Gumicukorjáték, avagy Lévai Balázs regényt írt 

A rituális bevonulás nem marad el, megjelenik néhány percre Jordán Tamás is, de aztán mennie kell: a kamarateremben mindjárt kezdődik a Művészet. A WSSz-stúdióban voltaképpen szintén a művészet mibenléte a tét, hiszen Lévai Balázs (tanár, televíziós műsorvezető, rendező, producer, vízilabdázó és edző, basszusgitáros – és író) most először adott ki a kezéből fikciót, más szóval szépirodalmi igénnyel föllépő regényt. (Kis megilletődöttség érződik is a levegőben.) Pedig sokáig ellenállt a kísértésnek. Nemcsak magyartanárként, hanem olyan népszerű tévésorozatok, mint a Beststeller vagy A Nagy Könyv házigazdájaként-arcaként is annyi jó könyvvel találkozott, hogy úgy érezte: fölösleges beszállni ebbe a játékba. (A Besteller interjúkötet formájában is hozzáférhető.) Most a kellő öniróniával azzal erősíti magát, hogy például a Nobel-díjas Jose Samarago (őt is meginterjúvolta) szintén ötven körül kezdett írni, és lám, mi lett belőle. (Különben is: azt mondják, a regényhez érni kell, tapasztalatot gyűjteni.) Mert aztán végképp felölkerekedett Lévai Balázsban a kíváncsiság, hogy vajon „milyen leírni egy mondatot”; nyilván olyan mondatot, amelynek világteremtő funkciója van. Másképpen: olyan mondatot, amelynek hitelessége nem a dokumentumértékben, nem a „referencialitásban” keresendő, hanem egészen máshol. Ahogy Bajomi Nagy György (színész, plusz szintén vízilabdázó) fogalmaz: őt magát is rendkívüli módon érdekli, hogy íróként hogyan lehetséges a „semmiből létrehozni valamit”.

Aztán persze kiderül, hogy – mint mindenki – Lévai Balázs is „abból dolgozik, ami van”. Nevezetesen az utazós, sohavégetnemérős, koncertezős magyar könnyűzene világából, amelyet elég jól ismer; talán pont azért elég jól, mert a „kinn is vagyok, benn is vagyok” izgalmas helyzetéből láthat bele, láthat rá, és lehet egyúttal részese a sodrásnak. Lévai Balázs írta meg a Lovasi András-sztorit (ameddig, ugye, tudni lehet a történetet). De ő volt az a basszusgitáros is, aki a tízévente (de akkor egetverő sikerrel) fellépő Only Tonight zenekar oszlopos tagjaként útnak indította a Fishing on Orfű Fesztivált. Az Only Tonight gitárosa eljött a WSSz-stúdióba is: Leskovics Gábor, a Pál Utcai Fiúkból. (Elég megrázó, amikor elénekli a régi PUF-slágert, hogy „úgy csinál, mintha nem tudná”, miközben fölrémlenek régi-régi szombathelyi koncertek, a hídon túl, a ma már nemlétező, koszlott művelődési házban, sűrű füstben. Volt, nincs. Van.) Elkísérte Lévai Balázst még egy „titkos adatközlő”, Czutor Zoltán, úgyhogy a megfelelő dramaturgiai pillanatokban fölhangzik egy kis zene: a Nyerstől a Beatlesig. Ha egyszer a Beállás-regény főszereplője, a Black Sheep – úgymint Hegemony, Imi Hendrix, Gúnár, Bozon, Gomez, Jóság – zenei szentháromsága a Beatles, a Radiohead és a Draft Punk.

Az Intróban, vagyis a nyitófejezetben rögzített alapvetés élőben is elhangzik a könyvbemutatón: a WSSz társulatából Fekete Linda, Szabó Róbert Endre és Endrődy Krisztián ad hangot a Black Sheep-tagoknak és Puskának, a fiatal menedzsernek. A regénybeli alaphelyzet szerint a zenekar éppen újratölti magát. Az énekes, Hegemony a teljes összeomlás után teljes rehabilitáción esett át, most kész a visszatérésre. A cél: egy év alatt visszakapaszkodni a fesztiváli nagyszínpadokra. Kaland, szerelem, filozófia, reménybeli happy end: vagyis ponyvarákenrol. Lévai Balázs Rejtő Jenőt és P. G. Wodehouse-t teszi meg a Beállás „irodalmi előképének”, bár egy kicsit tart attól, hogy „ponyvának nem elég ponyva, művészregénynek meg nem elég művész”. Bár lehet úgy olvasni, hogy keressük hozzá az életbeli modelleket, a Beállás nem kulcsregény, „egy az egyben” megfelelés nem létezik. Az utazást megkönnyítő gumicukorjáték például biztos nem kölcsönzött ötlet: Lévai Balázs képzeletének szülötte, ő bocsátotta nagyvonalú szerzői gesztussal a filozofálásra hajlamos Bozon rendelkezésére. De nagyon szeretné, ha valamelyik zenekar egyszer tényleg kipróbálná: „Az egyik hosszú és unalmas út során Bozon találta ki a feladatot: hátrahajtják a fejüket és egy-egy gumicukrot helyeznek a homlokuk közepére. A feladat elsőre borzasztó egyszerűnek tűnt: a kezük használata nélkül kell valahogy a szájukba ügyeskedniük a gumicukrot.” Hogy kinek hogyan sikerül, a Beállásból kiderül. (Már a cím is sokértelmű: ha akarom, kezdet; ha akarom, vég. Vagy akkor: a teljesség. Kiadója az Athenaum.)

A gumicukorjátékból meg csinálhatunk életmetaforát. Ami Hessének az Üveggyöngyjáték, az nekünk Gumicukorjáték. Az értelme így is, úgy is az „értelmetlenségében” keresendő. És az is biztos, hogy amíg regényt olvasunk, nem szűkülnek tovább a csend körei. Sőt.