Sokat érzett és gondolkozott

A Kölcsey-szövegeket olvasva abba mindenképpen muszáj egy kicsit belegondolni, hogy nélküle ma a magyar nyelv sem volna olyan, amilyen. A folytonosság fölmutatására pedig nincs szebb példa, mint az a tény, hogy néhány héttel a Himnusz megszületése előtt, 1823 januárjában született meg Petőfi Sándor is (bocsánat: akkor még Petrovics). Azt pedig, hogy milyen volt a hosszú, veretes mondatok mögött megbújó hús-vér – és sápadt, félénk, talán magányos – Kölcsey, nemrégiben Nyáry Krisztián segített kicsit elképzelnünk.

Tanultuk az iskolában Kölcsey Parainesisét is. Az intelmek látszólag unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz szólnak. A műfaj réges-régi: Szent István Imre herceghez intézett szellemi útmutatóját is milyen gyakran idézzük. Kölcsey a sajátjában ezt írja bevezetésképpen: „Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének. Sok szépet írának a bölcsek, s gyakran a nem éppen bölcsek is; gazdag forrást nyitának fel, honnan jó sorsban intést, balban vigasztalást, mindkettőben magasbra emelkedést, szív- és észnemesülést meríthetünk; de azok is csak úgy hatnak reánk, ha érzés és gondolkodás által sajátunkká tevők, ha saját magunkban kiforrva lényünkhez kapcsolódtak, mint esti szélhez a virágillat, melyben megfürdött.” Hát, ezeken a plasztikus, ízes, tökéletes fölépítésű mondatokon nem lehet csak úgy végigfutni: ezekben el kell merülni, ezeket ízlelgetni, forgatni kell. Nemcsak fontosak, hanem gyönyörűek is.

És tovább: „Azonban ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.” Kölcseynek mintha még a neve is erkölcs szavunkat rejtené.

Az irodalommá formált intelmek pedig például Szabó Magda és Kertész Imre kezén születnek újjá. Tragikus, hogy benne mindketten meg nem született gyermeküket szólítják meg. Szabó Magda novellát, Kertész Imre regénnyé növekvő imát: kaddist írt.