Modern sámánasszony,aki dobbal szabadítja fel a feszültséget

Már az óvodában feltűnt, hogy különleges kapcsolata lesz a zenével. Akkor és ott azt javasolták a szüleinek, vigyék a gyereket zenei általános iskolába. Így kezdődött minden. A jó ritmusérzék és a tiszta énekhang hasznosult már akkor is. Zongorázni kezdett, furulyázott és énekelt a kórusban, aztán hetedikes korában elgondolkozott, vajon így képzeli-e a jövőjét. Magányos szólista nem akart lenni, de zongoratanár sem. Nem akart egy helyben ülni napokon át, érdekelte a világ, az emberek, vágyott arra, hogy sokat játszhasson és mindezt közösségben, csapatban tegye. Ezért döntött úgy, megkeresi a saját hangját, hangszerét. A sokszínűsége miatt választotta az ütőhangszereket. Az otthonában beszélgetünk, nézem a vibrafont, a dobokat, ott a cintányér, és a dobszerkót csak másnap csodálhatom meg a próbateremben. Timpanit nem látok, pedig az üstdob a család egyik legismertebb tagja, hiszen hangjára még a bóbiskoló koncertjáró is felriad! Meg is kérdezem Ritától, vajon milyen a hangszer helyzete a zeneirodalomban. A vonósokat szó szerint kihasználják a zeneszerzők, de az ütősnek gyakran csak néhány alkalommal van jelenése. A legnagyobb kihívás az volt, hogy Ritának fél év alatt kellett behoznia a lemaradást, mert nyakán volt a középiskolai felvételi. Szerencsére jól haladt, így aztán sikeresen vette az akadályokat.

- Imádom ezeket a hangszereket, van köztük dallam- és van ritmushangszer is. A két kedvencem a vibrafon és a djembe – mondja. Felpattan, és odahozza az egyik gyönyörű dobot, megszólaltatja, elneveti magát, mert azt mondom, így jól ki tudja adni az ember a feszültséget.

- Igen, tényleg jó kidobolni az embernek magából a stresszt. Ezért is kezdtem el a dobtanítást – feleli. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen Rita konzis évei utáni időszakról is van mit mesélni. Ő ugyanis Ausztriába ment, mert a grazi zeneművészeti kihelyezett tagozatára vették fel. Oberschützenben nyolc évet élt, tanult.

A dobolásban spirituális erő van

Sokat turnézott, járt a világ számos országában. Az ütőhangszerekről mesél, ezek közül a timpanit előszeretettel használta Haydn, Mozart, Beethoven is, de a romantika még inkább kihasználta ezek sokszínűségét. A mára lassan klasszikussá váló, de modern szerzők, Bartók, Sztravinszkij műveiben ők erősítik a drámai hatást. A könnyű műfajban egyre nagyobb teret hódít magának a ritmusszekció, a jazzvibrafont gyakran hallhatjuk koncerteken és nagy népszerűségnek örvendenek a különböző kongák, bongók és különböző kisebb ütőhangszerek. A dob mégiscsak a legősibb hangszer, használták jeladásra és kommunikációra is. Az osztrák iskolaévek alatt is dobolt, nyolc év után magiszteri fokozatot szerzett, és Szentgotthárdon helyezkedett el a zeneiskolában. Abban a négy évben rengeteget gyakorolt. Egy barátjától kapott egy VHS-felvételt, amelyen egy afrikai dobos mutatta meg az alapokat. Voltak hozzá kottaképek is, elsajátította hát az alapritmusokat.

- Van ebben valami varázslatos, a régi sámánok világát idézi meg, akik kapcsolatban voltak az isteneikkel. Így beszéltek velük. Ez egészen más világ, mint egy Ravel- vagy Handel-műben hosszú húsz percek után egy nagyot ütni az üstdobra. Ott másfajta koncentrációra van szükség, együtt kell élni az egész művel, itt a djembe a zenész testének szinte a részévé válik. Rita azt mondja, próbáljam ki. A combjaim közé veszem a dobot, ahogy ráütök, rezonál a hangszer, de a testem is. Érzem a lüktetést, hihetetlen élmény – meséli. Már maga a dob is gyönyörű. Rita elmondja, mely anyagnak milyen jelentése van. Kézzel készül, és dobmester készíti. Amit épp használunk, az Ghánából érkezett. Az afri- kaiak úgy tartják, ebben három szellem lakozik: a fa szelleme, amiből a teste van, az állat szelleme, mert ez kecskebőr, és a dobmesteré, aki készíti a hangszert!

Kecskeszőr is van rajta, kétfajtát is mutat nekem. A hangszer kiválasztása is egy valódi szertartás.

Megtudom, a kecskebőrnek nem tesz jót a víz, mert beszívja a nedvességet, ha hideg van, „le-ereszthet”, a tűző naptól pedig „túlfeszül”, így aztán a sok ilyen helyzetnek kitett bőr elfárad és tönkremegy.

Szabadtéri játéknál erre különösen kell figyelni. Egyszer beállt egy afrikai dobcsapatba, a feketék meghatódva biztatták, hogy csinálja és tanítsa a zenét, mert szerintük is nagyon tehetségesen játszik. A dobolásnak tehát van terápiás ereje, a közösségi együttzenélés pedig energiával tölti fel a tagokat.

Ausztriában hirdette első kurzusát

Ausztriában 2009-ben hirdette meg az első dobkurzust, azóta tanít. Nagy sikere van a civilek között is ennek az együttmuzsikálásnak. Hetente pár órában a játszónak figyelnie kell a ritmusra, a másikra és magára is. Rita szerint ez a legnagyobb erő. Arra kényszerít, hogy az ember koncentráljon a belső hangra. Tízéves kortól lehet a csoportokba jelentkezni, felső korhatár természetesen nincs. A tanárnő gyakran zenél edzéseken, ahol a ritmus meghatározza a mozgás intenzitását. Előfordult, hogy három órát is végigdobolt egy spinningedzésen, a tornázók nagy örömére, de hastáncossal is lépett már fel, és újabban az iskolai oktatásban is lát lehetőségeket. Egyfajta szabadidős tevékenységként, gyerekeknek, iskolai osztályokban mutatja meg, hogyan is szól a djembe.

A Waldorf iskolában rendszeresen megfordul, és nagyon jók a tapasztalatai, a gyerekekkel csodát művel ez a spirituális hangszer. Szombathelyen él, tanít, de ugyanígy oktat Ausztriában is.