egyrészt arról, hogy mire jutottak a grafikai készségek és technikák elsajátításában; másrészt pedig arról, hogy mit gondolnak a képbe fogalmazott, egyébként kurrens kortárs témáról. Hiszen Nagy Csaba szerint a technikai sokszínűségében elvileg korlátlan lehetőségeket fölkínáló grafika csak „segédeszköz” a gondolkodáshoz, az elsődleges az alkotásban megmutatkozó szellemiség. Nagy Csaba a neves brazil fotós, Sebastiano Salgado munkásságát, és a róla Wim Wenders rendezésében készült filmet, A Föld sóját idézi. Mint mondja, akkor jár jól az ember, ha az ipari és természetes környezet között képes lesz megteremteni az egyensúlyt. Ha a felelősségvállalás fölírja az önzést.

Az ipari táj szókapcsolat eleve feszültséget rejt: a teremtett és természetes környezet ellentéte feszíti szét a két szó között húzódó rést. Első pillantásra azt gondolnánk, hogy a „táj” és az „ipari” kizárják egymást. De nem: az ipari táj pőresége a magány metaforájaként mutatkozik meg a falakon látható geometrikus terekben. (Ahol a levelek indázó ornamentikája által még József Attila is megjelenik: a „vaslábasban sárga fű virít” gyanított külvárosi iróniája szintén az emberi és ipari tájak feszültségére apellál.)

Az ELTE SEK Zero Galériájának kiállítása január 31-éig tart nyitva: ipari tájak az egyetemi térben.