Mesél az erdő: Joe Hancock Angliából jött el az első tapasztalatcserére

A Kemenes Vulkánpark legnagyobb attrakciója – természetesen a Ság hegy után – a Vulkánház: ez az óriási kocka, amely betonból és corten acélból készült, Európa-szerte párját ritkító szerkezete pedig a vulkán működését modellálja. A benne található kiállítás egyfelől a szórakoztatást és ismeretterjesztést, másfelől a tudományt szolgálja. Makkos István, a vasi kormányhivatal munkatársa kezdeményezésére találkoztak elsőként éppen itt – „a város emblematikus épületében” – annak a nemzetközi együttműködésnek a résztvevői, akik arra szerződtek, hogy saját működésük és kapcsolataik révén megszerzett tapasztalataikat bedobják a közösbe: hátha tanulhatnak egymástól – és hátha tanulhat ebből más is.

A házigazda a 38 éves Soltis Lajos Színház, amelynek működése szintén egyedülálló: országos viszonylatban is. Egyrészt alternatív színház, másrészt repertoárszínház, harmadrészt közművelődési feladatokat ellátó, fesztiválokat és szakmai táborokat szervező kulturális egyesület. A Nagy Gábor vezette celli társulat főleg olyan társszervezeteket vont be a hálózatépítésbe, amelyekkel már régóta gyümölcsöző kapcsolatokat tart fönn. Romániából, Erdélyből csatlakozott a kezdeményezéshez az Erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület (Erdőszentgyörgy Celldömölk testvérvárosa), Sepsiszentgyörgyről a szintén egyedi utat járó, a társadalmi problémákra különösen érzékeny Osonó Színházműhely (a Bolyongó Színházi Egyesület működteti). A szlovákiai Őrsújfalu magyar színtársulata mellett van osztrák partner is: a Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör, amely 30 éve működik bécsújhelyi központtal. És van angol kapcsolat is: Joe Hancock, a társulat művészeti vezetője (plusz performer, színész, szervező) olyan vonzó képet festett a Burn The Curtain Theatre működéséről, hogy az embernek máris kedve támadt a folyton úton lévő társulat nyomába szegődni.

A távolban talán a középkori kocsiszínház működése sejlik föl mintaként (és persze Shakespeare!): ez a kísérletező színház kifejezetten olyan szabadtéri előadásokat hoz létre (parkokban, erdőkben, köztereken), amelyek számítanak a néző aktív közreműködésére. A fotókon csupa látvány, csupa ötlet, csupa felszabadultság. A Burn The Curtain Theatre nevezetes Don Quijote-előadásához például kerékpáros részvételre van szükség. De bármikor előfordulhat, hogy a szupermarketből haza-igyekvő járókelő válik egyszer csak egy produkció részesévé (és egyáltalán nem bánja).

Joe-t hallgatva rögtön azon kezd el morfondírozni az ember, hogy miképpen lehetne adaptálni, „háziasítani” az angol társulat működési módját, átvenni belőle ezt-azt. Hoppá! Van is már példa: a Soltis Színház Almagránát-előadása hasonló (vulkanikus) energiákat hoz működésbe, de a néhány évvel korábban Somogyi István vezetésével létrehozott Csongor és Tünde szintén a Ság hegy jótékony erőit mozgósította. Az Almagránát rendezője pedig Komáromi Sándor – a friss nemzetközi együttműködés szakmai koordinátora. Ő kiált föl álmélkodva a Vulkánház betonkockája láttán. És talán már azon gondolkodik, hogyan lehetne ezt a terepet is „színháziasítani”. Tulajdonképpen már most színház: a ház, amely eljátssza a vulkánt.