Tizenhat éves korig nem dől el semmi

2017.12.10. 08:00

Vörös Lívia hosszú évtizedek óta tanítja rajzolni és jól látni a gyerekeket

A tehetség utat tör, tartja a mondás. Ha valaki jó valamiben, előbb vagy utóbb kiderül, világossá válik, megkérdőjelezhetetlen lesz. A művészetoktatás mindenkori kihívásairól Vörös Lívia rajztanárt kérdeztük.

Kovács Ágnes

Vörös Lívia rajztanár azt meséli, a vácisok megint szépen szerepeltek. Büszkén említi a legjobbakat: Kosztrub Laura országos 3. a Mária Rádió pályázatán, de Finnországból is kapott egy diplomát, Horváth Anna és Szigeti Lilla a Közlekedj biztonságosan megmérettetésen, Horváth Anna, Németh Laura és Pék Kata az Oktatási Hivatal pályázatán lett díjazott

 

Vörös Lívia rajztanár azt meséli, a vácisok megint szépen szerepeltek.
Büszkén említi a legjobbakat: Kosztrub Laura országos 3. a Mária Rádió
pályázatán, de Finnországból is kapott egy diplomát, Horváth Anna és
Szigeti Lilla a Közlekedj biztonságosan megmérettetésen, Horváth Anna,
Németh Laura és Pék Kata az Oktatási Hivatal pályázatán lett díjazott

Óriási albumot vesz le a polcról, cinkos mosollyal az arcán így szól: – Nézd csak meg, mindent lefűzök. Belelapozunk a könyvbe, cikkek, újságkivágások, fotók. Tehetséges gyerekekről, akik mind a Váci Mihály Általános Iskola és AMI tanulói. Különféle rajzpályázatok nyertesei. Nemzetközi megmérettetésekről hozták el a legjobbaknak járó díjakat. A tanárnő mesélni kezd. Különös helyzet, hiszen egykor a tanítványa voltam. Imádtuk az óráit, varázslatos rajzszakköröket szervezett. 1981 óta van a pályán, és mióta az eszét tudja, tanárnak készült.

Ottjártunkkor a vácis tanulók épp egy projektmunkán dolgoztak, koncentrált figyelemmel festettek, nagy csendben

- Művésznek soha nem vallottam magam. Rajztanár vagyok! Négyéves koromtól pedagógusnak készültem. Még a Jézuskától is egy pici makett osztálytermet kértem, egészen kicsi padokkal, kis táblával. Képzeld, miniatűr babákkal népesítettem be. Mikor iskolás lettem, akkor is játszottam vele. Egyszer jött családlátogatásra a tanító bácsi, aki háborúba megsérült, egyik keze hiányzott, hogy a dolog hiteles legyen, másnap én a babának kivettem az egyik karját! (nevet)

Sárváron gyerekeskedett, különleges tehetsége korán megmutatkozott. Mégsem az alkotás lett a kenyérkereső foglalkozása, tanítani akart mindenáron. Várandósan államvizsgázott, és két évig kislánya mellett maradt otthon. Ahogy ő fogalmaz, az volt a legtevékenyebb időszaka. Kiállításai nyíltak, festett, és készült a tanításra, óravázlatokat készített, hiszen ez volt az álma. A tanárnő lánya, Pócza Lilla szintén ügyesen rajzolt már egészen kis korában. Egyáltalán nem bánta édesanyaként, hogy a kicsi folytatja a családi hagyományt. A kislány már négyévesen díjat nyert Indiában. – Ahogy belemerültem az iskolai tevékenységbe, a képzőművész ambícióim el is haltak. Tudod, a tanítás egész embert kívánó hivatás. Manapság már nem írok nyolcoldalas óravázlatot, de este előveszek egy skiccet és felírom az ötleteimet Azt gondolom, így tudom meg, hogyan lehetne mindig jobban.

Amikor a Váciban töltött évtizedekről beszélgetünk, Lívia azt mondja, a lánya sokszor említi, hogy ennyi időt dolgozni egy helyen rengeteg idő, talán nem is mindig jó. Ő viszont nagyon kötődik az intézményhez.

Az elmaradhatatlan csoportképpel sem maradunk adósok Fotók: Nagy Jácint

Szenvedéllyel és tudatosan építette fel a tanári programját. Utazott, tanult, anyagot gyűjtött, nélküle nem nyílhatott meg kiállítás akkoriban. Nekem még művészettörténetet is oktatott. Besötétítette az osztálytermet és felbúgott a diavetítő. Bejártuk a világ nagy múzeumait, ámultunk és bámultunk a barlangrajzokon, megismertük a modern és a kortárs művészeti irányzatokat. Lívia pedig csak mesélt. Máig őrzöm a művészettörténet-füzetemet, telis tele kivágott Van Gogh és Picasso reprókkal.

- Nagyon jó akartam lenni. Amikor tanítani kezdtem, annyira biztosan tudtam, hogy én mindent tudok. Tudtam, mikor jó egy kép, tehetséges-e valaki vagy nem. Most viszont, ahogy múlnak az évek, egyre jobban elbizonytalanodom. Ha felkérnek zsűrizni, kiveszem a legjobb hatot, aztán meg dilemmázom, hogy hoppá, azon is van egy gyönyörű részlet meg a másikon is. (nevet)

A tanárnő szerint 16 éves korig nem dől el, hogy ki a tehetség, inkább tehetséggyanús gyerekekről szokott beszélni. Vannak egyértelmű kritériumok, hogy az illető hogyan tölti ki a felületet, milyen az arányérzéke, hogy használja az eszközt. Ez az objektív mérce. Látszik, így hát ezt lehet tudni. Amíg a növendék alakítható, csiszolják a képességét. Váratlan helyzet elé állítják. Ha egy fiatal már „beállt”, nehezebb a pedagógus dolga. A tanárnőt átkísérjük az osztályterembe, ahogy belép, megszűnik a zsibongás. Mindenki dolgozik, most épp egy közlekedéssel kapcsolatos pályázatra nyújtanak be munkákat. Lívia az egyik rajz fölé hajol, és megmutatja az ecsettel, hogyan lehetne jobb a kép. – Azt mondom ilyenkor, hogy ha mondjuk, ezt a figurát feljebb hoznád, aztán meg elfordítaná a fejét, mit gondolsz. A gyerekek ezzel sokszor azonosulnak. Az osztályt fotózzuk, fegyelmezetten dolgoznak, kicsit halkabban beszélgetünk. Azt mondja, az a lényeg, hogy minden gyerek ugyanannyit kapjon belőle. Amióta az AMI vezetője, másként foglalkozik a kicsikkel. Elsősöknél kezd és a végzősökig minden évfolyamon oktat. Az osztályokat megbontják, tizenegynéhány fővel dolgozik egyszerre. Az Alapfokú Művészetoktatási Intézményt (az AMI-t) ösztönösen jól készítette elő. Hisz az elvégzett munkában és a felkészülés fontosságában. – Képzeld, Szolnokon csináltam egy továbbképzést, ott akkor már minden intézmény AMI volt. Hazajöttem, mi is megcsináltuk. Azzal a különbséggel, hogy már nyolcadik osztályban tanítottam előtte a számítógépes grafikát.

Szóba kerülnek a nyári táborok, a pályázati felkészülések, az ovisok, akikkel kapcsolatban van az iskola, és sok minden más. Zsűrizés, tehetséges növendékek, akik már a pályán vannak. A tanárnő folyamatosan rajtuk tartja a szemét, figyeli sorsuk alakulását. A kis ovisok közül is sokakat hoznak hozzá, mert a szülők meglátják a tehetséget vagy annak gyanúját gyermekükben. – Mi nem művészeket nevelünk, de művészetszerető embereket. Akit ugyanis megérint ennek a szépsége, több lesz általa. Büszke lányára, aki elvégezte az Iparművészeti Egyetem grafika szakját, majd a pszichológiát, és most művészetterápiával foglalkozik, de néhány tanítványa nevét is megemlíti, Gosztonyi Ferenc művészettörténész, Dallos Ádám, Navratil Judit festőművész, Mikics András belsőépítész és sokan mások. Minden évfolyamon vannak igazán ígéretesek, mindenkit nem tudunk felsorolni, de a korábbi pályázatok nyerteseit meg kell említeni. Feltétlenül. Horváth Anna, Szigeti Lilla, Kosztrub Laura, Németh Laura, Pék Kata…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában