Meg egy különleges szent Szombathelyről

Leonianus 1500 évvel ezelőtt hunyta le szemét. Szarkofágjának fedlapjára rövid élettörténetét vésték rá: olyan információk ezek, amelyek Leonianus kortársai előtt is ismertek voltak. Számunkra az első adat a legérdekesebb. Savariából származott, a barbárok fogolyként vitték magukkal Galliába. A VI. század elején vagyunk, a pannon tájon már rég nem a rómaiak az urak. Savariában ennek ellenére továbbra is maradt némi élet, legalábbis erre következtethetünk például abból, hogy Leonianust éppen innen hurcolták el.

Évszámok nem szerepelnek a feliraton, de tudjuk, hogy Augustudunumban (az a város a mai Franciaországban a burgundiai Autun) nyerte vissza a szabadságát. Leonianus előbb remeteként élt, majd Vienne-be ment. Kolostorokat alapított, szerzetesközösségeket szervezett. Amikor meghalt, már szentként tisztelték. Személyéről nem csupán a sírfelirata tudósít, neve kortársainak írásaiban is fennmaradt. Remélhetőleg lesznek majd kutatók, akik az apró adatokat összegyűjtögetik, egymáshoz illesztik. Talán egyszer majd kirajzolódik a szent teljes életpályája, ma azonban még sok a bizonytalan részlet és az ellentmondás. A kortársak írásaitól remélhető a Leonianushoz kapcsolódó események idejének pontosabb meghatározása is. Az egyik izgalmas kérdés: kik és pontosan mikor hurcolták el Savariából? Csak valószínűsíthető válaszok vannak. Feltehetőleg a keleti gótok vitték magukkal valamikor 472-480 táján.

Püspök és költő

Jó lenne tudni azt is, hol ismerkedett meg a kereszténységgel. Ha még „itthon”, akkor az azt jelentené, hogy a savariai keresztény közösség egy ideig még a népvándorlás viszontagságai között is tovább létezett.

A kortársak közül kettőt feltétlenül meg kell említeni. Az egyik Szent Avitus vienne-i püspök, akit ókeresztény költőként is ismerhetünk. A másik Szent Eugendus (francia nevén: Oyen), aki a Burgundiához tartozó Szavojában szervezte a keresztény egyházat. Ha mai kifejezést akarunk használni, azt mondhatnánk: Leonianus munkatársa és barátja volt.

A földrajzi terület, amelyhez Leonianus tevékenysége kapcsolódik, a kevesebb mint egy évszázadig fennálló első Burgundiai Királyság volt. Ezt az államot a germán eredetű burgundok alapították az V. század közepén. Az ország központja Lyon, majd később a hozzá közeli Vienne volt. Az időszakot és a helyi viszonyokat is átmenetinek mondhatjuk. A népesség három elemből állt, a rómaiak utódaiból, a gallokból és az újonnan jött burgundokból. Vallásukat tekintve sokan még pogány kultuszok hívei voltak, de egyre nőtt a keresztények száma is. Az utóbbiak többsége eleinte az ariánus irányzatot követte.

Változások 

Avitus 494-től haláláig, 518-ig volt Vienne püspöke. Ebben az időszakban teljesedtek ki a már jó ideje érő változások. A 496-ban trónra lépő Gundobad király már keresztény, de ő még az ariánus irányt követte. Fia, Zsigmond – Avitus hatására – már a katolicizmust választotta. Zsigmond (latinosan: Sigismundus), akit később szentté is avattak, 516-ban lett az ország uralkodója. Burgundia végérvényesen kereszténnyé vált. Az önálló burgund állam azonban már nem sokáig létezett. Zsigmondot 524-ben meggyilkolták. A testvérharcok gyengítette ország rövidesen a Frank Birodalom része lett.

Leonianus egyike volt azoknak, akik fontos szerepet játszottak Burgundia és tágabb értelemben az egész Nyugat-Európa keresztény hitre térítésében. E küzdelemnek sok szereplője volt, az egyes alakok, események másfél évezred távlatából nemegyszer összemosódnak. Ráadásul a vienne-i apát mellett az egyháztörténet számon tart egy másik Leonianust is. Ő a VI. század második felében a mai Karintia területén lévő Teurnia püspöke volt.

Halálának pontos időpontja ugyancsak bizonytalan. Az újabb kutatások azt valószínűsítik, hogy 518-ban halt meg ő is, akárcsak Avitus. Tehát kereken 1500 éve.

Vienne-i Szent Leonianus a szintén savariai Szent Márton és a vértanú Quirinus társaságában a „szombathelyi szentek” egyike. Bár kevesen hallottak róla, nincs szó új felfedezésről. Neve szerepel Schönwisner István XVIII. század végén megjelent városmonográfiájában, és megemlékezik róla a Kiss – Tóth – Zágorhidi Czigány-féle „új” várostörténet is.