Komolyzenében mérték össze tudásukat

2018.02.14. 19:04

A nívódíjas tehetségek gálakoncertet adhatnak Szombathelyen

Mintegy 350 diák, tanár és zongorakísérő részvételével zajlott a Sistrum Regionális Zenei Verseny a Bartók Béla Zeneiskolában.

SZMK

Kántor Aisa is versenyzett

 

Kovács Rebeka remekül szerepelt Fotók: Nagy Jácint

Ötven település alapfokú művészetoktatási intézményeiből érkeztek kis zenészek a XVI. Sistrum Regionális Zenei Versenyekre. A rangos megmérettetés szervezője és helyszíne is a Bartók Béla Zeneiskola. Mintegy 350 versenyző, felkészítő tanár és zongorakísérő vesz részt a versenyen. Ennek célja, hogy az élményszerű muzsikálás lehetőségén túl emelje a régió zeneoktatásának színvonalát, felkutassa a tehetségeket, és biztosítsa a szereplési, fellépési rutin megszerzését. A diákok egyénileg tíz hangszeren mérik össze tudásukat több korcsoportban.

Kántor Aisa is versenyzett

A kamaraversenyre is mintegy 30 csoport érkezett. A zsűri által kiválasztott nívódíjasok március 26-án adhatnak gálakoncertet Szombathelyen. – A klasszikus zenélés egyre népszerűbb a fiatalok és szüleik körében is, hiszen a zene hatására a lélek megpuhul, és a gyerekek nem csak a számítógép előtt ülnek – fogalmazott Kalló Zsolt hegedűművész, a zsűri elnöke. A verseny elnevezésében szereplő sistrum egy mágikus egyiptomi hangszert jelent. Ábrázolását Savariában tárták fel az Isis-szentély egyik reliefjében, Isis istennő tartotta a kezében a csörgőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában