Képes-lapok: S. Horváth Ildikó grafikusművész kötete

S. Horváth Ildikó – és az a valóságban gyökerező, égi mesék magasába nyújtózkodó grafikai világ, amelyet létrehoz (amelyet folyamatosan hoz létre) minden bizonnyal éppen ilyen tünemény. És nem csak (nem is elsősorban) azért irizál az önazonosság-élmény S. Horváth Ildikó képeinek világában, mert ezeken a cizellált, finom grafikákon gyakran föltűnik egy tündérszerű nőalak, amely feltehetően önarckép, az alkotó égi-földi mása: a mágikus „egy”, ezernyi változatban.

S. Horváth Ildikót (őt magát és az alkotásait) nem nehéz elképzelni a szecesszió jó száz évvel ezelőtti indázó világában. De még jobb, hogy itt és most lehetünk együtt: egy S. Horváth Ildikó-kép (akár tenyérnyi, akár tekintélyesebb méretű) mindig, mindenhol örömforrásként működik. Könyvjelző képében – vagy képeslap formájában: mindegyiken ott van a grafikus eltéveszthetetlen kézjegye. Könyvjelző és képeslap találkozik abban a frissen megjelent, elegáns kis kötetben (kiadója a Colorcom, tervezője Stekovics Anna), amely Képes-lapok címmel S. Horváth Ildikó speciális grafikáit gyűjti össze (rögtön megsokszorozva az örömforrások számát és hatásfokát). Az első pillantásra áttetsző, pedig sokrétű cím játékba hív: a képeslap (amellett, hogy S. Horváth Ildikó tényleg csinál elküldhető, vagyis funkcionális képeslapokat) ma már eleve nosztalgikus hangulatot ébreszt, bár a múlt századfordulóig azért nem kell visszakémlelnünk, hogy megpróbáljuk fölidézni a hajdani képeslap-élményt. A kötőjel külön a képre és külön a lapra irányítja a figyelmet, egyúttal eltávolít a postaládába dobható képeslap képzetétől. Így születik az új műfaj: képes-lap néven.

Van egy művészi szöveg (vers, dal stb.). Van film, zene. A szöveghez, filmhez, zenéhez S. Horváth Ildikó grafikát mellékel.

Illusztrációt, az alapművel partneri viszonyban.) Aztán a szöveg (film, zene) szerzőjének kézjegye-kommentárja zárja le, avatja új, önálló életre képes alkotássá a képes-lapot: a szerzői kézjegy – pecsét a szívre – mintegy áldást ad, szentesít. (A kézjegyet szó szerint kell érteni: a szerzői kézírás ma szintén nosztalgiát ébreszt, a kézjegy jelentősége szintén megsokszorozódik.)

A kötetbe rendezett képes-lapok sorát a Meddig leszünk még csempe című Bornai Tibor-dalszöveghez készült képek nyitják. A kommentár szerint: „Bornai Tibor ennek nagyon örül és köszöni szépen.” A kötetet a mifelénk is otthonos Gazsó György színművésznek címzett képes-lap zárja (próbára téve a válogatásból kikövetkeztethető alapszabályt). A Kilimfölde Gazsó Györgynek című képes-lap valószínűleg „egyszerűen csak” személyes kedvesség, amit a címzett Gazsó Gyuri aláírással, szellemes kedvességgel hálál meg: „Rég, a pannon határszélen Savaria volt a ’limes’. Ez a kép meg fás, madaras, kilimes.” Közöttük a bőség zavara: Radnóti Sándor, Ágh István („szigligeti szeretettel”), Parti Nagy Lajos, Szörényi Levente, Spiró György – és így tovább. Esterházy Péter kézjegye, hogy „Csók: Csokonai Lili”. (Hova tűnt öt hattyú?) És Berkovits György mondata a Díszcserje (kis)asszonyért: „Külön köszönöm az angyalt.”

Az angyal – amint a képes-lapot bedobja a postaládába, aztán lábát lógázva kicsit elüldögél.