A 96 esztendős Káldy Lajos festőművészt kérdeztük a mindennapjairól

Emlékezés – Erdély

– Azt hittem már leírtak – mondja Lajos bácsi, aki a tavalyi kerek évfordulója után már nem számított semmiféle megkeresésre. 2017-ben a 95. születésnapján köszöntötte őt a polgármester, dr. Puskás Tivadar, emlékszik, olyan sok kollégával jött, hogy alig fértek be a szobába. Celldömölkön rendeztek neki kiállítást, Majthényi László megyei elnök és Fehér László polgármester üdvözölte, nagy megtiszteltetés volt.

Aztán Erdélybe vágyott, a fia pedig – aki szintén nyugdíjas – rögtön rávágta, hogy szívesen elviszi a kocsiján. Így csaknem egy hétig járták Székelyföldet, ketten, apa és fia, Lajos bácsi vázlatokat készített, amiket otthon aztán kidolgozott, megfestett.

– Már székelykapu-mérgezésem volt – meséli, de ahhoz meg kevés volt az öt nap, hogy az udvarokat is járni tudtuk volna. Nagyon érdekesek ezek a kapuk, mutatják vele, hogy milyen magas az alatta áthaladó szénásszekér. Festettem havasi legelőt is, gyógyvizes kutat, sok vázlatom van a tájról, ritkán festek emberalakokat a képeimre.

Grenadírmars

A feleség, Kati néni érkezik a konyhából, ahol grenadírmarsot (krumplistésztát) készít Lajos bácsinak, mert tegnap kihúzták a fogát – egyébként csodálkoztak, hogy saját fogai vannak, nincs műfogsora –, ezért három napig nem ehet tejes ételt, és a férje mindig nagyon pontosan betartja az orvosi utasításokat. A gyógyszereket is úgy szedi, ahogy az elő van írva, ha étkezés közben kell bevenni, akkor ő biztosan két falat között kapja be. Lajos bácsi mindehhez annyit fűz hozzá, hogy mindennap hozzák az ebédet, de ő a felesége ízletes főztjét szereti, ilyen szempontból jól jött ez a foghúzás, mert most megint kaphat belőle.

Nem keveset sóhajtozik mostanában, nem tud eleget menni, régen sokat csavargott, sajnálja nagyon, hogy 95 év fölött már nem kaphatott jogosítványt a kétszemélyes kisautóhoz, el kellett adni. Most mopeddel jár jó időben, rossz időben busszal vagy gyalog. Húzza a kockás kerekes kis kocsiját, ami egy komplett „guruló műterem”, ha alkotni megy a természetbe, benne minden hasznos festészeti kellék és egy guriga papír (mert a domboldalban nincs vécé). A piacra menve pedig nem csak táskaként szolgál, van rajta egy lehajtható ülőke, amin háromszor is meg tud pihenni, amíg hazaér a Hunyadi útról. Kati néni elmondja, nagy segítség a háztartásban, hogy Lajos bácsi el tud menni hetente kétszer bevásárolni, mert ő a lakásból nem tud kimozdulni, odabent is csak járókerettel tipeg. A takarító a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központtól jön hetente egyszer, és külön privát segítő jön kivasalni, hajat vágni. Majdnem minden héten megjön valamelyik gyerek a három közül vagy egy unoka a nyolc közül. Hat dédunokájuk is van. Társasházban laknak, a házkezelőség rendezi a hóeltakarítást, a fűnyírást az udvaron.

Egy karcolás

Lajos bácsinak hallókészüléke van, de azzal is rosszul hall, viszont büszke arra, hogy szemüveg nélkül tudott vezetni 95 éves koráig. Kati nénitől megtudjuk: Lajos bácsi néha szédül is, a minap úgy elesett, neki az ajtónak, hogy kitört az üvege. Halálos esés lehetett volna, de szerencséje volt, egy karcolással megúszta, egyedül állt fel, még ő nyugtatta Kati nénit, hogy nincs semmi baj, ne ijedjen meg annyira.

Lajos bácsinak ma megint szédülős napja van, de örül a látogatásnak, és hogy még érdeklődik iránta a sajtó. A fotózás kedvéért az ágyon az újonnan festett székelykapukból kiállítást rendezünk.