Fiatal szombathelyi szerzőkkel készülünk a magyar széppróza napjára

KOCSIS MARCELL

Porcelán

1.

A nekrológnak is beillő tévéadás hosszan sorolta a festőnő érdemeit. A szobáig nem ért el a kórház ismerős halálszaga, helyette egy csokor illatozott a televízió mellett.

- Látja, ezek temetnek engem! – mondta az idős hölgy.

- Ugyan már, kikapcsolom. Nem érnek ezek semmit sem, rólam is csak a butaságokat szajkózzák.

A férfi a táviránytó után nyúlt, kigombolt zakója alatt megfeszült a hasa, ingje még a kórteremben is világított. A folyosóról behallatszott az ebédhordó kiskocsi hangja, ahogyan egy nővér lassan tolta a szoba előtt.

- Azért kedves magától, hogy eljött megnézni. Nem hittem volna, tudja?

- Sok mindent nem hisznek rólam az emberek.

A férfi rámosolygott a reszketeg nőre, aki az anyjánál is idősebb volt.

- De azért ne bántsa ám őket!

- Olyannak ismer engem?

A férfi hangja telten zengett, ahogyan nevetett, a nővér haladtában bekukkantott a szobába.

- Most mennem kell. Sok a munka állandóan, mindig csak az elején járunk. Ha meggondolja magát, nyugodtan hívjon fel minket! Magának a legjobb jár.

- Menjen csak, elleszek itt. Nem hiszek ám nekik. Butaság. Sokkal jobban vagyok!

- Jobbulást kívánok még egyszer, erőt és egészséget, az Isten áldja meg!

Odahajolt a nőhöz, kétoldalt megcsókolta az arcát, de még az ajtóból is integetett. Mosolyogva ment végig a folyosón, futtában összegombolta zakóját is. Kint meleg, fülledt idő volt.

- Megyünk, keressünk egy kávézót, jártam egyszer egy jóban itt.

2.

A kávé finom volt, a pincér mosolygós, a nap pedig odatűzött a teraszra. A két férfi gyorsan egy szódát is kért a kávéhoz, amit sűrűre főztek, kiszárította a torkukat.

- Kedves város, jó emberek laknak itt!

- Igen, uram, ahogyan mondja. Itt lakik az anyám testvére is.

- Igen? A kórház is szép. Rendes, tiszta város ez. Nem messze, a hátárnál volt a laktanyánk, sokat buszoztam erre fel, amikor hazamentem. Más világ volt.

Fizettek, majd beszálltak a nagy fekete furgonba. Hazáig csak keveset beszéltek, a férfi élvezte, ahogyan a légkondi szele felszárítja az izzadtságát, a sofőr pedig gyorsan hajtott végig az országúton.

3.

- Láttam, amit láttam! Abból szeretnék inni, amiből ő ivott.

A pincér mosolygott és nevetett.

- Nem lehet, összetörtük!

- Ismered te is?

- Hát!

Mindketten nevettek. A pincér kihozta a szokásos feketét.

- Mint a betyárok? Ne igyon utánam ebből senki!

- Láttuk a szemén!

- Ezek az újságok össze-vissza írnak minden baromságot, már abból lesz hír, ha a miniszterelnök iszik egy kávét valahol.

Még beszéltek pár szót, de a pincér tovább sietett, széket tolt egy idős vendég alá. Az asztalon napilapok feküdtek, a hűvös tavaszi szél fel-fellapozta a legfelsőt, a legszürkébbet. A feketét kortyolgató vendég belenézett párba, élvezte, hogy a szél megborzongtatja, oda sem kellett figyelnie a hírekre.